ZUHANÓREPÜLÉSÜNK FOLYTATÓDIK

Új szövetségi kapitányunk történelmet írt, hiszen a magyar labdarúgó válogatott története során először kapott ki Luxemburg csapatától. Mindez megvalósult egy alacsony színvonalú, gyenge iramú mérkőzésen, kilátástalan játékkal.

Vegyük sorba vereségünk szakmai és iparági vonatkozásait.

Szakmai észrevételek

Csapatunk 4-3-3-as játékrendszerrel állt fel a tegnapi mérkőzésen. Arról most ne nyissunk vitát, hogy ha már Storck alatt kialakult csapatunknak egy alapjátéka a 4-2-3-1-es formációval, mi indokolja a változtatást egy kétmeccses kapitány esetén. („A járt utat, a járatlanért, el ne hagyd!”)

A 4-3-3-as játékrendszernek a következő ismérvei vannak:

  • A csapat által játszott játékelképzelés: Labdatartásra épülő támadó koncepció.
  • A csapat által alkalmazott támadási forma: pozíciós játék.
  • A csapat által elérendő játékcél: pozíciós játékkal 1:1 elleni helyzet kialakítása. Vi. felállni csúcsékkel, erőcsatárral és két vonalszélsővel kell.
  • A támadás feltétele: Tökéletes felállás, pozíciók megőrzése. Mindez pusztán azért, hogy
    • szét legyen húzva a védelem, ill.
    • a 2. és 4. zónában legyen tere és helye betörni a jobb belső (Pátkai) és a bal belső (Dzsudzsák) fedezetnek.

Mi valósult meg a mérkőzésen?

Már a csapatösszetétel ellentmondott annak a kritériumrendszernek, amire a ma futballjában alkalmazzák a 4-3-3-as játékrendszert. Nem vonalszélsőkkel álltunk fel (Ugrai, Németh) és nem erőcenterrel (Nikolics). Arról a kis szépséghibáról nem is beszélve, hogy válogatott szinten nem tudunk cselezni 1:1 ellen, ami a koncepció lényege lenne.

Ráadásul Nikolics, – csúcsékünk -, többnyire az „elmozgó játékban” van otthon, a „pozíciós játékkal” szemben. Ez utóbbi következménye volt a sok indításnak is, amit Nikolics helyezkedése kényszerített ki. (megj: A mérkőzés folyamán összesen négyszer futott lesre.)

Amíg egyenlő létszámban voltunk ellenfelünkkel, vi. az 53. percig, hellyel – közzel próbáltuk folyamatos passzokkal felépíteni támadásinkat, azonban felépített támadásból EGYETLEN EGY VALAMIRE VALÓ GÓLHELYZETET sem sikerült kialakítanunk ezen idő alatt. Két gólhelyzetünk is és gólunk is, pontrúgás utáni szituációból kerekedett.

Pátkai és Dzsudzsák, akiknek a 2. és a 4. zónában kellett volna gólhelyzetbe kerülni, lövésig is alig jutottak el. Ennek oka, két szélsőnk (Németh, Ugrai) elvi hibás helyezkedése.

Elvi hibás helyezkedés. Német és Ugrai nem tartja széthúzva a védelmet, hanem tömöríti, megkönnyítve ellenfelünknek a labdaszerzést.

A brazilok úgy tartják magukról, hogy a brazil futballsikerek titka, ők tudják, hogyan kell labda nélkül játszani. Ezen egyszerű tézist, miszerint a támogató játékos MEGJÁTSZHATÓ és FOGADÓKÉPES legyen amikor labdát kap, nem igazán tudják alkalmazni a mi játékosaink.

Tanulság rá Luxemburg első gólját megelőző szituáció, ahol a felpasszolt labdát Nagytól elvették és lekontráztak minket.

Az egy külön tanulmányt megérne, hogyan tudja egy álmos, barátságos, Luxembrug elleni meccsen kiállítatni magát az 53. percben Lovrencsics.

Mert a piros lap után következett az a szituáció, amivel nehéz megbarátkozni, miszerint a hazaiak szó szerint eldugták előlünk a labdát.

Az már csak hab volt a tortán, hogy ellenfelünk a több kihagyott helyzete után, egy szögletből lőtte győztes gólját. 

Iparági tanulságok

2011-ben, – amikor már a mostani MLSZ volt hatalmon -, szintén kilátástalan játékkal vertük el Luxemburg csapatát 1-0-ra. Azóta eltelt 6 év, és amíg mi stagnálunk, egyhelyben járunk, addig ellenfelünket megtanították az edzőik futballozni. Úgy látszik, hogy az UEFA edzőképzés bevezetésével jóformán minden ország tud élni, csak mi nem. Ezen projekt idén lesz, hogy 20 éve dübörög és csak leszakadásunkat tudta megállítani, de fejlődésünket nem volt képes beindítani.

Luxemburg megmutatta, le kell végre számolni azokkal a lózungokkal, hogy 15 év a lemaradásunk a világ futballjához képest. (by Bicskei) Mert a 15 év, – emberi léptékkel való beláthatatlansága okán -, reménytelenséget, beletörődést sugároz az iparági szereplőknek.

  • Minek dolgozzak másnak, más helyett, hiszen a gyümölcsöt nem én fogom leszakítani? – mondhatná jogosan az edző.

Ellenfelünk és még sok kiscsapat (Izland, Andorra) bebizonyította, hogy ha tudást visznek be a rendszerbe, akkor egyéniségek nélkül is, rövid idő alatt is, jó játékszervezéssel eredményt lehet elérni.

Példa rá Luxemburg első gólja, ahol az edzéstermék jobblábas center, ballal indított Zidane csellel, beforgatta a komplett védelmünket és gólt lőtt.

Jó lenne, ha végre megértenénk, hogy a magyar futball minősége olyan, mint a benne dolgozók tudásszintje. A csapat mutatott játéka, csak letükröződése annak a szellemi erőforrásnak, amit birtokol az iparág.

Mert mindazon problémákkal, amikkel a tegnapi meccsen szembesültünk, nem is találkoztunk volna, ha az oktatásban megjelennének azok az órák, amiknek hagyományaink okán lennie kellene. Úgymint:

  • csapatjáték-tervezés (megj: 1941-ben jelent meg ebben a témában elsőnek a világon szakkönyv, amit Feleki László írt, „A WM-rendszer” címmel)
  • stílustervezés, stíluskialakítás (megj: régen stílusedzők dolgoztak klubcsapatainknál, a magyar NB I a „stílusok csatája” volt, hasonlóan, mint ma Spanyolország)
  • poszttechnikai képzés (a 80-as években Lakat Károly mindezt bevezette a válogatottnál)
  • csapatjáték kialakítása egy edzéssel,
  • labda nélküli támogató játék.

A tudásmenedzsment iparági szintű alkalmazásáról nem is beszélve.

Mert ha mindez lenne, akkor csapatunknak legalább a játékelképzelése visszatükröződött volna a tegnapi játékban. Mint ahogy a sokat szidott Storck esetén, mindez megvolt, még a vereségek ellenére is.

És mindez a bizonytalanság, máshogy fogalmazva koncepcióhiány, még durvábban fogalmazva, a futball-filozófia teljes hiánya visszatükröződött Szélesi nyilatkozatában is.

  • „ Sokat hibáztunk, ezeket ki kell elemezni, ki kell javítani, nem szabad újra elkövetni ezeket. Ez a meccs rávilágított bizonyos dolgokra. A párharcokra jobban kell figyelni, pontosabb játékra van szükség. A labdavesztések számát csökkenteni kell.”

Mi az ellentmondás ebben a nyilatkozatban?

Az, hogy a labdatartásra épülő támadó koncepciónak – amit szeretne játszani csapatunk – a stílusjellemzője, a párharcmentes játék. Vi. úgy tartod a labdát, hogy ne is kerülj ütköző pozícióba, hiszen akkor meggátolod a folyamatos labdacirkulációt. Ennek viszont feltétele

  • a csapatjáték-tervezés,
  • a stíluskialakítás és
  • a tökéletes támogató játék.

Vi. pont az, amit nem tanítanak. Mert az a napnál is világosabban látszik Szélesi nyilatkozatából, hogy az ok helyett, az okozatot, a tünetet ismerte csak fel.

Ha viszont párharcokat akarunk nyerni, – mint ahogy szövetségi kapitányunk mondta -, akkor meg játékkoncepciót kellene váltani.

Vagyis el kéne végre dönteni, hogy mit is akarunk!

Hiszen nem tarthatunk úgy labdát, hogy közben párharcot akarunk nyerni.

Mert szövetségi kapitányként nagy a felelősség. Ti. nyilatkozatával, futball- közgondolkodást befolyásol. És ha koncepcióhiányt sugároz szavaival, akkor annak könnyen vereség lesz a vége.

A magyar futballról az elmúlt 45 évben sokszor elmondták már, hogy a 24. órában és a gödör alján van.

Közelmúltbeli focitörténelmünk alapján már megtanultuk, hogy az idő végtelen és a lentnél is van lentebb. Arról nem is beszélve, hogy „Oly sokáig voltunk lenn, nem is tudjuk, milyen fenn.” (Hobo Blues Band)

 

 

 

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Kreditpontos képzés Sárbogárdon
Close