Végül is, ki mondja meg a frankót? 23.rész


Az abnormalitás folytatódik a magyar futballban.

dr. Mezey György életműdíjat kapott azoktól a vezetőktől, akik 10 éve rossz szakmai irányba terelgetik a magyar futballt. Értsd: a jelenlegi rossz irányt mutatók, kitüntették azt, aki a mélybe navigálta a magyar futballt, mert még annak tárgyilagos felismeréséig sem jutottak el a díjat átadók, hogy ki az, aki hozzátett és ki az aki elvett a magyar futballból. Jelen cikk nem dr. Mezeyről fog szólni, de jelen írásunk apropóját a dr. Mezeyvel készült Nemzeti Sportos riport adja.

“Méltóképpen vigyük tovább a magyar futball varázslatos múltját!”, harsogja a cikk címe. Az irányban természetesen egyet értünk, de ……   de a valóság totálisan mást mutat.

Mégpedig azért, mert az elmúlt 25 év egyes edzőképző vezetői, mind meg vannak győződve arról, hogy a saját képzésük a magyar tradíció mentén szerveződött. Tették ezt sokan úgy, hogy amikor pozícióba kerültek, vagy teljesen, vagy részben, mindegyik átírta az előző edzőképző anyagát és másban vélte megtalálni a magyar tradíció lényegét.

A dolgot úgy is érthetjük, hogy úgy tűnik, egyszerre több futballvalóság van.

Ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni és két mondatban elmondani a magyar futballtradíció legfontosabb tézisét, akkor azt a következő mondatokban összegezhetnénk:

Kép és folyamat nézőpontú, stílus kiinduló pontú, alakzati szerveződésű, művészi, labdarúgó felfogás. Amelynek a végterméke, a játékosegyéniségek által reprezentált észfutball volt.

Ennek a futballgondolkodásnak a termékei azok a bölcseletek, amik közhelynek tűnnek, de valójában, komoly futballfilozófiai mélységekkel rendelkeznek.

  • Bukovi: A futballt ésszel (fejjel) játsszák, a végrehajtás eszköze a láb.
  • Puskás: A labda fusson, mert ő van a legjobb kondícióban.
  • Albert: Izzadjon a labda!

A lényeget megragadó, mélyen szántó futballbölcseletek után, kanyarodjunk vissza eredeti csapásvonalunkhoz és vizsgáljuk meg, hogy a magyar futballgyökerek, hol és mikor jelentek meg edzőképzésünkben!?

1995-ben indult az új típusú UEFA edzőképzés, ahol a nemzetközi szövetség kifejezett kérése, hogy minden nemzet illessze saját hagyományaihoz az oktatást.

Nosza rajta!

Mezeyék elkezdtek kutakodni a magyar futballmúltban vagy csak úgy tettek. Tanulmányozták Puskás életútját és az 1961-ben a TF-en hivatalos tankönyvvé vedlett, 3 részes Csanádi könyvet, melyekben vélték felfedezni a magyar tradíciót. De a TF és közvetített szakmaisága ekkor már letért az útról.

Tanításaik lényege: mindent labdával, mindent pontosan, oktatás: kisjátékokon keresztül.

A dolgot leegyszerűsíthetjük úgy is, hogy Mezeyék kutatásai megálltak 1961-nél, miközben a lényeges dolgok 1900-1961 között történtek. Értsd: a 20. század elején kialakult a futballkultúra, mely később sikert-sikerre halmozott.

Máshogy fogalmazva: Mezeyék nem ismerték fel, hogy maga a kultúra, annak eszmerendszere és az azt reprezentáló stílus volt az, ami sikereinket okozta.

Mert Puskás a kultúra végterméke volt és nem maga a kultúra. Hiszen korábban is voltak Puskások, csak azt Orthnak, Schlossernek, Sárosinak, Lázárnak hívták. Úgyis mondhatnánk, hogy Mezeynek és szellemtársának Bothnak fogalma nem volt arról az eszmerendszerről, ami a JÁTÉKSTÍLUSBAN való edzői gondolkodásban összegződött. A stílust, mint terminológiát nem is használták az edzőképzésükben. Arról nem is beszélve, hogy az általa “monumentális alapműnek” tartott Csanádi könyv gondolkodási rendszere volt és a TF többek közt pontosan az, ami elindította a lejtőn a magyar futballt. Hozzátéve, hogy vannak benne jó elképzelések is. De a TF és még számos kapcsolódó elképzelései már végzetesen irányt tévesztettek.

Mezey egyik legnagyobb baklövése, hogy elterjesztette a játékrendszer kiinduló pontú edzői gondolkodást, amelytől a mai napig nem bír elszakadni a magyar szakma. Lásd Pintér nyilatkozatát, aki úton-útfélen hangoztatja, hogy az ő csapatai több játékrendszerben tudnak játszani.

2006-ban jött Bicskei Bertalan, aki kiadta az “új irányt”: Arccal a magyar tradíció felé! Igaz, mellé németes oktatási módszertant rendelt. Vagyis a formához, téves tartalmat.

Az őt leváltó Prukner László nem tette le a voksát a magyar tradíció mellett, hanem széles palettát nyújtott át a hallgatóknak. Ahol az egyik oktatási tananyag volt a tradíció játékelmélete is, igaz, gyakorlat nélkül.

Kérdés: azért történt-e ez így, mert Ő sem ismerte vagy értette a mi tradicionális labdarúgásunkat?

Majd ismételten jött Mezey-Both tandem és rombolásnak minősítve korábbi edzőoktatók munkáját úgy írta át a képzési anyagot, hogy az ellentmondásba került még korábbi önmagával is. Váratlan fordulatként a stílus terminológiát bevette az oktatási anyagba, igaz nem kiinduló pontként, hanem melléktermékként. Tette mindezt úgy, hogy annak valódi tartalmát és jelentőségét soha sem értette meg. Ugyanakkor az irány elvileg még mindig a magyar tradíció volt.

Mezeyt Szalai László váltotta le, aki szintén hitet tett a magyar tradíció mellett, igaz sose értette annak lényegét, ami alaphelyzetben a stílusedző képzésben öltött volna testet.

Szalait Sisa Tibor váltotta, aki szintén a magyar tradíció mentén szervezi képzését, aki egyedüli elődeivel szemben, hogy legalább kutatott ebben a témában, kutatásai nem álltak meg időben visszafelé 1961-ben. Ő – helyesen – a játékosegyéniség képzésben, az észfutballban, a széles funkcionális technikai repertoárban, a megtévesztéses technikában látja a magyar gyökereket.

Emellett a játékolvasással is foglalkozott (észfutball), amivel szintén a magyar titkok felé fordult. Ezeket pedig könyvek, videók formájában ki is fejtette. Azonban ez még mindig nem teljesen fedi le azt a játékelméleti spektrumot, amit elődeink ránk hagyományoztak. Igaz járva konferenciáin jelezte, hogy több könyve van még ebben az irányban kidolgozás alatt. De mielőtt még valaki megvádolna, hogy Sisa fan vagyok elárulom, hogy éppenséggel nem, mert többször is összeütközésbe kerültünk és éppen most rúgott ki a kreditpontos oktatási képzésekről. Ettől függetlenül el kell ismerjem, hogy amit képvisel az tényleg jó irány.

De furcsa egybeesést láthatunk, olyat mint Mezey Györgynél is, akit el kell ismerni mint edzőt, de edzőképzésben nagy hibákat követett el. Így például, hogy annak a Both Józsefnek adta ki gebinbe az edzőképzést, aki a magyar tradíciót álhollandra cserélte, ráadásul ezt „utánozhatatlan stílusban” le is oktatta, aminek ártalmas utózöngéit még a mai napig is nyögi a labdarúgásunk. Ennek az elképzelésnek és rosszul értelmezett iránynak lett a szószólója, Baranya, Varga, Tajti, Ifjabb Tajti, Pári stb. Ezért is meglepő és egyenesen a komikum csúcsa, hogy az edzőképző jelenleg is vezető tanára és elvileg a magyar tradíció oktatója az a Pári Sándor, aki megalkotta a legjobban úszó labdarúgó képzési koncepcióját. Ami még a legnagyobb jóindulattal sincs semmilyen kapcsolatban a magyar futballtradíció hagyományaival, legfeljebb az Úszószövetség tömegesítési programjával.

Mint jól látszik, Pári a magyar futball kaméleonja, aki kiszolgálta a totálisan más futballmegközelítést valló edzőképző igazgatókat. Ott volt Mezeynél, Bothnál, Bicskeinél, Pruknernél, Szalainál és ott van jelenleg Sisánál is. Ha így nézzük, Pári maga a futballtradíció, a hagyomány, aki személyében egyedül képviseli az állandóságot, igaz, túlélés formájában.

Már csak azt hiányzik, hogy Tajti József is visszacsempéssze magát ismét a rendszerbe. Aki a magyar tradíciót annyira „ismeri”, hogy a holland elméletből hibásan értelmezett labdás koordinációt, most Football in Barcelónára cserélte. Az igaz, hogy a Barcelóna elfelejtett játékosokat nevelni, de ez Őt egy pillanatig sem zavarja. Ami fontos egyeseknek: Nem baj, ha nem lesz jó nekünk, csak neki jó legyen.

A lényeg!

Minden edzőképző igazgató elmondja magáról, hogy ő a magyar tradíció mentén szervezte, szervezi oktatását. A kérdés az, hogy most végül is ki mondja meg, vagy mondhatja meg a frankót? Mert olyan nincs, hogy mindenkinek igaza van, miközben az egyes igazgatók által kiadott oktatási anyagok köszönő viszonyban sincsenek egymással.

Arról a tényről nem is beszélve, hogy a hiteles véleményalkotás jogát én is fenntartom, mint aki legalább utána mentem gyökereinknek és kutattam ebben a témában és egyedüliként egységes játékelméletté szervezve, könyvben összegeztem elődeink tanításait. 

Ami természetesen, megjelenése óta (2006), nem tananyag az edzőképzésen. Úgy gondolom, hogy valaki, vagy valakik, enyhén szólva is blöffölnek a magyar futball kárára.

A magyar futballtradíció ettől függetlenül köszöni szépen jól van és türelmesen vár, hogy a fejekben ismét teret nyerjen. Mert türelem, tornaterem! (by Evetke)

Folyt. köv.

 

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Ingyenes konferencia
Close