Sokan úgy ismernek, hogy a magyar labdarúgás kritikusa vagyok. Pedig csak jobbító szándék vezet, ami sajnos, jócskán elkel a labdarúgásunkban. Mert aki látta a régit azt már nehéz az új dolgokkal csak úgy megetetni.
Elszigeteltségem ellenére sokféle ötlettel rukkoltam már elő és talán ez a munkáim alapja és hajtóereje is, hogy idővel vagy belátták, hogy igazam van, vagy szó szerint átvették azokat és utána már sajátjukként kezelték.
De legalább elértem valamit.
Egyik ilyen ötletem volt, hogy elmegyek edzéseket megfigyelni, felvenni és ezeket értékelve közzé teszem. Volt is sértődés rendesen, pedig nem ezt akartam, de a baj, hogy azt nem veszik észre sokan, mikor segíteni akarok vagy pozitív és követendő dolgokat akarok megmutatni.
Legutóbb a Budafok edzésére látogattam Pacsi Bálint és stábja munkáját megfigyelni. Előadásait már hallottam, amire reflektáltam is, így igyekeztem megnézni, hogy gyakorlatban ez hogyan valósul meg. Természetesen a szokásos volt a reakció, mégpedig, hogy azonnal hagyjam el a létesítményt. Sokszor megtörtént már ez velem, így nem szívtam mellre.
Sok-sok edző munkáját láttam és vagy szörnyülködtem vagy csodákat láttam, na ebből volt a kevesebb. De egy biztos volt, hogy senki nem akarta, hogy belelássak a lapjaiba vagy azért, mert látszott volna milyen gyenge lapok vannak a kezébe vagy azért, mert király, ász és jokerek voltak nála. Lényeg, hogy kaptam én már elutasítást Pacsitól, Mezeytől, Bothtól, Sisától, több akadémia igazgatótól és még sorolhatnám. Ami különösen érdekes, amikor az edzőket oktató MLSZ-es oktatók nem engedik a filozófiájuk, elképzeléseik felvételét. Így pl. a mostani labdarúgásunkat megváltani akaró, vagy legalábbis azt gondoló Barczi, Fórián, Pári, Gáncsos nevű edzésvezetőket sem láttam edzést vezetni.
Kérdezhetnék, sokan, hogyan is van ez?
Az edzők vezetői, oktatói nem tartanak edzést, vagy netalán nem is tudnak, esetleg nem szeretnek szerepelni vagy nem mutatják meg mit és hogyan kell csinálni? Bezzeg ellenőrizni mennek, meg nyilatkozni is tudnak erről.
Márpedig, ha valami kötelező, akkor azoknak, akik vezetik, ellenőrzik az edzőket azoknak kutya kötelessége, hogy megmutassák, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Ezen még vitatkozni sem lehet és nem gyakorlattárral kell kábítani az edzőket.
Tehát nálunk ez így megy, hogy dumálni esetleg még tudunk róla, de csinálni azt már végképpen nem. Hozzá teszem Barczitól, Fóriántól, Páritól, Gáncsostól stb. még csak szóbeli vagy elméleti konferenciát sem éltem még át. Tehát ők még dumálni sem tudnak róla, nemhogy csinálni? Így aztán nem is csoda, hogy nincs mit felvenni és értékelni tőlük.
De jó ez nekünk?
Mert, ha megnézzük az utánpótlás csapataink szereplését, akkor gyorsan rájövünk, hogy senki sehová nem tudott kijutni utánpótlásban mostanában, „hála” a Barczi, Fórián és a haveri akadémiák hozzáértésének.
Egyetlen mentsváruk Marco Rossi, aki letakarja az összes hibájukat, az egyszemélyes hozzáértésével.
Természetesen már várom, hogy Barczi, Fórián és akadémia igazgatók mikor lépnek elő és bebújva Rossi mögé lenyilatkozzák, hogy a „fejlődés megkérdőjelezhetetlen”. Természetesen úgy, hogy a válogatott az akadémiák és nevelőmunkáik helyett, külföldi edzővel, külföldi szakértelemmel és honosítással (ha csak Orbán Vilit nem igazoljuk, már akkor át kellene gondolni, hogy milyen eredményeink lennének), próbálja kompenzálni az itthoni sokszor katasztrófikus munkát. Amit, ugye még megmutatni sem lehet, mert titok.
Ezeket a gondolatokat Pacsi Bálint gerjesztette és a már oly sok kikosarazás. De, hogy ne legyek negatív, teszek kivételt. Pedig nem kellene, mert ez az ember is letiltott mindig, minden helyről, hogy megfigyeljem edzéseit. De talán ő az a kivétel, akinek a magyar fociban olyan lapok vannak a kezében, mint ászok, királyok, dámák és jokerek. Ráadásul emlékeim szerint ő volt az egyetlen, aki edzőképző vezetőként kiállt az edzők elé és elmondta mit akar, milyen filozófiája van és milyen programja. Aztán általános meglepetésre levezényelt olyan edzéseket, ami illeszkedett a filozófiájához, programjához ráadásul ezt mindenki szeme láttára tette. Aki egy kicsit is ért a labdarúgáshoz, szemét kikerekítve figyelt (már most hozzá teszem volt olyan, aki még észre se vette, hogy milyen innovatív elképzeléseket lát).
Ő Sisa Tibor volt.
Mielőtt valaki azt hinné, hogy micsoda barátok vagyunk, sajnost akkor le kell hűtenem mindenkit, mert több éve egy általam a magyar edzőkre és az MLSZ-re tett megjegyzésem után elért és jelezte, hogy pozitív dolgaim ellenére is minimalizálja velem a kapcsolatot (hozzá teszem azóta, mint hallom sok mindenben igazat adott, főleg az MLSZ ügyben). A lényeg, hogy ezek után nem is kéne róla jókat mondanom. Természetesen már csak azért sem, mert ugye semmilyen pozíciót nem tölt be, így pedig semmi hasznom nem lenne belőle. Ez nálunk így megy és ugye így is normális, hogy aki kilépett vagy kivették a pozícióból, a rendszerből a „hozzáértők” annak már ne is udvaroljunk tovább. Minek, hiszen semmi hasznunk nincs belőle és már később se lesz. Na ezzel is szeretném megcáfolni az engem is csak mindig kritizálónak beállító focinkban dolgozókat, hogy én nem így gondolkodom és ha még nincs is kapcsolatunk és nem is várok semmit, akkor is írok róla, sőt erősen elgondolkodtatót és pozitívat.
Onnan indítanék, hogy minden Sisa féle elutasítás ellenére többször is megfigyeltem edzéseit. Talán első alkalommal úgy tizenöt éve Dunavarsányban mikor az ifi válogatottal dolgozott. Aztán rákaptam az edzéseire. Így a Fradi utánpótlás centrumában is megfigyelhettem, még mindig az ifikkel. De a Sportmax edzőcentrumában is ott voltam a PRO licencesek vizsgáján, mert nyílt volt és megtekinthető. Ez is megérne egy misét, hogy Bicskei Bertalannál még ilyet is lehetett tenni, megnézni a következő edzőgeneráció munkáit. De Sisa edzőképző vezetői előadásai és edzésvezetésein is ott voltam. Pedig annyi kredit pontom van, hogy a következő életemben (ahol ismét üldözni, fogom a hozzá nem értést) sem fogy el. Sőt egy titkot is elárulok, még sokszor fel is vettem az előadásait és edzésvezetését, noha kategorikusan megtiltotta.
Talán onnan kezdeném, hogy mi magyarok, sok-sok tehetséggel megáldott emberek vagyunk. Legyen ez atomfizika, művészet, de még a humor is.
Így jutothattunk el Hofi Gézához. Akit sokan csak egy kis humoristának tituláltak. Aztán halála után jöttek rá, kit és mit is veszítettek!. Mit tudott ő, azt hogyan is adta elő, milyen kimunkált, előremutató és rettentően komoly víziói voltak. Ráadásul ezt olyan természetességgel tette és úgy interpretálta, hogy a hasát fogta mindenki a röhögéstől, pedig talán lehet sírni kellett volna inkább. Most már látjuk, hogy egy művész zsenivel volt dolgunk, akit szerencsére már a youtube csatornák révén nem engedhet el az emlékezet.
Hofi Géza a stand-up comedy megteremtője, ahol a mondanivaló, poénba volt ágyazva, amit egyedi előadásmód színesített.
A magyar labdarúgásnak is van Hofi Gézája, úgy hívják Sisa Tibor, Tanár Úr, Tréner vagy csak úgy Sisa, kinek hogyan tetszik.
A honi szakma, az MLSZ-szel karöltve sem tudja, hogy Sisa személye mekkora humánerőforrása, innovátora a labdarúgásunknak, amit bűn nem kihasználni.
Futballfelfogása, futballgondolkodása, publikációs tevékenysége, globális edzésvezetése, az edzéseken belüli fekvőtámasz osztogatása, csapatirányítása, motivációs beszédei, egy komplett rendszert alkotnak.
Sisa edzésvezetései egyedülállóak a világon, a hozzáértő megfigyelőnek, és fejlődni akaró játékosnak élményszámba megy minden pillanata, figyelmét a pályára vonzza, személyét a lelátó székéhez ragasztja.
A tréning minden momentuma előre megtervezett.
Gyakorlatból – gyakorlat jön.
Az edző kezén lévő karóra pittyegése jelzi, ha új feladat következik. A nagy létszámú játékosok marionett figuraként mozognak a pályán.
Nincs elhúzódó átmenet.
Nincs holtidő, nincs megállás. Csak a sokszor emlegetett és vágyott játéksebesség van.
Az edző transzban, átszellemülten edzést vezet. Minden résztvevőt, minden momentumot kézben tart.
A poénok röpködnek, azonban a játékosoknak mosolyogni nincs idejük, mert a következő pillanatban már fekvőtámaszt nyomhatnak. Egy ilyen edzésen hallottam és még ma is hasam fogom, mikor eszembe jut, hogy “kóborló gondolatért”, a nem figyelő védekező középpályás lenyomott tíz fekvőtámaszt, vagy a center az “illegális szemforgatásért”. Ahol a fekvőtámasz nem a büntetés és az erősítés része, hanem a figyelemfókusz fenntartásának, a játékolvasásának segítése, illetve a nyomás elviselésének, és a nyomás alatti teljesítésnek az eszköze.
Az edző figyel.
Figyel, hogy ki bírja a nyomást, ki hogy teljesít mesterséges nyomás alatt.
Figyeli a játékos reakcióit, figyeli a játékos metakommunikációját, miközben tanít, az értelemre és az érzelemre hat.
Tanítja a csapat összehangolt együttműködését.
Nem részeiben elemeire szedve, hanem globálisan, egészben értelmezve, de mindezt részleteiben leoktatva.
Teszi ezt úgy, hogy egyetlen edzéssel a csapatjáték alapmozgásait betanítja, mind támadás, mind védekezés és átmenet esetén. Ahol szakít azzal a magyar évtizedes lózunggal, hogy „több évi együtt dolgozás kell, amíg a játékosok összeszoknak”. Ugye láttunk már ilyet Marco Rossi esetében, aki szintén pillanatok alatt képes csapatot csinálni és taktikai ismereteket átadni.
Mert Sisánál sem a játékosok szoknak össze lassan, hanem ő szoktatja össze a játékosokat, gyorsan.
És hogy milyen szinten van Sisához képest a magyar futballszakma?
Edzésbemutatója után az MLSZ felé és az egymás közti kommunikáció során „one man show”-ként aposztrofálják munkáját, cirkusznak, önmutogatásnak, önfényezésnek titulálják edzésvezetését, lekicsinylik hozzáértését.
Persze, minden nézőpont kérdése. Amely nézőpont döntően függ a megértés szintjétől.
Sisa szakmai konferenciáin sem hazudtolja meg magát, mint előadó.
A Tanár Úr szelleme, – mint komplett rendszer -, élményszámba menő előadásaiban is megjelenik.
A hallgató figyelme egy percig sem lankad.
A mély gondolatokat egy poén színesíti, majd újabb mondanivaló jön, amit éppen egy hosszabb, konklúzióra okot adó sztori követ.
Az értelemre és az érzelemre hatás hullámzásában a hallgató lebeg, flow járja át egész szellemét.
Az idő megáll, nem létezik.
A tér eltűnik.
Örökké valónak tűnik minden, majd egy videóbejátszás rántja vissza a hallgatót a fizikai valóságba.
A konferenciának vége, a publikum szellemi orgazmussal, lelki katarzissal távozik.
Természetesen az általam és szerencsére még mások által is zseniálisnak titulált előadásairól a fanyalgók azt vonják le konklúzióként, hogy „Sisa már megint a könyvét akarta eladni”.
Az persze nem jutott el irigyei agyáig, hogy Sisa egy komplett futball-filozófiát, képzési és edzésmódszertant ismertetett előadása során, amelyhez még egy általa hozzáillesztett és kidolgozott edzésvezetési varázslat is tartozik. Így akár a „Sisinho képzési és oktatási módszertan nevet” is viselhetné.
Arról persze nem az előadó tehet, hogy a mű szerzője ő maga.
A Tisztelt Olvasó mondhatná, hogy a fenti dicshimnuszom az elfogultságom része.
Azonban nem tettem mást, mint szellemi utazásomat írtam le, amit Sisa Tanár Úr szeánszán éltem meg. Sőt, mint fent jeleztem, nekem éppenséggel haragudnom kellene rá. De nem lehet, sőt sajnálom, hogy a „hozzáértők” kivették a rendszerből és ezzel engem és még sok értelmes edzőt kevesebbé és szegényebbé tettek. Igaz, aki kivette őt a rendszerből, az éppen azt nyilatkozta, hogy mindenkire szükség van a focinkban (igaz éppen ellenkezőjét tette). Olyannyira, hogy még a Jira panelből is kivette Sisát (lásd az alábbi képet, ahol Barczi Róbert új Jira tagként van jelölve Sisa helyett)
De térjünk vissza Sisa előadására, amit mindenképpen javaslok megtekintésre mindenkinek.
Ahol ráülhetsz a Sisa – féle szellemvasútra!
Megéri!
