Az Orbán-Csányi tandem 73 napja a magyar futballban


Forrás:
Népszava online 2010-09-22

Az Orbán-Csányi tandem 73 napja a magyar futballban

Helyszín: Szusza Ferenc Stadion, klubház.

Időpont: percekkel a Magyarország-Moldova (2-1) Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés után.

– Hé, lefelé! Nincs itt keresnivalója!

– Ne haragudjon, újságíró vagyok, mindössze egyetlen kérdést szeretnék intézni az MLSZ-elnök úrhoz.

Egy újabb biztonsági őr siet kollégája segítségére, együtt próbálnak a lépcső felé tessékelni.

– Bocs, urak, de csak azt szeretném Csányi úrtól megkérdezni, hogy lapunknak mikor szándékozik nyilatkozni – erősködöm.

– Majd máskor – mondják, s be kell látnom, nincs esélyem, meg egyébként is, Csányi úr nagyon elfoglalt, éppenséggel a miniszterelnökkel vitatja meg a meccsen történteket.

Az élő-kordon akarata előtt meghajolva bandukolok lefelé.

Július 6. óta új idők járnak a magyar futballban.

Újak, de miként az a Huszti-ügy alapján is sejthető, egyáltalán nem biztos, hogy jobbak…

Csányi Sándort, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját július 6-án választotta meg az MLSZ elnökének a szervezet rendkívüli tisztújító közgyűlése. A 89 mandátummal rendelkező küldött közül 82-en szavaztak rá, az egyöntetű felsorakozás nem volt váratlan. Csányi semmit nem bízott a véletlenre, feltételeit annak dacára fogadta el a futballtársadalom, hogy intézkedései sokak érdekét sértette.

A nagyvállalkozó a labdarúgásban is az alapoktól kezdte az építkezést, beiktatása napján rögvest felállt az új elnökség is, melynek tagjai közé két futballszakember – Tarsoly Csaba a profi- és Dankó Béla az amatőr labdarúgás képviseletében – került be, a többiek más területek elismert szaktekintélyei: Vizi E. Szilveszter akadémikus, az MTA korábbi elnöke, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék korábbi elnöke, Berzi Sándor (ő is a futballból érkezett, a Videoton ügyvezetője volt a testület alakulásakor, azóta erről a tisztségéről lemondott), Anthony Radev, a McKinsey Company partnere, Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke és Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.

A szövetség új főtitkára Vági Márton lett, az alelnök és nemzetközi igazgató pedig Berzi.

Már ekkor sejthető volt, hogy “saját ember” érkezik a szövetségi kapitányi pozícióba is, s nem is kellett sokat várni a holland Erwin Koeman menesztésére. Július 23-án felállították a szakembert.

Az MLSZ szervezeti átalakítása ezzel korántsem ért véget. Augusztus 31-én további kinevezésekről született döntés: Both József szakmai és képzési igazgatóként ismertette az “Út Európa élvonalához” című tehetségkutató programját, amit elvi alapvetésként fogadott el az elnökség. A végrehajtást Nyilasi Tibornak, az új sportigazgatónak kell felügyelnie. A népszerű “Nyíl” Kisteleki István MLSZ-elnöklése idején is a szövetség alkalmazásában állt az utánpótlás-munka kapcsán, de az együttműködés idő előtt véget ért, mert az akkori elöljáró szerint a ferencvárosi legenda nem megfelelően látta el a rábízott feladatot. Mindezen kívül öt bizottság élére választottak elnököt: Balázs András lett az amatőr-, Samu István a biztonsági-, Kutasi Róbert az NB II-es-, dr. Varga Péter Pál az orvosi-, Studniczky Ferenc pedig a versenybizottság elnöke. Az új sajtófőnök Pajor-Gyulai László, a Nemzeti Sport korábbi munkatársa, a Magyar Sportújságíró Szövetség elnöke lett, Koeman örökébe pedig Egervári Sándor lépett.

A személycserék azonban (egyelőre?) nemigen éreztetik jótékony hatásukat, jóllehet vannak eredmények, például az MLSZ, s vezetője konzekvensen cselekszik. Csányi kinevezésekor azt ígérte, hogy ideje nagy részét a futballnak szenteli, s ezt maradéktalanul be is tartja, hiszen a Videoton mérkőzéseit például rendre a helyszínről követi nyomon, nagy tekintélyű mentora, Orbán Viktor miniszterelnök társaságában. A válogatottal is elutazott Svédországba ahol – úgy értesültünk – a találkozó előtt azzal lelkesítette a játékosokat: a meccs előtti este nyert a kaszinóban – Mezey György társaságában, akiről futballberkekben tudvalévő, hogy szenvedélyes szerencsejátékos -, ezért a csapatnak a pályán is jó napja lesz…

Azt is megígérte, hogy keveset nyilatkozik majd – ezen fogadalmát ugyancsak betartja; bizonyára véletlen egybeesés, hogy a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián – melynek alapítója Orbán Viktor – készülő FourFourTwo című futballmagazint engedte be egyedüliként az irodájába, és ez a lap készíthetett több oldalas interjút vele. A Népszava kétszer kereste meg kérdéseivel – mindhiába.

Új szakmai programot ígért a magyar labdarúgásnak, ez valószínűleg még készül, mert sokat nem lehet róla hallani. Ami biztos: január 1-től megszűnik a megyei szövetségek önálló jogi személyisége, ezek a sportszervezetek ettől az időponttól nem gazdálkodhatnak önállóan, vezetőiket központilag, az MLSZ elnöksége nevezi ki és váltja le.

Csányi új alapokra helyezné az edző- és játékvezetőképzést. Utóbbinál elmondta, alacsonyabb szinten ingyenessé tenné az oktatást annak érdekében, hogy minél többen kapcsolódjanak be a rendszerbe. Szem nem marad szárazon az ilyen gyönyörű ígéretektől, csak az a gond, hogy a bíróképzésben egy szint van, a tandíj nyolc éve 15 ezer forint, ami más negyedéves tanfolyamok díjaihoz képest jelképes összegnek tekinthető. Lehet, hogy nem is baj, ha nem ismerjük részletesebben a készülő szakmai programot, és addig járunk jól, amíg Csányi Sándor tevékenysége a magyar futballban kimerül abban, hogy Orbán mellett ropogtatja a szotyolát a Videoton és a válogatott meccsein?

Az eddigiek alapján félő, hogy Csányi Sándor, aki bevallottan szereti ugyan a sportágat, ám kevéssé ismeri, túlságosan Orbán Viktor fennhatósága alatt dolgozik. A miniszterelnök szenvedélyesen szereti a futballt, egyórás interjút ad a sport televíziónak, szakmai kérdésekben csakugyan véleményt formál, s immár a nemzeti együttes öltőzőjében is szívesen látott vendég. A svédek elleni meccs előtt meglátogatta a csapatot, melynek tagjait Egervári kapitány szerint kifejezetten feldobta a vizit. Olyannyira, hogy a gárda szánalmas játékkal kikapott Stockholmban (2-0). Persze, új a csapat is, az eredményesebb játékhoz idő kell, noha azt azért nem tudni, hogy a miniszterelnöki látogatás miatt felfüggesztett taktikai megbeszélés mennyiben segíti a helyezkedések elsajátítását.

A moldovaiak elleni 2-1 másnapján született Huszti-közleményéből is olyasmi sejlik ki, hogy Orbán Viktor és munkatársai igen nagy hatást gyakorolnak a válogatottra. Az mindenki előtt ismeretes, hogy Orbán akadémiája, illetőleg a Videoton között milyen kapcsolat áll fenn. Mármost a Videoton edzője, Mezey György vajon honnan tudja, hogy a pénteki találkozón a keretbe sem került játékos (Czvitkovics) a keddi meccsen kezdő lesz? S véletlen lehet-e, hogy a Videoton honlapján Mezey a walesiek elleni U21-es Eb-selejtezőt értékelve megemlíti, Szakályt becserélte volna, Lencsét pedig korábban küldte volna pályára, mint tette azt Róth Antal szövetségi edző, s ezek után a bosnyákokkal szembeni fellépésen már mindkét Videoton-alkalmazott a kezdőben kap helyet? Lehet-e bármi köze Orbánnak és Mezeynek ahhoz, hogy a felnőtt nemzeti csapatban hirtelen három székesfehérvári játékos is szerepelhet? A korábban a Puskás Akadémia szakmai munkáját dirigáló Mezey a háttérből irányító mindenható? És mi értelme van annak, hogy a felnőtt gárdánál deklaráltan indifferens az eredményesség az Eb-selejtezőkön, mégis felviszik az olimpiai csapat legjobbját, Koman Vladimirt, miközben a középpályás az U21-eseknek sokat tudott volna segíteni? Hol itt a logika?

Csányi Sándor regnálása idején három meccset vívott a nemzeti gárda, egyet itthon (Újpesten képtelenek voltak normális körülmények közepette beengedni a szurkolókat), s máris teljes a káosz.

Nyilván, minden kezdet nehéz.

De egy megváltótól azért ettől többet reméltünk.

Például rendet.

Fegyelmet.

Törvényességet.

Népszava

 

You May Also Like

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Enter the text from the image below
 

Cikkajánló. Olvass bele!
Védett: Így (s)írtok Ti!, avagy Reagálás dr. Mezey György svéd-magyar gondolataira
Close