U17 VB értékelés


A magyar u17-es labdarúgó válogatott csoport utolsóként zárta a brazíliai világbajnokságot.

A szakvélemények erősen megoszlanak csapatunk játékát értékelve.

  • Van aki egyéni hibákról (Preisinger),
  • van aki mentális deficitről (Simek),
  • van aki magyar átokról (újságírók),
  • van aki kondicionális hibákról (NSO-Csurka),
  • van aki a koncentráció kihagyásáról (magyar szakmai stáb),
  • van aki az alacsony dinamikai szintről beszél (Kata).

Ugyanakkor mentőindokként hozzák fel a nemzetközi meccsek nagy iramát (Preisinger), az európaitól idegen játékstílust (játékosok), amire nem készít fel a magyar bajnokság.

Szakmai elemzésünkben újabb adalékkal szeretnénk csatlakozni ahhoz a tévúthoz, amiben a magyar szakma és a játékosokat képző akadémiák vannak évtizedek óta.

Merthogy véleményünk szerint a probléma egészen máshol gyökeredzik.

Elsőként kezdjük edzőlegendáink tanításaival:

Amíg nálunk van a labda, az ellenfél nem tud gólt rúgni! – oktatta Bukovi az egyetemes labdarúgás egyik innovátora, aki a „visszavont centerjáték” bevezetésével forradalmasította a világ labdarúgását.

Futballban a legfontosabb a labda nélküli játék elsajátítása, mert nem az játszik, akinél a labda van, hanem az, akinél lesz! – tanította Kalocsa Géza, az első VB ezüstérmes labdarúgó, majd mesteredző.

A fenti két bölcseletből egyenesen következik, hogy a labda birtokában „labdatartásra épülő támadó koncepciót” kéne játszani, amit a tökéletes támogató játék biztosítana. Erre a típusú labdatartó játékra két fajta játékszervezési irányelv van:

  1. Az első irányelv, az „erők egyenlő elosztása a játéktéren”, amit a pozíciós támadási forma támogat. Ez egy merev, alakzattartó játékot hoz létre, ahol a játékosok a posztjukhoz pozícionálva, sávfutballt játszanak.
  2. A második irányelv, a „döntő helyen, döntő pillanatban, döntő fölény létrehozása”, amit a tempótámadás támogat. Ez egy flexibilis, alakzatépítő-bontó játékot eredményez, amely esetén a játékos a labdához pozícionáltan játszik. Ekkor jöhetne létre az Aranycsapat játékát leíró „gyors, sokmozgásos, változatos, helycserés” támadójáték. Ennek a típusú futballnak a reprezentáns csapata a Barca, ahol a játékosok semmi különleges labdarúgó technikát nem alkalmaznak, hiszen 5 m-re passzolgatnak belsővel és úgy araszolnak előre a futballpályán. Azonban a labda nélküli támogató játékosok helyezkedése – ami nem futballtudás, hanem oktatás eredménye – egyedülálló.

A következőkben nézzük meg az Ecuador elleni meccs statisztikai mutatóit, amelyek tökéletesen leírják u17-es csapatunk kilátástalan játékát. Mondjuk ezt úgy, hogy a magyar stáb és a játékosok szerint is, ez volt válogatottunk legjobb meccse.

Magyarázatok:

  • A következőkben csak azokat a támadáskezdeményezéseket mértük, amikor a magyar válogatott birtokolta a labdát.
  • A védelmi vonalban történő labdajáratásokkal és azok átadási számaival nem foglalkoztunk, mert az nem célirányosan előre irányuló játékot eredményezett. Csak azokkal a passz-számokkal foglalkoztunk, ami a labdafelvitelt, támadásszövést, támadásépítést szolgálta.
  • Külön számoltuk a rövid passzal történő támadáskezdeményezés utáni labdavesztéseket, ill. a hosszú átadás (felívelés, előre vágott labda, indítás) után történt a labdavesztéseket.

A statisztikai mutatók a következők!

Rövid passzos támadáskezdeményezések:

  • Labdavesztés 1. passz után: 29
  • Labdavesztés 2. passz után: 13
  • Labdavesztés 3. passz után: 8
  • Labdavesztés 4. passz után: 3
  • Labdavesztés 5. passz után: 3.
  • Összes rövid passzos támadáskezdeményezés: 56.

Hosszú passzos támadáskezdeményezése: 41

  • Ebből sikeres: 8, sikertelen: 33.

Összes támadáskezdeményezés: 97, amelyből már az első passz után 62 alkalommal elvesztettük a labdát, ami 64 %-os sikertelenségi mutató, de ha idevesszük a 2. átadás utáni labdavesztéseket (13 db), akkor 77 %-os mutató kapunk, ami iszonytatóan gyenge szám.

Az is látható, hogy a támadáskezdeményezések 42 %-a állt direkt felívelésből.

A statisztikai számokból világosan látszik, hogy csapatunknak és játékosainknak már a szándéka is téves volt, mert eszükbe sem jutott, hogy meg kellene tartani néha a bőrtt, mert vagy vaktában, vagy mindenféle cél nélkül gyömöszölték előre a labdát.

Értsd: klasszikus angol stílusban futballoztunk. De még ezt is rosszul tettük, mert tengelyből ívelgettük előre a labdát és nem a szárnyakról.

Emiatt egy hektikus játékba szaladtunk bele, ahol a labda alig volt nálunk, miközben folyamatosan dolgoztunk a visszaszerzésén, hogy azonnal odaadjuk az ellenfélnek. Vagyis a magas intenzitású mérkőzést nem a nemzetközi színvonal okozta, mint ahogy mondta tévesen Preisinger, hanem mi magunk termeltük ki a téves játékkoncepciónkkal a magas intenzitású meccseket.

De hogy ne a levegőbe beszéljünk, nézzünk egy-két típus jelenetet csapatunk elégtelen támogató játékára, ami a téves szakmai koncepcióból és a játékosok (labdás és labda nélküli) téves szándékából eredeztethető.

Magyarázat:

  • Fehér nyíl mutatja, hogy mi történt a meccsen, fekete, sárga nyíl mutatja, hogy mit kellett volna csinálni a játékosnak, a játékhelyzet megoldás érdekében.

1. ábra

5-ös belső védő visszafordul a labdával, „biztos helyre juttatja”, hátra a kapusnak. A visszapassz 30 m hosszú volt. A fehér karikás játékosok szándékán látszik, hogy eszükbe sincs támogató játékra helyezkedni a sorban előttük elhelyezkedő játékoshoz képest, mert tudják, hogy a kapus fenékbe fogja rúgni a labdát. A visszapasszal egy időben a sárga karikás letámadó játékos 30 m-t futott, míg a jobb hátvédünk visszamozgott 5 m-t, a balhátvédünk 13 m-t és a belső védőnk 6 m-t. Minek után a következő szituáció jött létre. Lásd 2. ábra.

2.ábra.

Az ábrán látható, hogy miután senki sem kéri a labdát, a kapus, – más megoldás nem lévén – előre bikázza azt.

3.ábra

A bal szélső fedezet visszapasszolja a labdát a kapusnak és előre indul. Rajta kívül még 8 magyar játékos van a védőharmadban, de senki sem helyezkedik támogató játékra, ezzel elősegítve a labda előreívelését és az azonnali labdavesztést.

4.ábra

Egy védőfalról lepattanó labda kerül Balogh elé, aki pánikba esik és vakon előre bikázza, miközben kellő tér és idő lett volna a labda megjátszására, tekintettel arra, hogy a környékén nincs sárga játékos.

5.ábra

Labdajáratás védelmi vonalban. 6-os játékos egy helyben, zárt állásban, merev lábakkal áll, távol a labdát kapótól. Az eredmény, – támogató játék híján – ismételten, előreívelés. A szándékán látszik, nem is tudja, hogy forgatóként neki feladata van.

6.ábra

Labdakihozatal előtti játékfázis. Minden támogató játékos áll. Különösen problémás 6-os játékos, aki passzárnyékban és nem fogadóképes állapotban helyezkedik, aki totálisan megjátszhatatlan, miközben neki kellene összeszednie a labdákat. Fekete és sárga nyíllal két egyszerű játékhelyzet megoldást szemléltettem.

7.ábra

Támadásszövés középpályán. Látható a játékosok téves szándéka. Két támadó indításra kéri a labdát, Németh passzárnyékban, míg a két középpályás egyhelyben áll, nem fut oda támogató játékra (fekete nyíl). Az eredmény ismételten hosszú passz.

Mit játszott u17-es válogatott csapatunk?

A statisztikai mutatókból és a kivágott jelenetekből tisztán látható, hogy válogatott csapatunk

  • egy merev,
  • sablonos,
  • alakzattartó,
  • poszthoz pozícionált,
  • egyenes vagy kontratámadásra épülő,
  • döntően, hosszúpasszos játékot játszott.

Labdabirtoklási százalékunk egy dolog miatt nem volt alacsony, mégpedig amiatt, hogy a védőharmadban járatta a labdát a magyar csapat. De középpályán ill. a támadóharmadban még eszünk ágában sem volt megtartani a labdát a brazíliai melegben.

Aminek egyenes következménye volt, hogy játékosaink mindig a labdát üldözték, mindig úton voltak és szétfutották magukat, ahelyett hogy Albert Flórián bölcseletét alkalmazták volna játékuk során:

  • Izzadjon a labda!

Azonban ehhez az edzőiknek (válogatott és akadémiai) meg kellett volna tanítani a labda nélküli támogató játékot.

Amint látható, hogy itt és a többi up válogatott csapatinknál (pl. U21), súlyos szakmai hiányosságok vannak. Mert nemhogy egységes stílust, egységes koncepciót nem tudunk felfedezni játékukban, de még ahhoz a serdülő 5. szinthez sem tudunk eljutni, hogy a játékos felismerje, hogy mikor, milyen játék és mozgásfeladatot kell végrehajtani az adott poszton.

Jó lenne már, ha az MLSZ felismerné, hogy a komplett magyar szakma, az újságírók, a játékosok, a vezetők, a szurkolók tudásdeficitben szenvednek. Nem teqball asztalokat, nem világító pólókat és mindenféle frinc-francot kellene vásárolni százmilliókért, hanem a tudásba kellene beinvesztálni, a tudást kéne menedzselni. Mert u17-es csapatunk játékából süt, hogy a játéktudásunk elégtelen. Tudniillik még azt sem tudjuk, ami a futballban tanítható.

Zárszóként Presinger Sándor szövetségi edző nyilatkozatát mellékelem, amely remélem a futballiparág minden szereplője és magára nézve is érvényesnek tart.

  • Brutális képet kaptunk a világ futballjának fejlődéséről. Ilyenkor elhelyezhetjük magunkat a térképen, és fel kell ismernünk a hiányosságokat, amelyekkel küzdünk. Ha ezek felszínre kerülnek, nem megsértődni kell, hanem azon dolgozni, hogy csökkentsük a lemaradást. Szisztematikus munkával el kell kezdeni felzárkózni, és ez csak a mindennapi munka során lehetséges. Nem én akarom megmondani, milyen módszer lenne a célravezető, de a lemaradás tényét mindenkinek el kell fogadnia.

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Kredites képzés
Close