Nemzetközi Futball Szimpózium 1.


A LABDARÚGÁS LEGEREDETIBB ALAPJA: A GRUNDFOCI ÉS A FUTSAL.

 Popovics Sándor írása a szakmai konferenciáról:

A labdarúgás analizálása volt a témája World Football Academia / WFA / által megrendezett  harmadik Nemzetközi Futtball Szimpóziumának. 

Az előadók egyike, professzor MARK WILLIAMS volt. Az angol professzor a világ egyik leghíresebb kutatója ezen a téren. Előadásában összefoglalta eddigi tapasztalatait és eredményeit.

A résztvevőket nagyon meglepték MARK WILLIAMS szavai.

Ugyanis kutatásainak végeredményeként kiderült, hogy a legjobb játékosok gyermekkorukban a legtöbb időt edzők felügyelete nélküli grundfocival töltötték, így fejlesztve tudásszintjüket.

A grundfoci ideje alatt az EDZŐNEK NYOMA SEM VOLT! 

AZ ELŐADÁS LÉNYEGES TANULSÁGAI : 

Világszerte az emberek milliói próbálják a labdarúgás fortélyait elsajátítani és eközben szeretnének jó labdarúgóvá, vagy jó szakemberré válni.

Itt felvetődhet a kérdés:

  • Mi szakemberek, jól csináljuk-e azt amit csinálunk ennek érdekében?
  • Ahogy edzünk a mai a modern felfogásnak megfelelően, ez eléggé HATÉKONY-E? 

TÍZEZER ÓRA 

Professzor MARK WILLIAMS már évek óta foglalkozik az edzésmódszerek kutatásával. A WFA  – nak  ezen a szimpóziumán  ismertette  a jelenlévőkkel, hogy az edzés milyen és mennyi befolyással van a játékosok egyéni teljesítményére? 

A kérdés :

  • MENNYIT ÉS HOGYAN KELL EDZENI AHHOZ HOGY ELÉRD A CSÚCSOT? 

Az első tudományos kutatások ilyen irányban a 80 – as évek végén kezdődtek Belgiumban.

Felkeresték és figyelték a válogatott keret tagjait, az NB I – NB II bajnokság csapatainak  és a megyei bajnokságok játékosait. A kutatás  célja az volt, hogy kiderüljön, hogy  milyen utat kellett a játékosoknak megtenni ahhoz, hogy a saját színvonalukat elérjék?

Ebből kiderült az a tény, hogy egy játékos pályafutásában sorsdöntő szerepet játszik az edzésekkel eltöltött órák száma és ez nagymértékben befolyásolja egy bizonyos színvonal elérését is.

Feltűnő volt, hogy a válogatott játékosai sokkal többet edzettek pályafutásuk kezdetén, mint a többi játékosok. / kb.10.000 óra /

A belgiumi NB 1 játékosai, akik nem értek el a válogatottságot kb. 8.000 órát, a megyei bajnokságban szereplő játékosok kb. 5.000.00 órát invesztáltak magukba. 

EBBŐL LEHET ÉS KELL TANULNI!

Természetesen az edzésekkel eltöltött idő nagyon fontos egy játékos pályafutása és karrierje során, de ahhoz, hogy valaki a CSÚCSRA jusson, ez sportáganként különbözik. A labdarúgásban  10.000 óra a norma! Ezekben az órákban az egyéni edzések ideje is benne van. 

A kutató bizottság Belgiumban a játékosok első 18 évét elemezte.

Ami feltűnt:

Azok a tehetségek, akik elértek az NB1 – színvonalát fiatal koruk első éveiben több áldozatot hoztak, főleg az egyéni edzések terén.

Felnőtté válásuk második szakaszában 9 – tól 18 – éves korig, feltűnően csökkent az egyéni edzések száma, és ezzel szemben feltünően nőtt a csapattal a közös edzések száma.

Minél alacsonyabb a bajnokság színvonala, mint pl. a megyei bajnokságokban, annál kevesebb a közös edzés és az egyéni edzés, ami hosszabb távon a játékos, a csapat és a színvonal rovására megy.

GRUNDFOCI 

Nagy különbség van az EURÓPAI es a BRAZÍLIAI felfogás között. A kutató Bizottság 3 különböző nézőpontot vizsgált és hasonlított össze.

A: Mérkőzések megtekintése

B: Edzések látogatása edzői irányítással

C: Edzők nélküli edzések látogatása 

Tapasztalatok, tanulságok és különbségek! 

A bizottság tagjai láthattak, hogy a fiatal brazil gyerekek 10 éves korukig nem játszanak bajnoki mérkőzéseket és jóformán nem edzenek edzői felügyelet alatt. Amit ők csinálnak nem más, mint GRUNDFOCI egymás között.

Brazíliában csak a későbbi évek során jelennek meg az edzők a fiatalok edzésén, miután a gyerekek 10 evesek lettek. Így rengeteget tanulnak maguktól, és egymástól. Nem szabad elfelejteni azt az önállóságot sem, amit megszoknak a grundon, ami egy klasszis felnőtt játékosnál nélkülözhetetlen tényező!

10 éves koruk után, amikor edzői felügyelet alá kerülnek a gyerekek, akkor ugyanannyi időt edzenek, mint az európai tehetségek és ugyanúgy vesznek részt a bajnokságban, mint Európában. 

Mi Európában ezt máskép szoktuk csinálni. Itt 6 éves korukban már hivatalos edzésen vehetnek részt a gyerekek, és egy egyesület színeiben már bajnoki mérkőzéseket játszhatnak. Sajnos ennek a szisztémának hátránya is van! Sok edző hajlamos arra, hogy sokat beszél, és a gyerekek fejét tele tömi utasításokkal. Így a játékos ÖNÁLLÓSÁGA van veszélyeztetve!

MARK WILLIAMS bizottsága Angliában is nagyon tevékeny volt.

Számtalan profi egyesületnél vizsgálódott, ahol 6 éves kortól 16 éves korig követtek a gyerekek pályafutásának alakulását. A kiszemelt játékosok közül voltak, akiknek az egyesület felajánlott egy szerződést, voltak akiket eltanácsoltak és vagy egy fél profi, vagy egy amatőr klubhoz igazoltak. Mi ezeknél a játékosoknál kíváncsiak voltunk arra, hogy 10 év alatt mit tanultak és mennyit fejlődtek a profiklubnál. 

A bizottságot itt is meglepetés érte! 

Annak ellenére, hogy a profi kluboknál minden játékos ugyanazt a megterhelést és kiképzést kapta egy diplomás edzőtől hosszú éveken át, nagy különbségek adódtak azokkal a játékosokkal szemben, akik nem egy diplomás edző által voltak edzve. Kiderült, hogy azok a játékosok, akik profi szerződést kaptak, sokkal többet játszották a grundfocit edző nélkül, mint azok a játékosok, akik évekig edzői felügyelet alatt edzettek egy konkrét foci klubnál, de ennek ellenére el lettek tanácsolva!

Itt újra felvetődhet egy érdekes kérdés!

Azok a gyerekek, akik órákig a grundfocit űztek edzői felügyelet nélkül és kétszer annyi időt szenteltek a gyakorlásra, mint a klubtól eltanácsolt társaik, akik az edző keze alatt dolgoztak, csak az extra óráknak köszönhetik azt, hogy profi szerződést kaptak, vagy a játékfelfogásuknak és az edzéseknek?

Összegezve:

Egy foglalkozás hasznosabb egy edző jelenléte nélkül, ahol a gyerekek maguktól hozhatnak döntéseket és maguk szabjak meg azt, hogy hogyan, mit és meddig edzenek. Az is feltűnő volt, hogy azok a játékosok, akik a grundokon nőttek fel edzői beavatkozás nélkül, a későbbi évek során intelligensebb és magabiztosabb játékosokká váltak, mint a másik csoport növendékei.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az edzőkre nincs szükség és félre kell tenni őket. De az fontos, hogy a hivatalos egyesületi edzéseken egyensúly legyen olyan gyakorlatok között, ahol a játékosok nem csak az edző utasítása szerint cselekednek, és olyan gyakorlatok között ahol a játékosoknak önállóan kell dönteni.

Az is nagyon fontos, hogy olyan gyakorlatok szerepeljenek az edzés anyagában, ahol a játékosoknak gondolkodni is kell.

Például egy olyan gyakorlat, hogy 10 méterre egymástól 2 játékos egymásnak passzolgat, az nem fejleszti a játékos meglátását.

De ha a játékosok az egymás közti távolságot variálják és állandóan pozíciót cserélnek, akkor ez a gyakorlat már hasznos. 

Ami a jövőt illeti.

PLAYSTATION

A PLAYSTATION nagy segítség lehet az edző és a játékos számára. Ha egy játékos a hétvégi mérkőzésen hibázott, akkor másnap nagyon nehéz a szituációra pontosan emlékezni úgy a játékosnak, mint az edzőnek.

Ebben az esetben a PLAYSTATION lehet a jövő megoldása, hiszen az edző ennek a segítségével a szituációt tudja utólag szimulálni. Így a játékos láthatja a saját hibáját.

Sőt!

Az edző felteheti azt a kérdést is a játékosnak, hogy mi lett volna szerinted egy másik jó megoldás? 

Folytajuk

 

 

You May Also Like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Enter the text from the image below
 

Cikkajánló. Olvass bele!
Védett: Hármaskényszerítő fordított Y alakzatban
Close