Az MLSZ és a matematikai logika (Bozsik program 4. rész) 27. rész

Az MLSZ közgyűlése után, nagy változásokat lengetett be az frissen megválasztott vezetőség, akik folyamatosan tüneti kezelést hajtanak végre labdarúgásunkban. Létrejön egy problématünet és azonnal alkotnak rá egy szabályt, amitől azt hiszek, hogy megszűnik maga a probléma.

Miközben a valódi probléma az, hogy nincs egységes tudás a rendszerben, amit az élő futballkultúra léte biztosítana.

Mi várható a jövőben?

  • Fokozni fogják az ellenőrzést az edzőknél.

De vajon, akik az ellenőrzést előírják, azokat kik ellenőrzik?

Mert az alábbi két logikai bukfenc azt mutatja, hogy még az ellentmondást sem veszi észre az MLSZ elnöksége saját működésében.

Nézzünk két szemelvényt a labdarúgó matematikai logika példatárából.

Logikai bukfenc 1:

2010-ben az MLSZ elnöksége kinevezi Mezey Györgyöt az edzőképzés vezetőjének, aki induló nyilatkozatában elmondja, hogy amíg nem ő vezette a képzést, “rombolás volt mindenütt”.

Majd amikor nem hosszabbítják meg a szerződését 2014-ben, az MLSZ elnöke – aki kinevezte őt -, megállapítja 2014 augusztusában:  Gyerekcipőben az edzőképzés!

Eltelik 6 év, majd kiderül az MLSZ elnökének 2020. áprilisi nyilatkozatából: Nem vettük észre időben az edzők képzetlenségét.

No komment!

Logikai bukfenc 2:

Csányi Sándor nyilatkozata:

“Az akadémiákon jó munka folyik. Meg kell erősíteni a 12 év alatti játékosok képzését, mert ezek az akadémiák már gyenge alapanyagot kapnak. 12 éves korra befejeződik a mozgáskoordináció kialakításának aranykora és ezzel már nem lehet mit kezdeni.”

“Nem vettük észre időben, hogy az utánpótlásban képzettebb szakemberekre van szükség, és még mindig sok a pálya mellett az üvöltő dervis.”

“Az edzőképzés szervezettségben, struktúrájában látszólag jól működik, az edzések tartalmában viszont már adódnak gondok, ezért felülvizsgáljuk.”

Vági Márton főtitkár nyilatkozta:

“A két képzés közötti ellenőrzést erősíteni akarjuk. Ma egyszerűen eljönnek a képzésekre, beülnek a padba, majd a gyakorlat során elszigetelten dolgoznak az edzők, nem is nagyon szerepel mindenki. Valaki lead egy anyagot, valaki bemutat egy mintaoktatást; hogy a gyakorlat mennyire ment át az edzőbe, azt nem követjük nyomon”.

Noha sokat bíráltam az edzőképzést, de sajnos a fenti állítás nem fedi a valóságot. Ti. az UEFA előírja kötelezően az aktív részvételt az oktatás során. Vagyis nincs is olyan tanfolyam, ahol a hallgató ne csinálna önállóan gyakorlatvezetést. És mindezt többször meg kell tennie. Arról nem is beszélve, hogy a tanfolyam végi záróvizsgán a gyakorlatvezetés kötelező. 

Abban igaza lehet a főtitkár úrnak, hogy utána nem jól dolgoznak az edzők. De ez inkább annak a hibája, hogy nem komplex tudást kapnak a hallgatók, és emiatt kísérletezgetnek, próbálkoznak, esetleg a régi emlékeikből élve rakják össze az edzést. Mert a magyar edző az elmúlt 23 évben, – mióta megy az UEFA edzőképzés -, hét db különböző oktatást kapott eddig.

Értsd: az egyik oktatás ellentmond a másiknak.

Azzal megspékelve, hogy az edzőképzőn kívül még további MLSZ szervezetek tartanak edzőképzést – megkerülve az edzőképzőt -, úgymint: Bozsik – Graasroots, Szakmai Bizottság, up válogatottak, Double Pass.

Összegzés:

Ki a hibás nemfejlődésünkért? – teszi fel a kérdést az MLSZ.

  • Az edzőképzés.

Mi a valóság?

  • A képzést alapjaiban 13 éves korig az MLSZ által működtetett Bozsik – Grassroots program koordinálja, felügyeli és orientálja és nem az edzőképzés. És ezt nem én mondom, hanem az MLSZ 2019-es szakmai beszámolója.

Részlet az MLSZ 2019-es szakmai beszámolójából:

“Bozsik Egyesületi program

A szakmai tartalom növelése érdekében 2018-tól bevezetésre kerültek az egységes FUNINO játék-elvek.

Az MLSZ központi támogatásával, valamint a TAO program segítségével 248 sportszervezet jutott azonos mennyiségű és minőségű sporteszköz csomaghoz, illetve a kognitív képességeket fejlesztő „Exerlights”
eszközhöz. Ezzel országos szinten egységesítettük a Bozsik Program megjelenését a csoport szintű rendezvényeink esetében.”

Hogy érthető legyen, lefordítom a laikusok számára a fenti gondolatokat:

Az MLSZ 248 m Ft-ért vásárolt egy olyan eszközt, amely a játékosok mozgását fényjelekkel (Exerlights) organizálja, egy kipasszolós futballon (Funino) keresztül. Ahol a fényjelek sűrű váltakozása miatt, az edző folyamatosan üvölt a játékosnak:

  • Zöld! Zöld! Zöld!
  • Nem! Most már! Sárga! Sárga! Sárga!
  • Mit csinálsz? Figyelj oda! Piros! Piros!
  • Változott a szín! Fenn a fej! Kék! Kék! Kék!

Vagyis megkapjuk a Csányi Sándor által vizionált üvöltő dervist, akit egyébként pont ő képzett ki és nem az edzőképző, hiszen ő vett Exerlights készüléket és rendelte mellé a Funino gyakorlatokat.

Amint látható a fenti gondolatiság és program alapjaiban határozza meg az u5-u13 játékosok képzését, hiszen a Bozsikos csapatoknak kötelező a Funino és ahol van az Exerlights használata, amit egyébként ellenőriznek a Bozsikos koordinátorok.

Ez a Funino-Exerlights képzési rendszer viszont abszolút nincs szinkronban az edzőképző oktatási metodikájával. 

Mert az edzőképző polárisan mást oktat.

Mégpedig a “kicselezős – megtévesztéses futballt”, ahol a játékosok nem fény és hangjelekre reagálnak, hanem játékjelekre. Ahol a kicsiknél a cél, az egyéniség képzés és nem a csapatjáték-fejlesztés.

Összegezve az összegzést:
  • A Bozsikosok létrehoztak egy problémát, viszont mással – Edzőképzővel szeretnék elvitetni a balhét.
  • A Bozsik-programban az edzőknek annyi esélye sincs önállóan gondolkodni, vagy csinálni bármit is, mint papír hajónak a föld körüli úton, hiszen a Funino és az Exerlights használata kötelező,  ahol mindent hanggal, kézzel és fénnyel vezérelnek.
  • Kik kampányolnak mindenféle szakmaiság nélkül a Funino-Exerlights vonal mellett? Pont az MLSZ elnökének tanácsadói. Azok a tanácsadók, akik elmondják az edzőkről, hogy üvöltenek, miközben az üvöltő edzőket az ő oktatási rendszerük termeli ki.
  • A Bozsikosok veszik fel az edzőket és nevelik át, majd követelnek meg mindent tőlük, aztán beléjük rúgnak.
  • A Bozsik-Grassroots vonal az MLSZ elnökségét  megvezeti és nem is engedi, hogy másképpen is lásson, hiszen csak a Bozsik-Grassroots vonal lobbiereje és információja jut el a felső vezetésig, másé nem.

Nos!

Így működik az MLSZ, ahol szervezeti és egyéni érdekviszonyok csatáznak egymás ellen, miközben futballunk egy métert sem lép előre.

Mert a futball “fejlesztése”, vagy nem fejlesztése, csak ürügy az egyéni érdekviszonyok érvényre juttatásának. 

Folyt. köv.

 
 

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Elnök Úr! Önt becsapják! 26. rész
Close