KENGURUBŐRBE KÖTÖTT FUTBALL, AVAGY HOGYAN TEREMTSÜNK LABDARÚGÓ KULTÚRÁT?


Övék az ázsiai kontinens második legerősebb válogatottja, az országban majd kétmillió igazolt játékos rúg labdába hétről-hétre, az élvonalban pedig az idén Alessandro Del Piero és Emil Heskey az új arc – Ausztráliában mégsem a futball az első számú sport. Ganczer Gábor három éve él Ausztráliában, ahol Queensland állam U15-ös válogatottja mellett, továbbá egy regionális első osztályú klub technikai igazgatójaként dolgozik. Az ázsiai és ausztráliai edzőképzésről, futballkultúráról szerzett tapasztalatait osztja meg velünk canberrai látogatása kapcsán. Gabor coaching photo small

Ausztráliában egyedülálló futballkultúra kialakításán dolgoznak, és viszonylag kevés érv szól a sikeres kivitelezés ellen. UEFA ’A’-licenszes magyar labdarúgó-edzőként vettem részt a közelmúltban az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) és az Ausztrál Labdarúgó-szövetség (FFA) ’A’ diplomás felfrissítő kurzusán. Az UEFA és az AFC közötti megállapodásnak köszönhetően licenszemet már két évvel ezelőtt, automatikusan honosították Ausztráliában, de az FIFA néhány éve bevezetett Nemzeti Labdarúgó Programjára épülő képzés sajátosságairól értesülve a továbbképzés lehetősége így is, úgy is csábítónak tetszett.

Az intenzív, egy hetes tanfolyamnak az Ausztrál Sportintézet (AIS) minden igényt kielégítő központi edzőtábora adott otthont a fővárosban, Canberrában. A kurzus elsődleges célja az volt, hogy az öt évnél régebben A-licenszet szerzett szakembereket felvértezzék az új nemzeti terv tudásanyagával, amelyet az FFA technikai igazgazója, Han Berger és munkatársai állítottak össze. A rendszer a holland iskolára épül, ám megalkotását részletes állapotfelmérés előzte meg, a megvalósítása pedig idomul az ausztrál sport értékrendjéhez és figyelembe veszi a kontinensnyi kiterjedésű ország földrajzi adottságait.

A dokumentum célja nagyívű: a korántsem alapok nélküli futballkultúra megteremtése. Megközelítés kérdése, hogy Ausztráliában ma már elsőszámú sportnak tekinthető-e a labdarúgás. Helyszíni és televíziós nézettségben ma még a rögbi liga és az ahhoz némiképp hasonló ausztrál-futball (AFL) is megelőzi, de a nézőkért és a szponzorokért folytatott harcban erős konkurenciát jelent a rögbi union szakága, a kosárlabda, a krikett és a női csapatok által profi szinten űzött netball. A részvételi számok tükrében azonban a futball vezet: 1.7 millió ember vesz részt a labdarúgásban játékosként vagy edzőként (ami önmagában, és az ország 22,7 milliós összlakosságához mérten is tiszteletre méltó adat).

Előadóként a már említett Bergert, Kelly Cross képzési igazgatót, Rob Sherman képzési menedzsert és Frank Farina korábbi szövetségi kapitányt vonultatta fel az FFA, míg a padsorokba javarészt a profi első osztályú (A-League) klubok pályaedzői, vezető utánpótlás-edzői, valamint a nagy állami ligákban (Victoria, New South Wales, Queensland) dolgozó trénerek, és regionális válogatottak vezetői ültek. A futballképzés megközelítése némiképp eltér az UEFA filozófiájától. A technikai, taktikai, fizikai és mentális elemek fejlesztését külön-külön érintő európai modell helyett holisztikus (vö. átfogó) megközelítést alkalmaz és mind a négy képzési területet úgy közelíti meg, hogy a kiindulópontnak axióma vagy sem: a játékot tekinti.

Más megfogalmazásban, az oktatás egyetlen eleme sem távolodhat el a futballtól. Nem tekinti például elfogadhatónak az általános izomerősítést, futball sprinteket és futball kondíciót fejlesztő kis játékokat alkalmaz. Ezt a módszert Raymond Verheijen holland mesteredző dolgozta ki, aki állt már a Barcelona, a Chelsea, a Zenit és a Manchester City alkalmazásában is. Fenntartással kezeli az általános sport-pszichológiát, és az edzők kommunikációs készségének fejlesztésére, emberi-erőforrás menedzsmentjére helyezi a hangsúlyt. Megkérdőjelezi a puszta labdatartásra irányuló gyakorlatok alkalmazását, de megköveteli a célra törő labdabirtoklást és a tréning ezen eleméről a csapatjáték fejlesztésével összefüggésben győzi meg a játékosokat.

Nyilvánvaló, mindez csupán szemléletbeli eltérés az UEFA rendszerétől, amely hasonló következtetésekre vezeti rá az edzőket. Az FFA egységesítő megközelítését a futball kultúra fejletlensége kívánta meg, még pontosabban: egy új kultúra kialakításának igénye. A világ azon tájain, ahol 150 éves futball kultúra éli sokadvirágzását, bizonyos alapvetéseket érinteni sem kell, az edzők generációk óta egy nyelvet beszélnek. (Sokan úgy vélik, ez Magyarországon is működött az 1960-as végéig.) Ausztráliában, mint a ma már igen laza köteléket jelentő Brit Nemzetközösség egyik tagállamában sokáig az angol labdarúgás hatásai érvényesültek. Óceánia hatalmas szigete azonban az emigránsok soknemzetiségű országa, ez a tény, illetve a 21. század információs robbanása felnyitotta a szakemberek szemét és magasan képzett import filozófusok bevonásával magasabb ívű pályára állították az ausztrál labdarúgást.

A holland szakemberek alkalmazása, a világszerte híveket toborzó, hatékony labdabirtoklásra építő Barcelona-stílus és az idális ausztráliai körülmények (a sportot értéknek tekintő társadalom, a kedvező időjárás, a győzelemre törő mentalitás, a világ vezető sport tudományos háttere) mind-mind ösztönzőleg hatottak. A tanfolyam egyik fő apropóját e labdarúgó mantra, a Nemzeti Labdarúgó Program átadása szolgáltatta.

A kengurubőrbe kötött futball biblia három próféciát foglal magában: az edzőképzés reformja és gyakorlati tudásnyagának pontos kidolgozása, a korspecifikus utánpótlás-képzési rendszer bevezetése, valamint a nemzeti és állami bajnokságok rendszerének átalakítása. Az edzőképzésben négyszintű közösségi (grassroots, junior, ifjúsági és felnőtt) és ötszintű haladó (AFC C Utánpótlás-, C Felnőtt-, B-, A- és Pro-licensz) modellt állít fel az FFA. Az ázsiai szövetség égisze alatt egyébiránt kizárólag Japán és Ausztrália jogosult önálló tanfolyamokat szervezni.

Az utánpótlás-program nem a tömegesítésre – hiszen a magas részvétel adott –, hanem a tartalomra koncentrál. A 6-11 éves korosztály képzésének alapja a kispályás játék és a világhírű, ennek ellenére Magyarországon szimte ismeretlen Coerver-program, amely holland gyökerű és a magas szintű technikai képzettséggel és az egy az egy elleni játékhelyzetek megnyerésének képességével vértezi fel a gyermekeket, mielőtt nagypályára lépnek. Ha valaki tudni akarja, miért nyomoztuk a labdát a hollandok ellen, a megoldást valahol itt kell keresni.

A nemzeti, állami és területi utánpótlás-válogatottakban, valamint a kiemelt állami ligák klubcsapataiban szereplő U12-U16-os korosztály fejlesztése Ausztráliában szigorúan a 4-3-3-as rendszeren, rövid passzos stíluson keresztül történik, és számos amatőr csapat is önkéntesen ezt alkamazza a területi instruktorok útmutatását követve. Nem hallgathatjuk el, hogy sok amatőr gárda még mindig az angol „kick and chase” (rúgd és fuss) bűvkröében él, de azt mindenki tudta, hogy egy ideig eltart, amíg a rögbin felnőtt szülőket meggyőzik az új hitvallásról.

Országos szinten az U13-as és U14-es korosztály állami válogatottainak tornáján választják ki először a bővebb nemzeti válogatott keretet, amelynek célja a kiemelkedő tehetségek beazonosítása, és nem egy koravén, csapatként versenyeztett válogatott kialakítása. Azokban a  korosztályokban persze, amelyekben már van értelme együtt szerepeltetni a játékoskat (U17, U19), megteszik, és a tanfolyamnak helyet adó AIS színeiben az A-League csapatok egy korosztállyal idősebb csapatai ellen küldik őket hadba.

A bajnoki rendszer átalakítása jelenleg is folyamatban van, és az új rendszert fél Európa kiterjedésű szűkebb pátriámban, Queensland államban tesztelik. Jövőre indul az A-League alatt profi másodosztályként üzemelő Australian Premier League (APL) queenslandi bajnoksága, 12 klubbal, amelyek U12-U18-as területi, férfi és női elit csapatokat és két felnőtt gárdát állítanak csatasorba. Mivel jómagam is az APL keretein belül dolgozom 2013-tól – nagy valószínűséggel – az egyik Brisbane-i klub szakmai igazgatójaként, számomra a fenti témákban tartott felfrissítő tanfolyam elvégzése szinte kötelező, mégis élvezetes program volt.

Ugyanakkor mindez csupán a fejtágítás egyik elméleti részét tette ki. A gyakorlati órákat megelőzte a labdarúgó filozófiát és a klubok jövőképét megalapozó futball tudás elemeinek rendszerezése, folyamatos előadói ösztönzéssel az önálló véleményalkotásra. Ezt követően a labdarúgó problémák meghatározásának módja, mérkőzéselemzés és edzésvezetési ismeretek kerültek terítékre. Mindhármat gyakrolati foglalkozás tette teljessé, majd egyéni és csoportmunkákkal bocsátották útjára a hallgatókat, hogy másnap a saját megoldásaikat mutassák be az előadó teremben és a pályán az AIS csapatainak tartott edzéseken.

A hűvös és felfrissítő canberrai napok után a napfényes Queenslandbe hazatérve azt mondhatom: izgalmas egy olyan ország labdarúgásában dolgozni, amely új futballkultúra kialakítására törekszik. Japánban hasonló cseresznyefába vágták a fejszéjüket 20-25 évvel ezelőtt, és ma már a világ legjobbjai között jegyzik játékosaikat. Magyarországon ennél is több időt töltöttünk el – saját futballkultúránk ivartalanításával.

A jó hír, e folyamat visszafordítható, a fejlődés újraindítható, mindössze negyed évszázad és azonos alapokon nyugvó szakmai munka kell hozzá. Sorvezetőként pedig akár a fenti modell is szolgálhat.

You May Also Like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Enter the text from the image below
 

Cikkajánló. Olvass bele!
Yves Montand + second ball = győzelem
Close