Stílus: „Egy ember egy eszme”.


Írta: bary

„ A stílus az egyik módja annak, hogy elmondd ki vagy, anélkül, hogy megszólalnál.” (Rachel Zoe)

Futball is ilyen, ugyanis a játékstílus, az az egységes játékkép, amely mindent elmond a játékról, egy csapat, egy klub, egy nemzet futballjáról.

A korabeli újságírók leírásai alapján olyan képet kaptunk a magyar stílusról, amit ma nehéz elképzelnünk.

Stílusjellemzők pozitív értelemben:

–          intelligens, könnyed, virtuóz, rafinált, cifra, művészi, ritmusváltásos, precíz passzjáték, játékosság, kiváló labdabiztonság, váratlan/meglepő húzások, elegancia, gyors reakció, ötletesség, szép futball, precíz kombináció, váratlan fordulatok, lapos kombináció szemet gyönyörködtető játék.

De a régi újságírók kudarc esetén is minősítették csapatunk játékát, ahol az alábbi stílusjellemzőkkel találkozhattunk.

Stílusjellemzők negatív értelemben:

– szépségben meghaló, művészieskedő, túlcifrázott, pepecselő, túlkomplikált – túlbonyolított kombinációk, egy látványos megoldásért eladná a meccset stb.

Látható, hogy még a negatívumok sem arról szóltak, hogy képzetlenek lennénk és nem tudnánk focizni, hanem arról, hogy a meglévő nagyfokú művészi technikánkat nem célirányosan használjuk fel a meccsen.

Létezett, hogy egykoron ilyen volt a futballunk, vagy csak az újságírók túláradó képzelete szülte ezeket a jelzőket?

Ezek közül a stílusjellemzők közül vajon melyik érte meg a jelenkort?

Nem kétséges az, hogy nagyon messze kerültünk ettől a futballtól!

De miről árulkodik a játék képe?

A stílusos futball sok mindenről árulkodik. Arról mindenképpen, hogy egy futballnemzet hogyan áll futballkultúra tekintetében.  A stílus reprezentálja egy ország labdarúgását. A futballkultúra megjelenési formája a pályán a stílus. (Ferenczi) Arról is árulkodik, hogy milyen tradíció, filozófia hatja át a klubok mindennapjait (klubstílus). Arról is árulkodik, hogy milyen egy edző felfogása  a futballról és azt, hogyan képes átültetni a csapatjátékba. Mint tudjuk, a legtöbb nemzet futballja magán viseli a futballkultúrájuk sajátos jegyeit. Fújjuk is kívülről a brazil, az angol, az olasz, a spanyol, a német, a holland futball stílusjellemzőket. Tanulmányok, cikkek látnak napvilágot amióta Ferenczi Attila kieresztette a stílus „szellemét” az évtizedek óta bezárt magyar tradíció palackjából.

A mai magyar edzők stílusos futballról fogalmazzák meg filozófiájukat, miközben játékrendszer kiindulópontú a gondolkodásuk. Régen valóban stíluselsajátítás volt az edzés legfőbb célja, ma elsődlegesen kondicionálnak és ráfogják a „látványra”, hogy stílusos, vagy azt hangoztatják, hogy ez a mi stílusunk. Nem futballtudás elsajátítás az edzés legfőbb célkitűzése, hanem a játékrendszer, a védekezés és a kondíció hármas cél megvalósításán keresztül készítik fel a csapatokat. Meg kell találni a futballtudás elsajátítás és a kondicionális felkészítés helyes arányát. Nem szoríthatja háttérbe egyik a másikat.

Köztudott, hogy Pintér Attila gondolkodása játékrendszer kiindulópontú, így hát a következő nyilatkozat furcsán hangzik a szájából:

„… megmutatta a csapat, hogy van tartása, arculata, stílusa.

Ami közel fél évszázad alatt kihalt, azt most négy hét alatt a volt szövetségi kapitány pikk-pakk megcsinálta. „Stílust” teremtett Mezőkövesden!

Újságírói sóhaj a bajnoki rajt előtt:

„ Jó lenne már szombaton azzal szembesülni, hogy a csapatoknak van stílusuk…”

A téli felkészülés alatt a nagy kondicionálás közepette, rossz időjárási viszonyok mellett, mennyire helytálló a stílusos futballal szemben támasztott elvárások megfogalmazása?

Majdhogynem lehetetlen óhaj!

Ezekből a nyilatkozatokból egyértelműen kitűnik, hogy van igény a stílusos futballra. Más kérdés, hogy van-e realitása, tetten érhető-e a stílus a magyar pályákon? Számon kérhetjük-e a stílusos futballt, azt, amire a játékosság és a szellemesség volt egykoron a jellemző?

Vajon ugyanazt érti az újságíró és az edző is a stíluson?

Sokszor tévesen azonosítják a stílust (csupa kisbetűvel) a JÁTÉKSTÍLUSSAL (csupa nagybetűvel), a játékkoncepcióval, a taktikával.

Emlékeztető!

  • Stílus = játékmód (stílusjellemzők). Ahogyan gondolkodunk a játékról.

„Az a kérdés, hogy egy csapat a játék folyama alatt, hogyan játszik, lapos, vagy magas labdákkal, egyből, vagy kettőből, rövid vagy hosszú passzokkal, ez még nem maga a JÁTÉKSTÍLUS , hanem csak a játék módja, modora.” (Dr. Kovács Ferenc 1945)

  • JÁTÉKSTÍLUS= egységes játékkép (stíluskép+játékkoncepció kép+taktikai kép)

megjegyzésem:

Egy adott stílus által a játékhelyzet megoldására használt domináns összjátékelemet, más szóval formaelemnek hívjuk. Ha egy csapat több formaelemet használ, akkor a formaelemek összessége adja ki a formanyelvet, hasonlóan, mint amikor a polgári életben az építészeti stílusokról beszélünk.

  • Formanyelv:

–          formaelemei (stíluselemek): rövidpassz, hosszúpassz,kényszerítő átadás, domináns összjáték kombinációk stb.

A formanyelv sajátos játékszervezési eszköz, ami más-más lehet a különböző nemzetek futballjában.

PL:

–          brazil, spanyol: háromszög építése-bontás

–          holland: rombusz építése bontás

  • Játékkoncepció: a játék egészére vonatkozó játékelKÉPzelés (pl. rövidpasszos, labdabirtoklásra épülő alakzat építő-bontó játék)

 

  • Taktika: a játék részleteire vonatkozó játékelKÉPzelés, terv pl. labdakihozatal, támadásszövés, védelmi vonal áttörés

Régen és ma:

–          régen stílusok csatájában fejlődtek a csapatok, ma stílustalanul csatáznak,

–          régen stílus kiindulópontú volt az edzők gondolkodása, ma játékrendszer kiindulópontú,

–          régen stílustechnikán keresztül oktatták a futballt, ma izoláltan tanítják a technikát.

Kultúrateremtés nem valósítható meg stíluselsajátítás nélkül. A formanyelv hiánya (belső szerkezeti, alakzati tartalom), és ennek következtében az egységes játékkép hiánya azt mutatja, hogy kultúra tekintetében valóban tetszhalott állapotában vagyunk. A magyar stílus újraélesztésének egyik (már ha akarjuk) feltétele az, hogy ismerjük a múltunkat, azokat a korszakokat, amelyek nagy hatással voltak a magyar stílus születésére.  Tudnunk kell azt is, hogy régen mit köszönhetett nekünk a futballvilág, milyen hatással voltunk a világ futballjára, és most hol tartunk. Mindezeket, ha nem tarjuk szem előtt, és ezekből nem merítünk, vajmi kevés esélyünk lesz a futballunk megreformálására.

Milyen volt egykoron?

A „dunamenti iskola” megszületésére nagy hatással volt egy sajátos bécsi játékstílust képviselő úgynevezett „bécsi iskola”, amit így jellemeztek: „kombinációs taktika bécsi módra”, „… precíz, gyors rövidpasszos játék”. Magyar játékosok (pl. Schaffer Alfréd, Konrád) aktív közreműködésével Hugo Meisl és Jimmy Hogan kultúrateremtő munkája által formálódott, amit később átvettek többek között a csehek, az olaszok a svájci klubok is. Így jött létre a „közép-európai stílus”. A „bécsi iskolához” a magyarok stílusa hasonlított leginkább.

Korhű leírás alapján így kell elképzelnünk:

„Tetszetős, könnyed, cifra, elegáns és szemet gyönyörködtető”. (Emanuel Hanssler)

Miért nem stílus kiindulópontú az edzők gondolkodása?

Ha nagyon nem tévedek azért, mert az edzők kondicionálisan közelítik meg a futballt. A vezetőket az eredmény (kivétel MTK) érdekli és nem a stílus.

„Jobb ma egy kibrusztolt három pont, mint holnap egy stílusos nulla.”– gondolkodás erősen áthatja futballtársadalmunkat. Ha drasztikusan nem változik a színvonal, nem lesz szórakoztató a játék (szemet gyönyörködtető), továbbra is foghíjasak lesznek a stadionok.

Mégis miért van az, hogy a futballnagyhatalmak magas szintű kondicionális felkészítés ellenére sem veszítették el identitásukat?

Bizonyára a futballkultúrájuk fontos elve, hogy a stílusjegyek megtartása mellett az adott kor követelményeit figyelembe véve modernizálják labdarúgásukat, kondicionálják a játékosokat.

Ezzel szemben mi a könyörtelen magyar valóság (egy kis iróniával fűszerezve)?

Stílus:

–          rövidpasszos játék elképzelés nélkül,

–          ésszerűtlen labdabirtoklás cél nélkül,

Játékkoncepció:

–          „szervezett védekezés” sok hibával, elképzelés nélküli rövidpasszos játék esetleges támadójátékkal kombinálva.

Adja magát néhány kérdés:

Csak a víziónkban él a magyar stílus?

Szükség van magyar stílusra?

Ki lesz az az edző, az a személy, aki úttörő szerepet vállal a legendás „magyar stílus”feltámasztásában a modern trendeket figyelembe véve?

„A stílus mögött egy ember van, az ember mögött egy élet van.”

Az edzők eredménycentrikus, nyomás alatt végzett munkájuk során, a mutatott játék színvonala láttán arra kell következtetnem, hogy nem elvárás a stílus kialakítása.

Az elmúlt évszázad elején a technika és a passzjáték fejlődését a körülmények tették lehetővé. Szűk terek, utcák, grundok, rongylabda a tűzfalak azok a kellékek, amelyek a magyar stílus kialakulására nagy hatással voltak. Ma ezek hiányában kell megteremteni a grundfoci feltételeit annak érdekében, hogy fejlődjön a játékosok labdaérzéke, passztechnikája, döntésképessége, egyszóval a stílusa. Napi rutinná kell, hogy váljon ezek csiszolása. Vannak a játéknak olyan (forma) elemei, amelyek csak akkor működnek jól, ha az edzésmunkában napi rutinként újra és újra visszatérnek. A stílus elsajátítás titka a napi rutinban keresendő.  Nem telhet el úgy nap, edzés, edzésrészlet, hogy az edzés egyik részcélja ne a stíluselsajátítás legyen.  Ami a braziloknak a futsal, az nekünk a grund foci, vagyis a nagypályás futball előszobája.

Van-e egységes formanyelvünk?

Nincs!

Miért is lenne?

A szélrózsa minden irányából hozzuk be az edzésanyagokat, amitől várjuk a felemelkedést az elmozdulást. Német, holland, cseh, szerb, olasz, portugál edzőket szerződtetnek a tulajdonosok, pillanatnyi eredményességben gondolkodnak, így aztán nem ők lesznek a futballkultúránk potenciális megújítói. Nincs küldetésük a magyar futballban, szerződésük legfőbb pontja az eredményes szereplés. A „top”csapatinktól nem várhatjuk a forradalmi változások kezdeményezését, a kultúrateremtést.

Lassan oda lyukadok ki, hogy a futballkultúránkat megreformálni csak is alulról megszervezve lehet. Az akadémiáknak összefogva kultúrateremtő programot kell kidolgozniuk egy vezető akadémia iránymutatásai alapján. „Egy ember egy eszme” – jelszóval. Ehhez viszont olyan magyar eszmeteremtő kell, aki ismeri a futballmúltunkat, képes a magyar tradícióból merítve a legfontosabb irányelveket kidolgozni, a jelenkor modern futballjának alapjait lefektetni.

Ebben a folyamatban fontos, hogy:

–          legyen az edzőknek küldetéstudatuk,

–          az edzők ismerjék azt a szellemiséget, amit az elődeink ránk hagytak,

–          intelligens, nyelveket beszélő innovatív edzők tanítsák a futballt,

–          tudják, hogy mit és hogyan kell megtanítani,

–          képesek legyenek átadni a tudást,

–          egységes (forma) nyelvet beszéljenek az akadémiák,

–          az erőnléti edzők mellett stílusedzők is dolgozzanak a csapatok mellett,

Stílusedzők képzése kis lépés lenne a futballszakma kibővítésében, de nagy lépés lenne a magyar futball megreformálásában.

Mégis a legfontosabb kérdés az, hogy a közönség részéről a bruszt, az elszántság, a szervezettség mellett a stílusos futballra van-e igény?

A választ a nézőszám adja meg hétről-hétre. A szurkolók bizonyára szebb és jobb futballt igényelnének, olyan futballt, amilyennel a csapatok több évtizede nem képesek kiszolgálni a szurkolótársadalmat.

Magam is azzal szeretnék szembesülni, hogy a csapatainknak van stílusuk!

Vége

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Kétkezes center poszttechnika
Close