Miért beteg a magyar futball 3.0?, avagy egy most megjelenő labdarúgó szakkönyv margójára


A napokban kerül a könyvesboltokba Sisa Tibor az MLSZ Edzőképző Igazgatóhelyettesének új labdarúgó szakkönyve, „Döntésképesség és a kreativitás fejlesztése a labdarúgásban” címmel.

A könyv több, futballiparág szintű problémát vet fel az olvasóban, mely rámutat arra a tényre, hogy valójában, miért is tart ott a magyar futball, ahol jelenleg tart?

Kezdjük az elején.

Sisa Tibor most megjelent második szakkönyvével olyan futballszakmai alapvetéseket rakott le az edzői társadalom asztalára, – mely akár -, felzárkózásunkat is elősegíthetné a világ élvonalához. Nem akármire ad módszertani útmutatót a szerző, hanem arra a világszerte eddig eredménytelenül kutatott és keresett kérdésre ad választ, hogyan kell JÁTÉKOSEGYÉNISÉGEKET fejleszteni, kialakítani. Mindez persze nem egy íróasztal mellett kigondolt futballvízió könyvbe foglalása, hanem a szerző 25 évvel ezelőtt megírt diploma munkájának és az időközben felhalmozódott üzemi tapasztalatoknak az egységes formába öntése.

A könyv formailag (2500 video QR kódba ágyazva) és tartalmilag rengeteg innovációt, – ahogy a szerző mondja -, „originális gondolatot” tartalmaz.

Értsd: A SZERZŐ OLYAN GONDOLATOKAT KÖZÖL MA AZ OLVASÓVAL VILÁGÚJDONSÁGKÉNT, AMELY GONDOLAT 25 ÉVVEL EZELŐTT SZÜLETETT MEG.

És mi köze mindennek a magyar futball válságához?

Elmondom.

Mint korábbi cikkünkben már levezettük, a magyar futball válságának egyedüli oka, az edzői futballgondolkodás megváltozása, amely hajdanában létrehozta a magyar futballkultúrát.

A magyar szakma 1961 környékén gondolkodási irányt váltott és az addig képviselt szintetizáló futballgondolkodást felváltotta az analizáló futballgondolkodás. Ennek következtében büszkén elmondhatjuk önmagunkról, hogy a karakteres futballkultúrák közül a magyar az egyedüli, amely kihalt, ráadásul úgy, hogy önmaga számolta fel hagyományait.

Ennek láthatjuk az eredményét, miszerint lassan 50 éve keressük a kiutat. Nemhogy az utat, de még az irányt sem tudtuk eddig eltalálni, mert csak bolyongunk cél nélkül a futballtérben.

Széchenyi óta tudjuk, hogy „Egy nemzet ereje, a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”

Ezt lefordítva a labdarúgásra: „Egy futballnemzet játékereje, a kiművelt szakemberfők sokaságában rejlik.”

A dolgot csűrhetjük – csavarhatjuk, de Széchenyi a 19. században, a 20. század végén megszületett új tudományról, a TUDÁSMENEDZSMENTRŐL vizionált veretes mondatában, miszerint a tudást nem egyéni szinten kell értelmezni, hanem szervezeti szinten.

Miért?

Mert ha a tudást egyéni szinten értelmezzük, akkor egzisztenciális kérdésként tekintünk rá, vi. az egyén tudásból a futballközösség semmit sem profitál, semmit sem hasznosít.

Kérdezem én:

  • Hol tarthatna ma a magyar futball, ha Sisa Tibor – még ma is innovatív – futballgondolatait 25 évvel ezelőtt betette volna a közösbe?
  • Hol tarthatna a magyar futball, ha a tudásbirtoklókat megtalálnánk és dokumentálnánk azok tapasztalatait? Mint ahogy évtizedek óta nem él ezzel a magyar szakma, mert edzőlegendáink rendszeresen a sírba viszik a tudásukat. Lásd Bukovit, aki már szerkesztette a könyvét és meghalt, lásd Verebest, lásd Kovács Ferencet, ők még az utolsó mohikánok voltak abból a generációból, akik érdemben tudtak beszélni a magyar tradícióról.
  • Hol vannak a magyar futballért – állítólag – élő-haló visszavonult edzők rendszerezett gondolatai, hogy tapasztalataikból profitáljon az a labdarúgás, amiből évtizedekig éltek? Garami, Mezey, Egervári, Csank, Mészöly, Gellei, Rákosi, Szűcs stb., hogy csak egy pár nevet említsünk.

A lényeg!

A magyar futball válságának egyedüli felelőse az edzői társadalom, de ez fordítva is igaz. Csak az edzők azok, akik ki tudják rángatni a mocsárból futballunkat. Értsd: az edző és az edzői tudás a futball legfontosabb szegmense. Lásd Rossi pár napos csapatjáték fejlesztését, amivel AZONNAL EREDMÉNYT ÉRT EL.

Mindez csak úgy érhető el, ha iparági szinten bevezetjük a tudásmenedzsmentet, ahol a tudást szervezeti szinten kell értelmezni.

A tudást össze kell gyűjteni, a tudókat meg kell becsülni, a tudást rendszerezni kell, a tudást meg kell osztani, hogy ahhoz mindenki hozzáférhessen, szabadon hozzátehessen, és szabadon elvehessen. Mert amint az élet bizonyítja, hiába a sok pénz a futballban, amíg a humánerőforrást nem fejlesztjük, addig a világ középmezőnye is elérhetetlen lesz számunkra.

Nos!

A sok szakmai innováció mellett, ez a legfőbb tanulsága a Sisa könyvnek.

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Miért beteg a magyar futball? 2.0, avagy az edző szerepe a sikerben
Close