Munkamódszer nyomás alatt

Nagymamám mesélte, hogy úgy tanult meg úszni, hogy anno bedobták a mélyvízbe, és valahogy kivergődött a partra. Azt látom, hogy a mai fiatalokat is bedobják a mélyvízbe, de valahogy nem tudnak kivergődni a partra. Miért írom ezt, remélem, cikkemből kiderül!!

 „Teher alatt nő a pálma” – akár ezzel a jelmondattal is lehetne jellemezni a magyar futballoktatást megreformálók gondolkodását, ugyanis nem tágítanak attól az elvtől, hogy mindent nyomás alatt kell megtanítani a gyerekeknek. Ez az elv ma minden egyéb oktatási módszert felülír, annak ellenére is, hogy egyre inkább szembetűnő, hogy milyen deficittel kerülnek ki az akadémiai rendszerből a játékosok. Szóval bedobják őket a mélyvízbe hátha nyomás alatt megtanulnak úszni. Ebből az úszásból azonban nem lesz más, mint kutyaúszás.

Miért állítom ezt?

Mindent nyomás alatt nem lehet megtanítani, mégis körömszakadtáig ragaszkodnak ehhez a koncepcióhoz.

Nézzük meg, hogy néz ki ez a gyakorlatban!

Mindegy, hogy milyen edzésgyakorlat, milyen edzésjáték, csak nyomás alatt történjen, vagyis a labdás folyamatos ellenállással találja magát szemben. A gyakorlatoknak népszerű formája az egy-egy elleni játék. Annak ellenére erőltetik a nyomásos játékot, hogy nem tudnak 1v1-ben cselezni a magyar fiatalok. Logikus lenne, ha az oktatást ezzel kezdenék, még úgy is, hogy a cselezést nagyon nehéz elsajátítani. Az a tapasztalatom, hogy cselezést nem oktatnak, nem bíbelődnek olyan készséggel, amire-sokak véleménye szerint-születni kell.

Ezzel kapcsolatban hogyan gondolkodnak más nemzetek?

„Ezzel párhuzamban, minden létező mozdulatot, cselt meg kell mutatni, tanítani játékosaidnak, amelyeket majd alkalmazni tudnak, ha ellenféllel szemben, háttal, mellett találják magukat mérkőzésszituációkban.” (Football madein England, egy magyar edző jegyzete Angliából)

„Betartani a pontosságot a gyors játékban nagy technikai művészet…”

 „A csapat sohasem játszhat pontosabban, gyorsabban és eredményesebben annál, mint ahogyan ezt játékosaink technikai tudása megengedi.” (B.A. Árkágyev 1950)

Bölcs gondolat a múltszázadból, amit érdemes megszívlelni.

Ha a sorok között tudunk olvasni és nincs rajtunk nyomás, akkor megállapíthatjuk, hogy a gyors és pontos játék nem nyomásgyakorlással érhető el, hanem a művészi szintre fejlesztett technikai tudással. Nyomásgyakorlás az alkalmazás színtere, visszaigazolás a technikai tudásról.

Mi van, miért?

A jelenlegi trenddel szemben mi nem “nyomás alatti” játékról, hanem “nyomás elleni” játékról fogunk beszélni. Az előbbinél a nyomás állandó, amely ellen kell játszani a támadónak. Az utóbbinál pont az a lényeg, hogy a nyomást le kell venni a játékosról, amit csellel, megtévesztéssel, figyelemmegosztással (by Sisa) lehet megoldani.

Azaz a nyomás elleni játék eszköze a technikai készség. Szóval eszköz, amivel elérhetjük az edzésjáték célkitűzéseit.

  • pontosság
  • gyorsaság
  • magas szintű együttműködés
  • 1v1 elleni játék

Az ősember is a vadászó eszközeit fejlesztette a hatékonyabb vadászat érdekében, ezzel együtt a vadászmódszere is fejlődött. Célhoz rendelte az eszközt.

A felsorolt edzésjáték célok nem fejlesztik a technikai készségeket, épp az ellenkezője az igaz, mégpedig a készségek szolgálják az edzésjáték célkitűzéseinek eredményes megvalósítását a játékokban.

Tehát a nyomásos játék egyik ellenszere a labdakontroll (labdatechnika), magas technikai tudás, viszont ennek elsajátítása nehezen megoldható a mai felfogás szerint, ugyanis már az “első labdaérintés” letámadása a hiba kikényszerítése a legtöbb edzésjáték célja, következésképpen a játék megfojtása nem teszi lehetővé, hogy a futball technikai részét magas szinten elsajátítsák a játékosok. Ha nem így történik már üvölt is az edző, “támadj le, támadj vissza”. Az egy-egy elleni játék népszerű elnevezése a párharc. Az elnevezésből is kiolvasható, hogy az egy-egy elleni játékszituációt harcnak tekintik, amit mindenáron meg kell nyerni.

Mit nyilatkozik az edző?

„Kevés párharcot nyertünk meg ezért vesztettünk.”mondja a jószemű edző.

Régen az volt a jó játékos, aki egy az egyben ki tudta cselezni az ellenfelét, ma az a jó játékos, aki megnyeri egy az egyben a párharcot. Micsoda felfogásbeli különbség! Kicselező futballból párharcnyerő futball lett. Szóval a labdás játékosra azonnal nyomást kell helyezni, nehogy eszébe jusson valami jó megoldás addig amíg odaér hozzá a védő.

Hogy ettől várják a gyorsabb játékot?

Kétlem!

Inkább ettől lesz akadozó, folyamatában folyton dadogó valami (és nem futballjáték).

Még egyszer ide írom a fenti gondolatokat!

„A csapat sohasem játszhat pontosabban, gyorsabban és eredményesebben annál, mint ahogyan ezt játékosaink technikai tudása megengedi.” (B.A. Árkágyev 1950) 

 „Amit nem tanítottak meg Jancsikának, azt János sosem felejti el, hiszen sohasem tudta, vagyis nincs is mit elfelejteni.” – némi iróniával így is jellemezhetjük a futballoktatásunkat.

Mit nem tanítottak meg?

Az 1v1 elleni játékmegoldás a mai felfogás szerint csak a védekezésről szól, röviden párharcról. Azonban az 1v1 elleni játékot lehet támadó és védekező nézőpontból tekinteni. Párharc szempontjából kétféle játékfelfogás létezik a futballvilágban,

  • az egyik a párharckereső,
  • a másik párharckerülő elnevezést kapta. (by Apró)

A brazilok ezt úgy fogalmazták meg stílusjellemzőként, hogy SÉRÜLÉSMENTES JÁTÉK. Értsd: a folyamatos labdacirkuláció fenntartása végett, kiemelten fontos az ütközésmentes játék, különben nem érvényesülne maga a brazil játékkoncepció, amely a labda folyamatos járatásából, mozgatásából áll.

Javasolt szakirodalom: Brazil képzés, Barca-brazil játékszervezés. (megrendelhető: ferenczi.attila59@gmail.com)

Nálunk valahogy a párharckerülő futballról nem akarnak tudomást venni.

Hogy miért?

Egyszerű a válasz, sokkal többet kell vele foglalkozni.

De ne kanyarodjunk el a nyomástól, hiszen ez a fő csapásvonal az írásomban. Tehát a nyomás ellen (nem nyomás alatt) egyik megoldás, ha cselezni tudó játékosokat nevelünk, de mint ahogy említettem, ebbe bele se kezdjünk, mert ez szinte lehetetlen.

Mégis hogyan vegyük le a nyomást a labdás játékosról?

A futballban a cselezést ki lehet váltani 2v1 es szituációkkal. Ebben az esetben összjátékról, összműködésről beszélünk, aminek célja a védő figyelmének megosztása annak érdekében, hogy a labdás játékos nagyobb eséllyel jusson túl a védőjátékoson, akár csellel is. Hívhatjuk támogató helyezkedő mozgásnak, mivel a labdás játékos a területet támadja a labda nélküli játékos aktív közreműködésével. Ebben a helyzetben kulcsszerepe van a védő figyelmét megosztó labdanélküli társnak. A labda nélküli játékos részéről anticipációs képességre van szükség, ugyanis a sikeres összműködés kulcsa az elővételezett mozgás. A nyomásgyakorlást lehet létszámfölénnyel és a védő figyelmének megosztásával ellensúlyozni. A 2v1 es játékhelyzeteknek több formája van a támogató mozgást végző játékos helyezkedése szerint.

A támogató játékos helyezkedő mozgásai

  • átlós futás kifelé a labdás és a védő között

  • átlós futás befelé a labdás és a védő között

  • átlós futás a védő mögött kifelé

  • visszalépés a védő mögül kényszerítő játékra

  • visszalépés a labdás és a védő között kényszerítő játékra

Még egyszer szeretném megerősíteni, hogy a támogató játékos a védő figyelmének megosztásával hogyan segítheti a labdás játékos egyéni megoldását, ami nem más, mint összműködés. A labdás játékos viszont dönthet az összjátékot választja vagy az egyéni megoldást, ami lehet csel vagy a terület támadása labdavezetéssel.

A fenti példák alapján szerettem volna érzékeltetni, hogy a védők aktív ellenállását a társak elővételező tevékenysége segítheti, ellensúlyozhatja. Ehhez viszont az szükséges, hogy tudja olvasni a játékot, megfelelő időben, gyorsasággal döntsön és reagáljon, nem beszélve arról, hogy nagyfokú összműködésre van szükség a játékhelyzet eredményes végrehajtásához.

A nyomás elleni játék elsajátítása idő és energiaigényesebb, mint a nyomás alatti játék megtanulása, ezért aztán bele se kezdenek, úgy gondolván, majd csak kivergődik valahogy a játékos a partra.

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Technika KÉPképzése a kapus KÉPzésben 3. rész
Close