A kultúra teremtő ereje 29. rész


Futballiparági szinten a siker első számú tényezője az élő futballkultúra. 

Ezt az alapvetést, sokszor és sok alkalommal leírtuk már.

A kérdés az, hogy milyen további előnyökkel jár, ha mindez a futballkultúra létezik, él és virul?

Mielőtt összegeznénk az előnyeit, hat történetet mondok el.

Első sztori:

Egy brazil futballcsapat játszott hazánkban, hírverő meccset. Az edzőjükkel készítettem egy hosszabb interjút.

  • Milyen végzettsége van?
  • Nincs edzői papírom.
  • Továbbképzésekre jár?
  • Nem.
  • Szakkönyvet olvasott?
  • Igen, Tostao életregényét.

És mégis a meccseken mi történt?

A csapata brazilul játszott. 

Hogyan lehetséges mindez?

Úgy, hogy az edző átvette egy élő futballkultúra szokásrendszerét. Ahol a focihoz nem is kell érteni nagyon, mert elég ha azt mondja a játékosnak, hogy

  • Úgy játsszál, ahogy a válogatott szokott. Ne rúgd fenékbe a labdát. Fű alatti passzokkal építsd fel a támadást.

És ettől, a stílusjellemzőkön keresztüli oktatástól kialakul az a stílus, amely 100 éve kápráztatja el a szurkolókat.

Második sztori:

Amikor írtam a tradíció könyvemet elmentem Illovszky Rudi bácsihoz és feltettem neki ugyanazokat a kérdéseket, amit Barótinak, Kalocsainak, Kovács Feri bácsinak, Verebesnek.

Ami a megdöbbentő volt, hogy olyan válaszokat kaptam tőle, mintha nem is abban a világban élt volna. Mégis miért lett az ország egyik legsikeresebb edzője?

Mert átvette egy élő futballkultúra szokásrendszerét. A játékost úgy készítette fel, a csapatot úgy rakta össze, a problémákat úgy kezelte, ahogy szokták. 

Harmadik sztori:

1955. Honvéd-MTK 9:7

Meccs előtti taktikai értekezlet az MTK-nál.

  • Uraim! A szokásos játékunkat játsszuk! – mondta Bukovi.

És ebben az egy mondatban benne volt minden, ami az MTK futballtörténelmét jelenti.

A játékosoknak az utasítás világos és egyértelmű volt, hogy mit kell játszaniuk. Mindezt a klubkultúra által megalkotott stílus biztosította.

Negyedik sztori:

Minden futballszerető ember a grund hiányában látja vesszőfutásunk okát. Miközben a lényeg a kultúra által megjelenített stílus volt, amit másoltak a gyerekek a grundon. Máshogy fogalmazva, az eszmét a kultúra, míg a helyszínt a grund adta.

Összegezve: 

Hogyan történt régen a játékosképzés?

  • Másolással.

Hogyan lehetne leírni a képzést?

  • önszabályozó játékosképzés =  stílus + grund

Ötödik sztori:

Öregfiúk meccset játszottunk a brazil követség csapatával. Az ellenfélnél ügyetlen, “mozgássérült” játékosok voltak. Mi történt a meccsen?

A csapatunkat agyonverték a képzetlen brazilok.

Hogyan lehetséges ez?

Úgy, hogy csapatunkban összműködési zavar volt. Amikor az egyik játékos rövidet akart passzolni a társa beindult, amikor meg indítani akart, akkor meg felé lépett.

Míg a braziloknál, minden játékhelyzet megoldás rövid passz volt. Aki ügyetlen volt, olyan távol helyezkedett el az ellenféltől, hogy még a “hosszú távú átvételénél” is előbb érje el a labdát, mint az ellenfél. 

Mi nyomoztuk a labdát, ami elég idegesítő tud lenni akkor, amikor az ellenfélnél ügyetlenek játszanak.

Hatodik sztori:

Mezey György kint volt az U20-as VB-n, amit éppen Brazília nyert meg. Megkérdezte a válogatott edzőt.

  • Önöknél van valami fejlesztési program?
  • Nincs.
  • Mert nálunk van utánpótlásnál Bozsik program, ill. meg van szabva, hogy u14-ben 4-3-3-t ajánlott játszani, U15-ben 3-5-2-t, U17ben 4-4-2-t.

Az brazil meg nagy szemekkel nézett, hogy miről beszél?

Mert Mezey nem ismerte azt a tanítást, hogy “egy adott stílust, bármilyen játékrendszerben le lehet játszani”, nem kell ahhoz programokat kreálni, hogy mikor, milyen játékrendszerben játsszon a játékos. Mert a lényeg, a stílus.

Összegzés:

  • az élő futballkultúra biztosítja azt a rendező elvet, ahogy gondolkozni kell a futballról
  • még mindig jobb, ha egységesen butaság után megy a magyar futball, mintha ezer okos ember, ezerféle útján indulna el. Mert annak összhatása ugyanúgy NULLA lesz, mintha kőbuták dolgoznának a rendszerben. Lásd az 1974 – 78 közötti követelményrendszer időszakát, amely totálisan rossz irányba kormányozta a magyar futballt, mégis egységesen haladtunk a rossz felé, és sikerült kijutni 78-ban, 82-ben, 86-ban is a VB-re. Mert ha egy irányba megyünk tudatlanul, az még mindig jobb, mintha sok irányba okosan.
  • az élő futballkultúra elviseli, ha buták dolgoznak a rendszerben. Nem kell ismernie a futballt az oktatónak kellő mélységben, elég, ha csak átveszi a kultúra szokásrendszerét és máris nem fog kárt okozni a játékosnak, aki a keze alá kerül.
  • az elő futballkultúra önszervező, iránytartó és öntanuló. Nem kell Bozsik program, nem kell stratégiai program, mert az élő kultúra mindig, minden körülmények között célra tart. Ennek következtében nem kell ellenőrző rendszer, nem kell adminisztrációs rendszer aki a programot dokumentálja stb.
  • Pillinger Mihály: (A tradicionális magyar labdarúgás alapelvei):

„Meg kellene határozni, hogy a magyar labdarúgás, milyen játékstílust jelenítsen meg. E kérdés tisztázása azért fontos, mert a stílus vezérfonala az ország labdarúgó – kultúrájának. Ahhoz igazodnak a szakemberek, a játékosok, az ellenfelek, azt várja el a közönség. EBBŐL FAKADNAK AZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉS CÉLKITŰZÉSEI, ÉLETKORFÜGGŐ PRIORITÁSAI. A szakembereknek mielőbb ki kellene dolgozniuk, hogyan lehetne visszatérni a „magyaros stílushoz” , természetesen annak korszerűsített változatához.”

  • Mándi Gyula (1954 Sport és Testnevelés):

„A külföldi szakemberek a magyar csapat játékát elemezve mindig első helyen említik a „csapat egységét”!  Ezt az „egységet” általában azzal magyarázzák, hogy a válogatott csapatunkban hosszú éveken át ugyanaz a 11 ember játszott. Nekünk tudnunk kell, hogy a válogatott „csapat egysége” nemcsak 11 ember „összeszokottságából fakad. Ha így lett volna, akkor a világ bármelyik nemzete könnyűszerrel ki tudna alakítani a mieinkhez hasonló válogatott együttest. A MAGYAR VÁLOGATOTT CSAPAT AZÉRT „EGYSÉGES”, MERT TÜKRÖZI A MAGYAR LABDARÚGÁS ALAPVETŐ ELVEIT, SŐT EZEK AZ ELVEK A VÁLOGATOTT CSAPAT FELKÉSZÍTÉSÉBEN, TECHNIKÁJÁBAN, TAKTIKÁJÁBAN, EGÉSZ JÁTÉKMÓDJÁBAN, STÍLUSÁBAN ÉRVÉNYESÜLNEK A LEGJOBBAN. A válogatott csapat ugyanazt a játékot játssza, mint amit a magyar labdarúgó csapatok túlnyomó része játszani igyekszik, csak sokkal világosabban, sokkal jobban.

Ezért bekerülhet  új játékos a válogatott tizenegybe anélkül, hogy annak játéka megváltozik, mert az új játékos pontosan ugyanabban a felfogásban játszik, mint elődje. Ez a helyes elveken alapuló egység labdarúgásunk legfőbb ereje. Ezt az egységet kell a jövőben még inkább kifejleszteni, megerősíteni. Ez számunkra az 1954 évi VB legfőbb tanulsága.”

Folyt. köv.

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Új tudástár
Close