Amikor az éhség nagy úr és a hóhért akasztják!


December 9-én az MLSZ Budapesti Igazgatósága edzőtovábbképzést tartott a Bozsik program edzőinek, mely végén bőséges vacsora várta a – szó szerinti – HALLGATÓKAT. 

A program meghívottjai már korán reggeltől készültek a nagy eseményre, értsd: nem ettek semmit, hogy este tudjanak teljesíteni. 

Már az első előadót kiguvadt szemekkel hallgatták, miközben folyamatosan rakosgatták a pincérek a kínáló asztalra a jobbnál-jobb ételeket.

Gombócz tanár úr szenzációs előadása még visszafogta az elválasztó nedveket.

 

 A második előadás (Kiss László) alatt már lehetett érezni és hallani morgó gyomrok indukálta feszültséget.

 A harmadik prezentációba óriási szenvedéllyel kezdett bele Szepessy László (up válogatott edzője), akinek sikerült magára irányítania a figyelem fókuszát. 

Amikor előadása a konkrét szakmai tartalomhoz ért, miszerint mit szeretne játszani az up válogatott, ezt milyen edzésgyakorlatokkal oldják meg, ill. milyen típushibákkal kerülnek a gyerekek a válogatott kiválasztóra – értsd: ez volt az előadás csúcspontja – működésbe lépett a Maslow piramis.

maslow

Az éhség elhatalmasodott a közönségen.

Már senkit sem érdekelt az, hogy Szepessy konkrétan nekik címezte, az ő munkájukat minősített, hogy a kiválasztásra érkező játékosoknak fogalmuk sincs a területvédekezés alapjairól, nem tudnak cselezni, minden helyzetből mélységi passzt akarnak adni, nem tudnak türelmesen játszani, megvárni a felpassz lehetőségét. 

Egy edzőben sem volt az a minimális önérzet, hogy szóvá tegye: 

– – – Szepessy Úr! Hiszen mi azt oktatjuk, amit az edzőképzésen nekünk tanítottak.

faceexchange-303672D0-F7F7-4EBC-80BA-7ECA29996415Szerény személyem szót kért, de már az első mondatomnál kiderült, az éhség elnyomott minden szakmaiságot.

A hallgatóság enni akart, startra készen várták a jelet, hogy mikor rohanhatják meg a pincéreket, hogy tele tállal és tele szájjal legyen négyszemközt véleményük. 

De csak egymás közt. 

Nem nyilvánosan. mert az edzőképzésnél az elmúlt 40 évben kiölték a hallgatóból – nemhogy a véleménynyilvánítás szabadságát -, hanem még a kérdezés gondolatát is. 

Ahogy fent, úgy lent. tanítja az analógia törvénye. 

Az NB I-esek Fergussonnál voltak csendben a kérdések órájában, a BLSZ I-esek meg hétfőn. 

Nekik már normális az vitakultúra, amikor szó szerinti párbeszéd van. Értsd: egy pár, vi. két ember beszélget egy harmadikról. 

Fel sem merül bennük, hogy a problémafelvetésük, esetleges alkotó ötletük nem kerül így nyilvánosságra, vi. a labdarúgó iparág számára gondolatuk értéktelen. 

A magyar hallgatóság, szó szerint, HALLGATÓSÁG, mert hallgat mint a sír. 

Hiszen még nem voltak olyan szakmai konferencián, ahol interakció van, miszerint kérdezni és hozzászólni lehet. 

Csak a hallgatás törvényét ismerik. 

Ez számomra elfogadhatatlan!!!! 

Engem negyedik alkalommal állítottak le azzal, hogy nem volt betervezve a hozzászólás, illetve nincs idő rá. 

Ilyen konferencia is csak a labdarúgásban van!!!!!!!!!! 

Képezz szabadon gondolkodó játékost úgy, hogy az edzői szabadgondolkodás tilos! 

Atyai jó tanácsként mindig elmondták (mint apa a hülye gyerekének): 

– – – Nem most kell szólni! Nem így kell szólni! Nem ekkor kell szólni! Legyél egy kicsit diplomatikusabb!!

Miközben a magyar futball nagy sebességgel halad lefelé. 

Érdekel ez valakit akkor, amikor üres a gyomor (és a fej)? 

Fel sem tűnik 90 edzőnek, hogy szándékosan mélybutaságban tartják őket, hogy hülyeséget oktattak nekik évtizedekig eddig az edzőképzésen az ő pénzükért, majd számon kérik rajtuk azt, ami hibát az oktató termelt ki. 

Az oktatásra nincs garancia, vagy szavatosság? 

Ez az amikor a hóhért akasztják!!! 

Nézzük konkrétan – nevén nevezve – Both és Mezey és a TF (Tóth-Pári, Csanádi, Göltl, Zalka, Pálfai, Bacsó) téves tanait. 

– – – Számon kérik a területvédekezés nem tudását, miközben “vonalvédekezésnek” oktatták le azt, ami “átlós védekezés négyesláncokkal”. 

– – – Passzív területvédekezésnek oktatták le azt, ami “aktív területvédekezés”. 

– – – Védekezésszervezési feladatokról ill. védekezésszervezési alapelvekről még csak nem is hallottak az edzőhallgatók az oktatóktól. Igaz az oktatóknak sincs még halvány lövésük sem arról, amiről beszélek. Mert a szakanyagok olvasása természetellenes magatartás. És még csak idegen nyelvet sem kell ismerni hozzá, mert MAGYARUL MINDEZ RENDELKEZÉSRE ÁLL. 

– – – Számon kérik a cselezés nemtudását, miközben ennek módszertana a “Coerver metod” nemhogy nem tananyag, hanem üldözendő oktatási módszertan. 

Volt. 

 – – – Átvették a hollandok képzési módszertanát, álhollandosítva úgy, hogy a hollandok KICSELEZŐS futballjából, KIPASSZOLÓS futballt csináltak. Értsd: polárisan átértelmezték a dolgok lényegét.

 – – – A Mezey-Both-féle edzőképző számára a rombuszjáték ekvivalens a háromszögjátékkal. Igaz, hogy az első holland filozófia, míg az utóbbi brazil, vagy Barca filozófia, de számukra ez a triviális melléfogás, nem érdekes.

 – – – Az is érdekes, hogy a pozíciós játék támadásszervezés feladatait nem tanították az edzőképzésen (még a PRO szinten sem), közben számon kérik ezen ismereteket az edzőktől és játékosoktól. Értsd: 40 éve nem tanítanak valamit, majd fejedre olvassák nem ismeretét.

 – – – Az már csak hab a tortán, hogy Szepessy levezette, hogy a VB-re kijutó csapatok nagy része multikulturális ország, amely nyitott minden újdonságra, miközben teoretikusaink és az általuk irányított szervezetek, belterjes tudást közvetítenek a bólogató hallgatóknak. Értsd: Both és Mezey, Tóth és Pári a közvetlen munkatársaival sem beszélget, mert a tudás letéteményesének hiszi magát. Fel sem merül bennük, hogy rajtuk kívül is létezhet tudás. Semmiféle szakmai kontrolljuk sincsen. Mitől tudnák, hogy hülyeséget beszélnek?

 Mezey, Both és a TF egyik legnagyobb bűne, hogy KIHALT A MAGYAR LABDARÚGÓ ÉRTELMISÉGI RÉTEG.

 NINCS VITAKULTÚRA!

 NINCSENEK GONDOLKODÓK!

 NINCS SZAKANYAG!

 NINCS ÚJ TUDÁS!

 KÉRDEZNI NEM LEHET, mert aki kérdez, annak lejáratás megszégyenítés a jutalma.

 varga pistaIgaz Varga Pista?

De már olyan mélyre süllyedtünk, hogy nemhogy az előadót irritálja a kérdező, hanem a hallgatóság is hallgatást vár el a sorstársától, MERT ÉHES és HALLGATÓ.

 Nem tudják, hogy “vétkesek közt, cinkos, aki néma”. 

A hallgató kéri számon máson a futball mélyrepülését, mikor ő maga is vastagon – nem az élbolyban, hanem a végeken -, de benne van bűnösi kőrben. Hiszen NÉMA.

Hallgatásával, nemkérdezésével, cinkosságával.

mezeyMezeynek 1988-ban jelent meg Az élvonalbeli labdarúgók felkészítése című – egyébként zseniális -, szakkönyve.

Vezérgondolata: “Szemléletváltás kell a futballban!”

Both annyira magáévá tette ezt, a nem szakemberek által könnyen érthető gondolatot, hogy x évenként elsüti és bekajáltatja vele az MLSZ vezetőit.

Ő már az n+1-dik szemléletváltásnál tart. 

Az persze senkinek sem tűnik fel, hogy az egyik szemlélet ellentmond a másiknak. Most éppen a magyar stílust akarja visszahozni holland módszertannal és játékelmélettel.

Az egyik alakzattartó játékot játszik pozíciós játékkal, a másik meg alakzatépítő-bontó játékot játszik tempótámadással. Igaz, hogy az egyik “A” a másik “B”, de ez őt nem zavarja.

Az is igaz, hogy az egyikben majdhogynem állni kell egy helyben, mert a labdát kőröztetik a játékosok, míg a másikban folyamatos mozgásban réseket kell nyitni az ellenfél védelmében. Ez az egyszerű ellentmondás sem tűnik fel senkinek.

Az már inkább zavaró, hogy az edzőkön az utóbbit kérik számon, miközben az előző oktatási módszertanát adják mellé. (pl. az alapkoordinációs, az alkalmazott koordinációs gyakorlatrendszerek)

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy a stílus terminológia 2012 környékén jött be az UEFA edzőképzésbe, míg a TF-nél a mai napig nem szerepel, miközben Both magyar stílust akar oktatni.

Ez hasonló ahhoz, hogy megtanítalak magyarul, majd számon kérem rajtad, miért nem beszélsz angolul.

Elég álságos helyzet.

Az meg már a poén kategóriája, hogy Mezey 1988-ban lefektette azokat a terminológiákat, amik alkalmasak a támadás fázisainak a leírására és Both a saját ex főnökének, egyébként helyes tanításait átírja.

Értsd:

A támadásszervezés lépései Mezey-Ferenczi szerint:

1) labda biztonságos helyre juttatása

– – – támadó alapállás felvétele

2) labdakihozatal

3) támadás előkészítés

– – – támadás szövés

– – – védelmi vonal áttörés

4) támadás befejezés

A támadásszervezés lépései Both szerint:

1) Labdafelvétel

2) Felépítés

3) Labdabirtoklás

4) Kezdeményezés

5) Befejezés

De még a fentiekkel sem lenne gond, ha oktatták volna az edzőképzésen.

Azonban sem a Mezey-Ferenczi – féle verzió nem volt oktatási tananyag az edzőképzésen, sem az utóbbi.

Már az is a komikum kategóriája, hogy Mezey önmaga helyes gondolatait sem oktatta, hanem szabad kezet adott Bothnak az előadások megírásában.

Ez kb. akkora baklövés volt, mintha Kis Kriszta könyvelőt kinevezném az Erst and Young könyvvizsgáló cég vezetőjének.

Annyi önkontrollunk sincsen, hogy észrevegyük, hogy a nagy válogatottnál pontosan ugyanazon a hibák lelehetők fel, mint az up válogatottaknál és ezért alaphelyzetben a 1997 óta sikersztoriként aposztrofált, ezerrel dübörgő UEFA rendszerű edzőképzésünk és a csendben tevékenykedő TF a felelős, aki 50 éve ontja a futballszakmából képzetlen testnevelőket.

És akiknek címezték a kritikákat néma csendben, csorgó nyállal várták a kaját.

Kit érdekel itt a magyar futball, ha üres a gyomor??

Kit érdekel szakmai konferencián a szakma, amikor enni is lehetne??

Nekem volt kellemetlen, hogy szólni mertem.

Az fel sem tűnt nekik, hogy értük szólok! Mert a gyomor morgása fülzúgásba csapott át és mondataim el sem jutottak a tudatukig.

Nos!

Ebből a szellemi mélységből kell elindulnia az új edzőképzésnek!!

40 év agymosását, szellemi leépülését, kultúraidegen oktatását kell áttranszformálni, miközben küzdeni kell az éhes, bólogató (tóth) jánosok világával is.

 rákosi

“Csönd van. A dudva, a muhar,

A gaz lehúz, altat, befed

S egy kacagó szél suhan el

A magyar futball sírja felett.”

Ady után szabadon: Ferenczi Attila

 

 

 

 

 

You May Also Like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Enter the text from the image below
 

Cikkajánló. Olvass bele!
Moniz menesztése
Close