Leekens léke


A 2011-ben a szövetségi kaptányokkal szembeni „türelem” szót a zászlajára tűző MLSZ, gyorsított eljárással rúgta ki (Egervári, Csábi, Pintér, Dárdai, Storck, Szélesi, Leekens) 7. szövetségi kapitányát és jelölte ki villámgyorsan a tavalyi bajnok Honvéd sikeredzőjét, Marco Rossit.

Ez a döntéshozatal egyben mutatja azt a vezetői válságot, amely leuralja nem csak az MLSZ-t, hanem az egész futball iparágunkat. 

És bármennyire hihetetlen, de labdarúgó válogatottunk, minden utóbbi időben kirúgott szövetségi kapitánya, a 2011-ben megalkotott – a fejlődést célzó – MLSZ stratégiai programjának az áldozata.

https://szovetseg.mlsz.hu/adat/dokumentum/529/dokumentumok/mlsz_strategiai_kiadvany.pdf

Miért?

Mert noha a 2011-ben elkészített stratégia, programot és cselekvési tervet tartalmaz, de magát az eszmét, a futballfilozófiát nem. (Lásd Dárdai ausztrál meccs előtti nyilatkozatát)

Ezen utóbbi lenne hivatott, – mint egy ragasztó -, összefogni az egész futballiparági fejlesztési koncepciót. És ezen koncepció vezetője lenne az a Szakmai Igazgató (más néven ESZMEFELELŐS), amely Storck menesztése óta, mint beosztás megszűnt.

Korábbi cikkünkben már jeleztük, hogy szövetségi kapitányaink kiválasztásában semmiféle következetesség nincsen. Kinevezéseik ad hoc jelleggel és ráérzésre történnek.

Egervárit szimpatikus emberként ismerte meg Csányi Sándor még MLSZ elnökké választása előtt és megfogadta, hogy őt teszi meg kapitánynak, ha és amennyiben hatalomra jut.

Miután minden magyar kapitány elmondta korábban, hogy nem tudta befejezni elkezdett munkáját, így mellette extra hosszúságú ideig kitartottak, hogy munkája beérjen! Azonban jött Szalai Ádám és kiborította a bilit, hogy csapatunknál szemfényvesztés folyik szakmai címszó alatt, hiszen 3 év alatt csapatunknak nemhogy stílusa, de még alapjátéka sincsen.

Jött Pintér Attila, aki pont megfelelt annak az edzőprofilnak, amelyet Szalai megfogalmazott. Vi. verje bele a játékosok fejébe a tudnivalókat.

Azonban Pintér nagy lelkesedésében a játékos agyakat túltöltötte. Ellene az eredménytelenség mellett a fő vádpont az volt, hogy kommunikációból gyenge, ezért a problémát kiküszöbölendő, hoztak egy kommunikációból erős embert, Dárdait, aki még ráadásul az edzői szakmához is értett.

Dárdai herthai munkája miatt nem maradhatott, majd ajánlására hozták Storckot.

Storck alatt fejlődött csapatunk, de a következő fejlődési szintet nem bírta meglépni, így neki is mennie kellett, amikor már eredmény sem volt, noha az MLSZ elnöke biankó szerződést adott neki 2016-ban a következő EB-ig.

Ezek után jött Leekens, akit az eredménytelenség és a nézhetetlen futball miatt menesztettek.

Mint ahogy bevezetőnkben már jeleztük, az MLSZ önmagának generálja az újabb és újabb kapitányproblémát, amely a stratégiai programja hiányosságaiból származtatható.

Miért?

Ha és amennyiben meg lenne fogalmazva az a futballvízió, amit meg kéne jelenítenie a magyar futballiparágnak és ezen belül a magyar válogatott stílusában, akkor egy konkrét feladatra (stíluskialakításra) hoznák ide a szövetségi kapitányt, mint végrehajtó.

Azonban a futballvízió hiányzik, így hoznak egy kapitányt, aki önmagának gyárt és talál ki végrehajtandó feladatokat.

Ezen utóbbi megközelítés a polgári életben, az iparban totálisan abnormális, míg a futballban a mindennapok része.

De ugyanúgy része az iparban a munka átadása-átvétele, míg a szövetségi kapitányoknál mindez extra elvárás lenne. Mert a futballban az a normális, hogy az egyes kapitányok nem építenek egymás munkájára, nem veszik át egymás üzemei tapasztalatait, miközben a felhalmozódott tudás nincs dokumentálva, és ezen megszerzett ismeretekből senki sem profitál

A szövetségi kapitányok intenzív kinevezése pusztán azért jöhet létre, mert a szakmai tudás hiányzik magából a rendszerből.

Amíg 1900-1920 között, spontán, önszerveződve, mindenféle stratégiai program nélkül kialakult a magyar futballkultúra, amely a „dunamenti iskola” nevet viselte és a siker elsőszámú letéteményese volt, addig a magyar futballnak sokadik fejlesztési programja fullad kudarcba a szakmai tudás totális hiánya miatt, az 1969-es  marseillei-vész óta.

Mindig megpróbáltuk átvenni az aktuális világbajnok edzésgyakorlatait, miközben a gyakorlatok mögött meghúzódó gondolkodásmódot, futball-filozófiát fel sem ismertük.

Kovács Ferenc, aki részese volt a sikerkorszaknak és elszenvedője volt a lejtmenetnek is, a következőt mondja:

  • „Átvettük más országok stílusát. Mindent kondicionáltunk. Mi itt követtük el a hibát, hogy olyan stílust erőltettünk magunkra, ami idegen tőlünk. Olyat akartunk alkalmazni, ami soha nem volt a stílusunk. Különböző időszakokban akartuk a hollandot, akartuk a németet, akartuk az angol stílust. Csak azt nem, amit mi évtizedeken keresztül tudtunk és genetikailag bennünk volt és van. Ez egy végzetes hiba volt!!!”
  • „Mindent átvettünk, ami nem illett ránk, ugyanakkor magas szinten játszotta az ellenfél.”
  • „Azt a labdarúgó kultúrát, amit át kellett volna örökíteni, a játékstílust, a kreativitást, amit a magyarok tudtak, kiölték az emberekből. De nem csak a játékosokból, hanem az edzői generációból is.”
  • „Az utakat a megoldásokat soha nem abban kerestük, hogy gyerünk nyúljunk vissza a gyökerekhez, ahonnan elkezdhetnénk építkezni. Hogy próbáljuk megint talpra állítani és felépíteni a magyar labdarúgást. Mindig mást kerestünk. Olyan más hagyományokkal rendelkező országok labdarúgását akartuk elsajátítani, ami idegen tőlünk és ez soha sem sikerült.”

Noha Kovács Ferenc világosan elmondja, hogy mi a diagnózis – kihalt a futballkultúra -, és mi a terápia – futballkultúrát kéne teremteni -, ennek ellenére egyhelyben topogásunk 50 éve változatlan, mert még a fejlesztés irányát sem találtuk el.

Korábbi cikkünkben már jeleztük, a válogatott Nemzetek Ligájára felkészítő első meccse után, hogy Leekens alkalmatlan feladatának a megoldására.

Hiszen csapatunknak az a minimális alapjátéka sem volt meg, ami már Stocknál kialakult.

Jó lenne, ha a közvélemény és a komplett MLSZ elnökség nem hinne a kókler edzőknek, akik mindig elsütik azt a szakmaiatlan megjegyzést, hogy a válogatott összetartásának ideje kevés az olajozott csapatjáték kialakítására.

Mert egy darab, egy órás edzéssel, a globális oktatási módszertannal, egy futballcsapat alapjátéka leoktatható.

Sőt!

Elődeinknek volt egy un. „utasításos oktatási módszertana”, ahol a csapat alapjátékának kialakítását edzés nélkül is meg tudták oldani. Ehhez egy dolog kellett. Nagyon érteni a futballt!

A fentiek azt jelentik, hogy már az első válogatott meccsen, a laikus szurkolónak is látnia kell, hogy mit akar játszani a válogatott.

Ha ezt nem látja, akkor nem a szurkoló szemével és türelmével van a baj, hanem az edző hozzáértésével.

Kalocsai Géza mesteredző (1934-es VB ezüstérmes a cseh válogatottal) világosan elmondta:

  • Futballban a legfontosabb a labda nélküli játék elsajátítása, mert nem az játszik akinél a labda van, hanem az, akinél lesz.

Miután a játékos a meccs 98 %-ban labda nélküli munkát végez, így kiemelten fontos ezen terület  betanítása, oktatása.

A fenti gondolatokból látható, hogy a támogató játékra helyezkedés így oktatói kérdés és nem futballtudás kérdése. Vi. szüntelenül a játékosaink futballtudására hivatkozni önmagunk becsapása.

Mert noha játékosaink futballtudása kívánni valót hagy maga után, de még a futball megtanulható részét sem tudják. Így edzőként csak akkor mutogassunk játékosaink hiányosságaira, ha már a labdarúgás elsajátítható részét betéve tudják.

Azonban az edzőt is kinevezik valakinek a szakmai ajánlására, amely szakmai tanácsadók – napnál is világosabban látszik -, hogy 2010 óta rossz irányba kormányozzák a magyar futballt.

Mert amíg, körülöttünk mindenhol fejlődik szeretett sportágunk, addig nálunk egy dolog biztos, hogy a lentnél is van lentebb.

 

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Kovács Ferenc üzenete az utókornak
Close