Útkeresések és kiutak a magyar futballban


szerző: Gonda József

Előzetesen el kell mondanom, hogy írásom apropóját az MLSZ vezetésének felhívása jelenti, amelyről a Ferenczi Attila által létrehozott „Futballgondolkodók” oldalon értesültem, és amely szerint a szövetség várja a jobbító szándékú javaslatokat mindenkitől. Az informális „felhívás” arra szeretne válaszolni (lehetőség szerint minél több nézőpontból, mégis reprezentatív módon), hogy hogyan kellene megoldani futballproblémáinkat, melyek is ezek a problémák pontosan (miként tudjuk őket azonosítani), és mindezt globális gondolatok megfogalmazásával, de nem lokális, részletekbe elmerülő ötletekkel. Erre próbálok jelen cikkben kísérletet tenni, megköszönve egyúttal Ferenczi Attila inspirációját és szakmai támogatását is.

Meglátásom szerint már a problémáink feltárásának bevezetéseként is elég messziről kell indítanunk.

Az emberiség minden nagy szellemi hagyománya alapvetőnek tartja, hogy az ember un. „hármas” (fizikai, lelki, szellemi) természettel bír és sokféle személyiséget (szerepet) megvalósíthat, ugyanakkor képes önmaga átlényegítésére is. Mindez talán távol esik a magyar futball problémáitól, de véleményem szerint látni fogjuk, hogy szempontjaink miatt nagyon is lényeges. Minden ember ugyanis ezen a három szinten működik, és ezen szintek harmonikus kapcsolata és teljessége határozza meg teljesítőképességét adott térben és időben. A futballt mint játékot összetett (komplex) folyamatok alkotják, mind az egyén (játékos), mind pedig közösség (csapat, háttér támogató teamek) szintjein is.

Gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy amit látunk mozgásokat (mozgások összességét) a pályán, az nemcsak testi (fizikai) viselkedés, azaz a játékfeladatok végrehajtásában, helyzetek megoldásában, és pláne a helyzetek teremtésében mindhárom szint jelen van, illetve kellene, hogy harmonikusan és egységben jelen legyen. Mindhárom szinten azonosíthatóak alaptulajdonságok és adottságok, és ezen meglevő adottságok (képességek, készségek) sokszor mérhetőek, és fejleszthetőek is. (lásd ábra)

A fizikai szint az alábbi követelményekkel és fogalmakkal írható le például: gyorsaság, robbanékonyság, állóképesség, mozgás-koordináció, stabilizáció, agilitás, stb.

A második szint „a lélek” területe, amely véleményem szerint (és előrebocsátva) a mi magyar futballunk hiányterülete (de megkockáztatom, hogy az egyetemes világfutball problémája is) jelentős részben itt, vagyis a lelki (pszichés) szinteken jelentkezik. (Hogy miért mégis nálunk szembeötlőek (egyelőre és ennyire) már évtizedek óta, azt remélem sikerül megmutatni.) A psziché (jobb agyfélteke és szív) területe a következő kulcsfogalmakkal írható le: érzések, szenvedély, hangolódás, intuíció, (öröm)élmény, átélés, áramlás, játékosság, jelenlét, kapcsolatok (barátság) és nem mellékesen az erkölcsiség, az önazonosság, és az egység-tudat, egység-érzet.

A harmadik a szellemi szint (bal agyfélteke), ahol ilyen fogalmakkal találkozunk: mentalitás, akaraterő, tervszerűség, célszerűség, stratégia, rend, struktúra és szervezettség. Röviden szólva ide tartozik minden tudományos módszer és technológia: természettudományos és mérnöki, valamint a sport és egészség-tudományok eredményei.

A világunk és benne a futball világa is sokat változott az elmúlt évtizedekben, játékosaink, edzőink, csapataink szerepeinek és szereplésének peremfeltételei is nagyot változtak. Ezek közül a változások közül leglényegesebb, hogy a globális ipari futball üzletközpontú és pénzvezérelt színpadán is egyre erőszakosabban, a fogyasztói elvárások és igények terjesztésével igyekeznek fokozni a hatékonyságot és a profitot. Természetesen megjelentek új technológiák és módszerek a futballban is, különösen az informatikai, és kommunikációs technológiák révén. Ezeket a globálisan terjedő modern technológiákat szinte bármely ország bármely sportágban, és bármely csapat vagy játékos egyszerűen adaptálhatja, bevezetheti használatát. Ami a világban aktuálisan a leglényegesebb változás, hogy mától már nem az eszközeinket, technológiánkat fejlesztik, hanem főként bennünket, embereket. A globális változások eredményeként már digitális, fizikai és biológiai rendszereket fognak egyesíteni, ahhoz, hogy a világot egy kibernetikus visszacsatolási láncon lehessen működtetni, amire megpróbálnak bennünket, embereket is átállítani. Mindez nem jósol egy emberibb és játékosabb szép új világot sajnos, és ebből a folyamatból a sport és a világ-futball sem fog tudni kimaradni, sőt!

A magyar futball tragédiája és problémája persze nem most kezdődött, de eredete pontosan a lelki szintek kiiktatásaként érhető tetten. Ezt a jelenséget és folyamatot dolgozta fel nagyon sokoldalúan, és tudományos igényességgel Ferenczi Attila, akinél a problémáink feltárása szakmai és tudományos színvonalú részlet-gazdagsággal megtalálható.

Szeretném hangsúlyozni, hogy milyen fontos megértenünk ennek a lepusztulásnak, leépülésnek a folyamatát és elsősorban lelki okait a magyar futballban. Talán ez segíthet újra egységbe rendezni „erőinket”, szellemi képességeinket, amelyek szétszórva és széthúzva ma is jelen vannak a magyar futball szakmaiságában és jó szándékú szereplőiben. Ha máshogyan nem, jusson eszünkbe gyermekkorunk, vagy gyermekeink őszinte és tiszta vágya a játék, a foci öröme iránt.

A lelki pusztulás során az ipari modern futball (mint a gazdaság, az üzleti élet más területein) kiiktatja a lelki minták energia-közvetítő funkcióit, hogy így növelje az emberi tényezők kontrolját, ellenőrzöttséget és a „termelési” hatékonyságot. A szellemi szinteket helyesen kiindulópontnak tekintik, és a tudatosságot, a döntéseket, a mentális erőket egyből, direkt módon (minden átmenet nélkül) odakapcsolják (szeretnék odakapcsolni kvázi rövidre-zárva) a testi-fizikai szintre. Ennek eredményeként természetesen lerabolják az embert, kiégetik a játékosokat.

A srácok (akiket nevelünk) lélekkel jönnek focizni, és az edzői nevelői munkának igenis feladata lelki mintáink megőrzése, és ápolása. Lelki funkcióink (önazonosságaink, erkölcsünk, testvériségünk a csapatban) közvetítik és áramoltatják az energiáinkat, ennek felszabadítása, a lelki görcsök-blokkok oldása hiányában nincs felszabadult játék, nincs intuíció, nincs öröm-élmény, és valódi jelenlét. Célul kell tehát kitűzni, hogy a lelkiismeretünkkel mi uraljuk a játékosban és a csapat-játékban végbemenő folyamatokat, vagyis ne mi alkalmazkodjunk, ne minket irányítsanak, ne kiszolgáltatottan nézzük, hogy velünk játszanak. Akinek van lelke (lelkisége, erkölcsisége) azt nem lehet kívülről irányítani, az belülről játszik, és élmény lesz nézni. Az ilyen csapat és az ilyen játékosok ha veszítenek is, győztesként jönnek le a pályáról, és megtapsolják őket az övéik.

Fentiek alapján a futball-szakmai megújulásunknak meglátásom szerint két alapfeltétele van: erkölcsi és pedagógiai szempontú megújulás. Azonosítva tehát futball-problémáink alapvetően kulturális és erkölcsi jellegének felismerésével legfontosabb feladatunk, hogy újrateremtsük és helyreállítsuk eredeti és sajátosan magyar „futball-lelkiségünket”.

A magyar futball kultúra újrateremtése és újraélesztése pedig a családokon és a gyerekeinken keresztül lehetséges, vagyis minél szélesebb körben kell bevonni őket a Játékba. Ennek eszközeként sok-sok (sokkal több) mérkőzésre van szükségünk, és hogy újra egy valós szabadidős tevékenység legyen újra a foci. Kulcsfontosságú a mérkőzés-szám és a labdaérintések száma, illetve a megfelelő számú (és főleg erkölcsi színvonalú) utánpótlásedző rendelkezésre állása az iskoláktól kezdve az akadémiai rendszerig.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a futball több mint játék, mert bármilyen színvonalon átlényegítő hatása van és felszabadító öröm-élmény és önkifejezési forma, legmagasabb szinteken pedig művészet. Meglátásunk szerint lényeges, hogy a futballra, mint kulturális jelenségre és egy önkifejezési formaként tekintünk.

Cáfolhatatlan tény ugyanis, hogy alakulhat bárhogyan a világ sorsa és a mi sorsunk, a gyerekeink még mindig szeretnek és tudnak is focizni. Tudnak a srácok a legmagasabb és legkorszerűbb követelményeknek megfelelően focizni, ha hagyjuk őket játszani megfelelő szakmai és erkölcsi iránymutatás mellett. Hitelesítheti mindezt az utóbbi években utánpótlás csapataink szereplése és helytállása a legmagasabb szintű nemzetközi tornákon u11 és u13 és u15 korosztályokban.

Az erkölcsi megújulás (első lépés) pénzkérdés, annyiból mindenképpen hogy jó fizetéseket kell biztosítani, és ellenőrző kontroll kell az edzői munka felett egységesen mindenhol minden szinten. Szóval ez egységesen szövetségi feladat!

Az egység és a „szívbe-írt” közös erkölcs jelenti minden résztvevő gondolat-világának és érzelem-világának egységét, közös talaját, egységesen értelmezhető nyelvi fogalmi megnevezésekkel, szerepekkel, játék-felfogással, egységes csapat megjelenési (működési) formákkal.

Szakmai-etikai feladataink ezen a területen az alábbiak. Ellenőrizhető és indokolható és kimutatható legyen, hogy ki miért hol játszik, szerepel, de akik cserék vagy nem játszanak az adott korosztály bármilyen szintű versenyeztetett csapatában kezdőként, azoknak is legyen más mérkőzésen (edzőmeccsek) lehetőség, ahol megmutathatják magukat, egyéni-fejlődésüknek megfelelően haladhatnak, és nem veszik el a kedvüket egy életre a játéktól. A grundok hiányában és az informatikai szórakoztatás korában lényeges a valódi szereplések száma, a sok-sok játék-lehetőség, és labda-érintés. Manapság a kütyük nyomkodásával is rengeteg szellemi dolgot meg lehet tanulni a fociról, például a döntéseket is (többek között ez is magyar szellemi szabadalom). Mondhatunk más, bárki számára elérhető példákat is, például az un „tutorial” you-tube videók segítségével segíthetjük a technikai megoldások gyakorlását.

A lelkesítés, a bátorítás és a dicséret minden focizni vágyó és motivált játékosunknak kiemelten fontos, ugyanakkor nem szabad elvenni etikátlan szerepeltetéssel senkinek sem a kedvét, motivációját! Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a foci öröm, a játék örömforrás, és nem szabad hagynunk kiégni a srácokat. Én azt látom, hogy a szemeikből eltűnik a csillogás, és erre nem figyelünk eléggé serdülőkorban és 18-20 éves korra már elvesztünk sok tehetséget és sokakat a futballnak, mert sajnos már feladták, kiégtek, kiábrándultak.

Ami az erkölcsiséget illeti még:  nem megengedető, hogy anyagi vagy kapcsolati érdekérvényesülés miatt játszatnak, szerepeltetnek játékosokat, vagy pusztán bizonyos alkati-fizikai paraméterek (biológiai, anatómiai) preferencia miatt. Amíg nem oldjuk meg, hogy mindenki játszhasson, aki csak szeretne focizni (van motivációja), addig nem engedhetjük meg, hogy a már kiválasztott labda-ügyesek nem jussanak elég játék-lehetőséghez. Ebből a szempontból alapüzenet, hogy aki nem játszik, az nem is fejlődik. Minden motivált gyereknek sok-sok játéklehetőség: iskolában, játszótéri vagy pláza műfüves pályákon, strandokon, vidéki utcákon, mindenhol és újra lesz kultúránk is.

A futball tudományos-elemzői bizonytalanságát és lelki megközelítésének érvényességét és jogosultságát támasztja alá, a véletlenül éppen jelenleg zajló, az angol profi futballban elhíresült un. Bielsa-féle kémügy a Leeds-Derby mérkőzés előkészületei kapcsán (El Loco előadásának szövegét ajánlom mindenki figyelmébe: a Nagykeró internetes oldalán magyarul is.)

A pedagógiai szempontú megújuláshoz minél több pedagógust és szülőt kell bevonni a szakmai képzésbe  az edzőképzés C alapszintjein: grassroots, amatőr, futsal, stb. A futball-események és kapcsolódó rendezvényeinek szervezését is ők végzik, de minél szélesebb családi-kulturális eseménnyé kell tenni (pl. kiegészítő családi programok kicsiknek-nagyoknak, anyáknak, nagyszülőknek)

Ha hiteles pedagógusok tanítják a focit és játszanak együtt a srácokkal az életre szóló inspiráció lesz. Az edzőképzésben alapszinten és készség-szinten kell tanítani pedagógiát, pszichológiát, motivációt (ezért hasznos, ha valaki tanító-tanár vagy szülő is). Kiemelten fontos és erkölcsiséghez is kapcsolódó követelmény tanítani elődeink szellemi üzenetét, futballunk és játék-felfogásunk eredeti hagyományait is, beleértve a magyar nyelv általi meghatározottságunkat és viselkedési-magatartási mintáinkat. Mindehhez jól képzett speciális szak-oktatók kellenek, akik először további “tanítókat” képezzenek ki, akik folyamatosan majd továbbadják az egységes és közös, fejlődő, és megújulni- képes tudást az edzőképzés alapszintjére, és innen alulról majd növekszik és elterjed felsőbb szintekre is.  Ahogyan a magokat elvetjük, úgy nőnek fel gyermekeink, virágaink, fáink, bokraink, és ha gondozzuk (öntözzük) őrizzük és vigyázzuk ezt az erkölcsiségét, szellemiségét, akkor ebből újra virágzó kert lesz és marad a magyar foci.

 

Összefoglalásul tehát a legfontosabb feladatunk a játék lelkének helyreállítása és a további lélek-rombolások megakadályozása, a játékunk örömének megmutatása, elősegítése, átélése. A Bozsik korosztályokban még többnyire örömforrásként tekintenek a focira, viszont az akadémiai korcsoportokban megtörik a srácok lelke, lelki tartása. Pontosan ebben az időben lenne a legnagyobb szükségük lelki és erkölcsi támogatásra, mintákra, iránymutatásra. Az önértékelés, ön-azonosság, ön-tudat helyreállítása, sajátos nyelvi fogalmaink, képi elnevezéseink visszaállítása nélkül ez nem sikerülhet. Amíg nem tudjuk, kik vagyunk és nincs egységes válaszunk arra, hogy mit játszunk, addig csak körbe-körbe bolyongva focizgatunk örömtelenül és értetlenül, erkölcs, identitás, és tartás nélkül. Ezekhez az értékekhez pedig bármikor visszatérhetnénk, erőt meríteni, gyógyulást találni, bármikor veszteségeink idején is, újra talpra állni.

Le kellene végre szögeznünk, hogy nincs utunk az agresszív, párharcos erőfociban, de van a kombinatív passzos, tetszetős észjátékban. Nincs utunk az analitikusan programozott elme útján, de van utunk és terünk a holisztikusan programozott érzéseink útján. Nem a mérnökien tervezett végrehajtás és helyzet-reagálás, hanem az intuitív kép jelenlét és helyzet-teremtés. Inkább nemet kell mondanunk a küzdelemre építő egyéni gladiátor képzésre, és támogatnunk kell az együttműködő (kooperáló, passzos) harcos testvériségre nevelést.

És még folytathatnánk a sort, de talán ékesebb alátámasztása nem is lehetne a lelki tartalmak jelentőségének, mint amit az élet hozott példát: aktuális eredményként a hazai bajnokságban Vidi-PFLA 0:3, amit ha jóhiszeműen elfogadunk valós eredményként is, különösen figyelemreméltó Radoki János edző nyilatkozatában használt kifejezés: a félelem faktor. (A Vidit ugye tekinthetjük nemzetközi csapatnak, EL szerepléssel, szerb származású és mentalitású vezetőedzővel, taktikus- tervszerű- küzdős játék-felfogással))

Befejezésül egy ábrával (lásd lent) szeretném illusztrálni a futball egyik lehetséges és számunkra lényeges szempontok szerinti megközelítését. Egy ilyen hierarchikus modell talán segíthet bennünket abban, hogy elhelyezzük a futballban létező teljesítménytényezőket, teljesítmény- szinteket és követelményeket, kapcsolatukat. Minden szint leírható és kategorikusan megfogalmazható, rendelhető hozzá minden szinten követelmény is, és/vagy adott esetben tesztelhető, mérhető is.

Ha az ábrára pillantunk, sosem fogjuk elfelejteni a forrást, és futballunk vezérlő irányelveit.(1.sz.ábra)

Zárszóként pedig kívánom, hogy együtt sikerüljön újrateremteni az egységes erkölcsi alapokat és ezen alapuló kultúránkat, és ha majd együtt hoztuk össze, majd ápolni és gondozni is fogjuk, vagyis érdekünk is lesz fenntartani, óvni, védeni, vigyázni rá, ahogyan gyermekeinkre és egymás gyermekeire is. Én ehhez kívánok mindenkinek sok-sok energiát, egészséget, megértéseket és bátorságot, lélekben sok-sok szeretettel.

Végezetül pedig köszönettel tartozok Ferenczi Attila mellett a Neofutball csapatának, mert gondolataik és érzéseik őszinte kifejezésével motiváltak és inspiráltak engem is erre az írásra.

Egyúttal remélem, hogy az itt vázolt kiút nemcsak a saját problémáink megoldását jelentheti majd, hanem egy sajátos magyar válaszként és példamutatással mások számára is utat mutatva, újra meghatározó szereplői lehetünk a világ labdarúgásának.

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Kredites továbbképzés
Close