Több lépéssel Európa mögött, avagy, miért hiányos a magyar fiatalok futballtudása?

Írta: Valaki

Végh Antal néhány évtizede írt egy könyvet, Miért beteg a magyar futball? címmel. Hogy még mindig beteg, azt mindannyian látjuk, tapasztaljuk. Már van annak vagy tíz éve, hogy kosárszámra öntik a TAO pénzt a magyar futballba, ezzel megteremtve a feltételrendszerét labdarúgásunk előrelépéséhez, de mindez sem segített abban, hogy a magyar fiatalok olyan képzést kapjanak, ami a fejlődésüket garantálhatná.

„Kettőn áll a vásár”, szokták mondani, ugyanis a képzési hiányosságok mellett a magyar fiatalok mentális és értelmi képességei terén is vannak fehér foltok. Ma két kulcsszó döntően maghatározza az edzők gondolkodásának irányát, mégpedig a döntés és reagálás. E köré a két fogalom köré szervezik, építik az edzésmunkát, tervezik meg a gyakorlatokat.

A harmadik bűvös kifejezés a nyomás alatt kell, elsajátítani futballt.

Valóban ez az irány az, amit követnie kell az edzőtársadalomnak?

Az eredmények arra engednek következtetni, hogy ez a módszer nem állta ki az idők próbáját, amit vártak tőle, nem kapták vissza a színvonal emelkedés tekintetében. Gyakorló edző lévén figyelemmel kísértem, kísérem az edzőkollégák ténykedését, munkáját. Az edzéseken tapasztaltakat szeretném megosztani az érdeklődőkkel.

Mielőtt ezt megteszem, nézzük azt, amit az edzésekről, teljesítményről tudni kell.

Az edzések legfőbb célkitűzése:

  • Teljesítményfokozás irányított FOLYAMATA, amely során tervszerűen alakítjuk a játékosok teljesítőképességét és teljesítőkészségét.
    • Teljesítőképesség (motoros képességek, mozgáskészségek)
    • Teljesítőkészség (viszonyrendszer az edző, a játékosok, a környezet vonatkozásában). Amint látható nagybetűvel kiemeltem a folyamat szót, mivel mindennek ez az Alfája és Omegája.

Vajon az edzők folyamatokban gondolkodnak e? Bátran ki merem mondani, és leírni.

NEM!

Adja magát a kérdés.

Miért?

Az edzők nagy része nem ismeri az oktatáselméletet. Nincsenek tisztában a didaktikai elvekkel és feladatokkal, így aztán nem is alkalmazzák azokat edzéseken. Pedig az edzői szakma, annak gyakorlása is pedagógiai munka, amire nem képezi ki az Edzőképző központ a delikvenseket.

Miért fontos az, hogy a didaktika adjon iránymutatást az edzéseken alkalmazott módszer és alkalmazás tekintetében?

Egyszerű a válasz.

Azért, mert minden sportágban, így a labdarúgásban is sportági mozgások oktatása folyik. A mozgások tanítása alapos ismeretet és tudást követel meg az edzőktől. A mai felfogás és gyakorlat szerint az edzők gyakorlatokban gondolkodnak és nem folyamatban. Az edzések felépítését nézve nincsenek szervesen egymásra épülve a gyakorlatok, hogy a játékosok az egyszerűtől kiindulva jussanak el a bonyolultabb tudás elsajátításához. A didaktikai elveket szem előtt tartva kell az edzésanyagot, edzéseszközöket megtervezni. Egy mai „modern” edzés felépítése nélkülözi ezeket az alapelveket. Ömlesztve kapják a gyakorlatokat a játékosok mindenféle ésszerű elvet figyelmen kívül hagyva. Az internet e tekintetben egy aranybánya, ugyanis egy-két kattintás, és megvan a következő edzés anyaga. Nem baj, ha nem illeszkedik a futballproblémához, a stílushoz a játékkoncepcióhoz, a mérkőzésen várható taktikához, jó a gyakorlat és kész. Különálló blokkok összefüggéstelen gyakorlathalmaza, egyvelege a legtöbb edzés. Lehet, hogy néha ilyen is kell, de a tudatos futballelvek nélkül nem alakítható ki futballtudás. Egy labdarúgó esetében nem mindegy, hogy hova mozog, miért oda, milyen ritmusban és milyen sebességgel. És az sem mindegy, hogy közben a társ, társak hogyan gondolkodnak, helyezkednek. A mozgások összehangolása a legnehezebb, egyben a legizgalmasabb edzői feladat. Számomra a tudatos, összehangolt játékmegoldások jelentik a futball szépségét, élvezetét. Ez viszont tervezést igénylő aprólékos munka, de megéri. Bármilyen szinten is dolgozik egy edző, a mérkőzés képe megmutatja a gondolkodásmódot, elképzelést, tudatosságot, összehangolt csapatjátékot.

Az edzések divatos módszere a választásos gyakorlatokra épül.

A gyakorlatokat úgy állítják össze, hogy legyen bennük döntés – választás – reagálás. Hogy mit akarnak fejleszteni értem, de nem tudom elfogadni. Ezekben a gyakorlatokban olyan helyzet elé állítják a játékosokat, hogy legalább három megoldásból válasszon (nem is érdemes többől választani). Ezek a megoldások leginkább irányra és befejezésre vonatkoznak. Ami sántít a módszerben az, hogy nem a játékos dönt és választ, hanem az edző. Nem a helyzet generálja a döntést, hanem az edző. Így aztán nagyon mesterkélt. A reagálás már egy külső személy által megszületett választás-döntés eredménye.

Miért rossz ez a módszer?

Nem arra készíti fel a játékost, hogy az általa megszületett döntés-választás alapján reagáljon, ezért ez egy késleltetett válaszreakció, aminek az eredménye a rosszul kivitelezett technikai megoldás, kapkodást, sok esetben eredménytelen megoldást szül. A futballban a váratlan helyzetekben is a kiszámíthatóságra, a minél több jó megoldásra kell megtanítani a játékosokat. Ha ez már jó szinten megy, csak akkor lehet a választás-döntés folyamatába beavatkozni. A kettő felcserélése nagy hiba, aminek egyik eredménye a gyorsan, de rosszul és sok hibával reagáló játékosok nevelése a modernnek hitt módszerrel. Azt viszont végképp nem értem, hogy miért gondolják azt az edzők, ha már ők választanak és döntenek, mitől lesz a reagálás gyors és pontos, nem beszélve arról, hogy mindezt nyomás alatt kell végezniük a „szerencsétleneknek”. De ne csak a módszert hibáztassuk, hanem azt a gondolkodásmódot, ami létrehozta, amit megfelelő tudás hiányában nehéz lesz a jó irányba terelni.

Ez a módszer az oktatási folyamat része lehet, egy adott periódusban, jól előkészített, magas szintre fejlesztett technika birtokában, de nem helyette és nélkülözve az előzményeket.

A folyamatábrába helyezve így néz ki.

Technika magas szintje – “Választás –döntés – reagálás (játékos)” – “Választás –döntés – reagálás (edző)” – nyomás alatti alkalmazás

Ezeket nem lehet felcserélni, azt viszont végképp nem lehet, hogy a legbonyolultabbal kezdjék az oktatást.

A döntést megelőzi az ELEMZÉS (az információ feldolgozása), ami alapján választ a játékos a kínálkozó lehetőségek közül. „A kognitív képességeket kell fejleszteni”- hangzik a jól képzett szakemberek szájából a megdönthetetlen igazság. Adja magát a kérdés.

Mi abban a kognitív, ha az edző dönt?

A reagálás = a technikai készség végrehajtásával, vagyis a mozgáskészséggel, amit a nyomás alatt kapkodva, gyorsan, rosszul kivitelezve, nagy hibaszázalékkal végeznek a játékosok. Tehát adnak annak a bizonyos masszának egy pofont! Még a vak is látja, hogy a tehetséges fiataljaink is technikai hiányosságokkal küszködnek. A végtermék, amit ma az akadémiai rendszer kitermel nem versenyképes Európában. Lásd: Magyarország U21- Németország U21 1:5!

Ezért vajon kik a felelősök? Jó lenne választ kapni a kérdésre.

Visszatérve a FOLYAMATHOZ.

Egy lehetséges megoldást szeretnék felvázolni.

  • Technikai készség magas szintű elsajátítása
  • Technikai készség felgyorsítása úgy, hogy ne menjen a végrehajtás rovására
  • Technikai készség elsajátítása nehezített körülmények között
  • Technikai készség valós nyomás alatt, edzésjátékokban
  • Technikai készség extrém körülmények között (döntés – választás – reagálás)
    • saját döntés
    • külső döntés
  • Technikai készség mérkőzésjátékban
  • Technikai készség mérkőzésen (puding próbája az evés)

Az alkalmazott módszer is megér egy misét!

Periodizáció.

Kétféle periodizáció létezik, az egyik a Mezociklus és a másik a Makraocikus vonatkozásában ad módszertani megoldást.

Az előző a Taktikai periodizáció, ami a nem más, mint a heti ritmus kialakítása taktikai jelleggel, három speciális nappal (Pl.: szombat-szombat ritmusban, kedd, szerda, csütörtök) ebben nincs semmi rendkívüli, mivel a heti ritmus kialakítása ötven évvel ezelőtt is így történt.

A második már nagyobb szakaszokra bontja az aktuális időszakot, ahol nincs a hagyományos értelembe vett formaidőzítés. Az előző inkább a felnőtt csapatok módszere lehet, míg a második az utánpótlásra nézve lehet hasznos. A Taktikai periodizáció (mikrociklus) a hétvégi mérkőzésre készíti fel a csapatot, míg a hagyományos Periodizáció (mezociklus) inkább a játéktudást mélyíti el, heti rendszerességgel egy-egy játékfeladat kiemelésével, súlypontozásával.

Mi a végcél?

  • Magas szintű technika alkalmazása nyomás alatt, változó körülmények között.

Javaslat:

Túl kell lépni a gyakorlatcentrikus tervezésen, helyette a rendszerszemléletű tervezést kell a középpontba állítani. A gyakorlatok tervezését meg kell, hogy előzze az oktatási folyamat tervezése. Oktatási stratégiát kell kidolgozni, amely lehetővé teszi a játékosok fejlődését.

  1. S. Brunner (1968): ”A tudás folyamat és nem pedig végtermék”.

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Lakások
Close