Mitől sikeres egy ország labdarúgása? 4. rész

A horvátok elleni vereség okán cikksorozatunkat aktualizáljuk a jelen történéseihez. Eddigi írásainkban foglalkoztunk a magyar futball betegségével, az edzőoktatás anomáliáival, illetve nemfejlődésünk okaival. Ma arra keressük a választ, hogy vajon a szakemberek felismerik-e egy ország futballsikereinek okait akkor, amikor még vannak eredményeik? Tudják-e egyáltalán, hogy mitől jó egy adott ország labdarúgása?

Az alábbiakban három újságidézetet ismertetek. Mindegyik azt a kardinális kérdést feszegeti, miért jó a magyar futball 1950 táján, ill. miért jó a horvát futball folyamatosan, napjainkig?

Mert valójában semmi sem mutat arra egyik esetben sem , hogy sikeresnek kellene lenniük. Az első két válasz, noha két különböző nyelven íródott és időben majd 70 év a kettő közt a különbség, azonban gondolatiságát tekintve ugyanarra a következtetésre jut a cikkíró, miszerint fogalma sincsen mitől jó az adott nemzet futballja? 

Harmadik idézetünkben megadjuk a futballsikerek pontos megfejtését, melyet  Titkos Pál az Aranycsapat edzője az 1954-es VB értékelése kapcsán vetett papírra. Velős, mély gondolatait ajánlom mindenki figyelmébe.

Csanádi Árpád 1951 Népsport:

„Labdarúgásunk tekintélye, népszerűsége, főleg a felszabadulás utáni eredmények alapján a külső szemlélő számára, komoly elméleti megalapozottságot tételez fel.

Annak ellenére, hogy az utóbbi években valóban haladást értünk el, mégis az a helyzet, hogy elméleti kidolgozottság, lélektani elhatárolás, de még gyakorlati módszer szempontjából SEM TALÁLJUK AZT A KOMOLY ALAPOT, AMELYBŐL EREDMÉNYEINKRE KÖVETKEZTETNI TUDNÁNK.”

Aleksandar Holiga horvát futballszakíró cikke a horvát futballtitkokról a 2018-as VB ezüstérme után:

 „Ha létezik is titok, nem tudom megmondani, hogy pontosan mi az.

Sokszor szembesültem már ezzel a kérdéssel, és számomra úgy tűnik, hogy a tehetséges horvát fiatalok nem a jól működő rendszernek köszönhetően emelkednek ki. A játékosképzés a Dinamo Zagreb akadémiája kivételével nem számít magas színvonalúnak, és ugyanez igaz az edzőkre is. Nincs egy hosszútávú, kidolgozott tervünk arra, hogy mit, hogyan és miért fejlesszünk.

Talán a horvátoknak szimplán a vérükben van, hogy tehetségesek legyenek a futballban, ahogy ezt más csapatsportban, például kosár- és kézilabdában is láthattuk. Más magyarázatot nem igazán tudok.”

Titkos Pál: Az 1954-es VB tanulságai  Labdarúgó edző: 1954/7-8

„A külföldi szakemberek a magyar csapat játékát elemezve mindig első helyen említik a „csapat egységét”!

Ezt az „egységet” általában azzal magyarázzák, hogy a válogatott csapatunkban hosszú éveken át ugyanaz a 11 ember játszott. Nekünk tudnunk kell, hogy a válogatott „csapat egysége” nemcsak 11 ember „összeszokottságából fakad. Ha így lett volna, akkor a világ bármelyik nemzete könnyűszerrel ki tudna alakítani a mieinkhez hasonló válogatott együttest.

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSAPAT AZÉRT „EGYSÉGES”, MERT TÜKRÖZI A MAGYAR LABDARÚGÁS ALAPVETŐ ELVEIT, SŐT EZEK AZ ELVEK A VÁLOGATOTT CSAPAT FELKÉSZÍTÉSÉBEN, TECHNIKÁJÁBAN, TAKTIKÁJÁBAN, EGÉSZ JÁTÉKMÓDJÁBAN, STÍLUSÁBAN ÉRVÉNYESÜLNEK A LEGJOBBAN.

A válogatott csapat ugyanazt a játékot játssza, mint amit a magyar labdarúgó csapatok túlnyomó része játszani igyekszik, csak sokkal világosabban, sokkal jobban.

Ezért bekerülhet  új játékos a válogatott tizenegybe anélkül, hogy annak játéka megváltozik, mert az új játékos pontosan ugyanabban a felfogásban játszik, mint elődje.

Ez a helyes elveken alapuló egység labdarúgásunk legfőbb ereje. Ezt az egységet kell a jövőben még inkább kifejleszteni, megerősíteni. Ez számunkra az 1954 évi VB legfőbb tanulsága.”

Titkos szavait lefordítva.

Sikereink kulcsa az élő futballkultúra, ami biztosítja az egységes elveken történő futballgondolkodást, ami az egységes játékfelfogásban, stílusban ölt testet.

 A “dunamenti iskola”, más néven a “közép-európai játékstílus” két domináns jellemzője:

  • játékosság (by Baróti), vi. a labda feletti korlátlan uralom, illetve
  • szellemesség (by Kalocsay), ami a játék szellemi tartalmának az ismerete, amely röviden, az észfutballt (by Pluhár) jelenti.

A horvát csapat pontosan a fentiekkel győzött le minket. Vagyis amíg ott fennmaradt és továbbélt a “dunamenti iskola” tanítása, addig nálunk mindez kihalt.

Ezt kellene már végre felismerni szakembereinknek, döntéshozóinknak, miszerint FUTBALLKULTÚRÁT kellene teremteni.

Folyt. köv.

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Miért nem fejlődik a magyar futball? 3. rész
Close