Téveszmék a magyar futballban, vagy Gyorsaság a labdarúgásban 1.





A gyorsaság futballban való értelmezését sok helyen, sokféleképpen próbálták megoldani. Mindenki a saját nézőpontjából vezette le elméletét és meglátásait.

A Magyarországon elterjedt gyorsaságértelmezés általában az egyént vizsgálja, az egyén motoros tevékenységét, fizikai képességét, elvonatkoztatva a játékképtől, a játék folyamatától. Miután a játék során minden mozgás egy célfilozófia mentén történik, így értelemszerűen a mozgások mögött rejlő szellemi tartalmat sem vizsgálják ezek az eszmefuttatások, amelyek legtöbbször az atléta edzőktől származnak.

Már az önmagában ellentmondás, hogy egy ciklikus sportág elméletét veszi át egy aciklikus robbanékonysági sportág, amely ráadásul dominánsan inkább szellemi sportág a fizikai atlétikával szemben.

Még mielőtt kifejtenénk a tradíció edzőinek gondolatiságát képviselő álláspontokat, nézzük meg az MLSZ idevonatkozó anyagát.

Az MLSZ anyag a következő gyorsasági összetevőket értelmezi:

  • gyors erő, gyorsasági állóképesség
  • gyorsasági teljesítmény függ az idegrendszer aktivizációs képességétől
  • reakcióidő (egyszerű, választásos)
  • reakció gyorsaság
  • mozdulatgyorsaság
  • vágtagyorsaság
  • gyorsulási-lassulási képesség
  • döntési gyorsaság
  • tanulási gyorsaság
  • automatizmusok kiépítése.

A fenti elemzés után a szerző szakmai tanácsokat ad a gyorsaság növelésére. Ezeket azért nem közöljük, mert a téves kiinduló hipotézis miatt az erre alapozott tanácsok haszontalanok a labdarúgó edző gyakorlati munkája során.

Első lépésben nézzük meg a gyorsaságfejlesztés témaköréről dr.Mezey György álláspontját, melyet az 1988-ban megjelent könyvében fejt ki.

“A gyorsaságot érdekes és sajnálatos módon a labdarúgásban és általában más sportjátékokban is – jóformán az atlétikai versenyszámok vágtatávjait meghatározó képességgel, a futógyorsasággal azonosítják. A gyakorlati példák igazolhatják e nézet helytelenségét.”

“A képességek szintjét külön – külön fejlesztve lehet emelni, de ezek csak akkor kamatoznak a játéktudásban, ha a helyzetmegoldás gyorsaságán keresztül fejtik ki hatásukat és a magasabb szintű játékkészségben ötvöződnek.”

“Labdarúgók gyorsaságának fejlesztési lehetőségeit figyelembe véve nem tudunk önálló, önmagában kiemelhető, megragadható képességeket meghatározni. Nem beszélhetünk a rúgómozdulat gyorsaságáról, annak kiemelt fejlesztéséről, vagy a frekvenciagyorsaságról, mint az ellenfél lefutásának képességéről, vagy a lábizmok dinamikus erőkifejtő képességéről, mint a helyzetet megoldó gyorsasági képességről, mert a labdarúgásban valamennyi összetevő csak együttesen fejti ki hatását és kölcsönös összefüggésben a játéktudás színvonalában jelentkezik.”

Mezey logikus eszmefuttatásából látható, hogy 30 éve semmi változás nem történt a gyorsaságfejlesztés kérdéskörében, mert még Mezey gondolatai sem jelentek meg az edzőképzésben. Maga a probléma nincs a futballra szabva, még mindig atléta edző aggyal kellene gondolkoznunk.

De mondanunk sem kell, hogy a jelenlegi tanok nem csak Mezeynek mondanak ellent, hanem a tradíció edzőinek is. Ők egészként tekintettek a játékra és e mentén értelmezték és alkották meg gyorsasági, játékgyorsasági téziseiket.

A csapatot vizsgálták az egyén helyett, valamint az észt, – a cselekvések mögötti szellemi tartalmat -, a fizikum helyett.

Nos! Nézzük elődeink álláspontját ebben a kérdéskőrben!

A teljes tartalmat csak online előfizetőink láthatják. Lépj be, vagy fizess elő a cikk megtekintéséhez.

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
A poszttechnika helyes értelmezése és oktatásának elve 3.
Close