Átkeretezők podcast

Létrehoztunk hetedmagammal egy olyan projektet, amiben különböző problémákon, történeteken, szituációkon keresztül próbáljuk megosztani gondolatainkat.

Ezek a gondolatok, bár a futball kontextusában születnek meg, a társaim intellektusából, privát életben betöltött pozíciójukból, illetve bőséges tapasztalataikból következően az élet minden területén fontosak lehetnek a megértő füleknek. Havonta fogunk jelentkezni első körben, hét történettel, hét különböző szemüvegen keresztül értelmezve. Az első témája:

A család a budapesti agglomerációban éli mindennapjait. A szülők következetesen próbálják nevelni egyszem 16 éves fiukat, aki annak ellenére, hogy a családban nincs is igazán tradíciója, már kicsi gyerekkora óta él-hal a fociért.
A család lehetőségeihez mérten támogatja, hiszen legalább sportol a gyerek és nem bandázik vagy naphosszat kockul a számítógép előtt. Korosztályának csapatkapitánya egy kis egyesületben a főváros lakhelyükhöz közeli pesti peremén. A gyerek egy ideje már elvágyódik, mert úgy érzi, hogy megrekedt a fejlődésben és a társai meg az edzői sem igazán motiváltak körülötte. Többre vágyik. Profi környezetre, profi mentalitású társakra, felkészült edzőkre, minimum NB1-es jövőképre. Jön is a várva várt lehetőség.
Idén nyáron meg is keresi egy budapesti NB1-es csapat utánpótlásának szakmai igazgatója. Ígér fűt-fát, játéklehetőséget, idősebbek között edzéslehetőséget, különedzéseket és mindent, amit csak a gyerek és a szülők hallani szeretnének. A játékos és a család örömmel ugrik a kihívásba. Alig telik el néhány hét a bajnokságból, kiderül, hogy az ígéretekből szinte semmit sem tart be a klub. Nemhogy kiemelt bánásmódban, idősebbek között, hanem még a korosztályában sem játszik a fiú. Az édesapa egy ponton már nem bírja nézni, hogy gyermeke emiatt szenved és felkeresi a szakmai igazgatót, aki odacsábította nyáron őket. A szakmai vezető elmondja, hogy továbbra is roppant tehetségesnek tartja a fiát, de sajnos meg van kötve a keze, mert a korosztályos edző előszeretettel játszat inkább olyan gyerekeket, akiknek a szülei egy picit megsegítik a döntéshozatalban, már ami a kezdőcsapatot illeti. Persze ezt csak neki mondja el bizalmasan, maradjon köztük. És még mielőtt bármit is kérdezhetne az apuka, jelzi, hogy sajnos nem tehet semmit, mert a korosztályos edző szoros érdekbarátságot ápol a sportigazgatóval, aki neki is a főnöke, így egy szendvicsben éli mindennapjait a klubnál. Csak nevében vezető, gyakorlatilag nincs sok szava, már annak is örül, hogy egyáltalán van állása. A gyerek nem akarja feladni, de a szülőkben nagy a dilemma, hiszen fiuk minden egyes nap keresztül-kasul utazza a várost, hogy versenyt futva az idővel, odaérjen suliba és edzésre is pontosan. Reggel 6-kor elmegy otthonról és este 9 előtt ritkán ér haza. A hétvégéi pedig utazással, kispadon ücsörgéssel, esetleg pályaszéli melegítéssel telnek. Alapból jó tanuló lenne, de óvhatatlanul romlanak a jegyei, hiszen alig van ideje és energiája tanulni.
Mégis, ami a legjobban bántja, hogy alig kap játéklehetőséget.
A szülők őrlődnek, mert látják, hogy az okos gyerekük szenved és minden olyan kilátástalan, mert egyértelmű, hogy nem jó irányba mennek a dolgok; sem a fociban, sem a suliban.
A nagy kérdés, hogy januárban megint váltani vagy maradni?
Vagy nem is ez az igazi első eldöntendő kérdés ebben a helyzetben?
Bővebben az Átkeretezőkről személyes elérhetőségeiken;
  1. A tradíciókutató Ferenczi Attila: https://footballtrainer.hu
  2. Az ügyvédnök Dr Benke Gyula: https://intelligentpredators.com
  3. A márkatanácsadó Kőszegi András: https://markatanacsado.hu/
  4. A kocka Csóh György: https://www.facebook.com/geocsoh
  5. A hírvivő Cs. Tóth Zoltán: https://saller-hungary.hu
  6. Az elemző Militár Iván: https://locationfootball.wordpress.com
  7. A szelektor Apró Attila: https://www.patreon.com/attilaapro

KEVESEBB

 

 

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Szakanyagok
Close