Hol zsarnokság van
ott zsarnokság van
a méhében fogant másban,
a visszakozásban,
tokjába visszatett késben,
ígérgetésben,
letakart lövegekben,
átpingált szövegekben,
a küllőben, kerékben,
a személycserékben,
a nyugtatóporokban
is ott van.
Minden kudarca
után van új arca;
mimikri-mester,
folyondár testtel
zúdul a társadalomra,
és mondja, és mondja
miheztartás végett:
ő szolgál téged,
kezét és lábát
érted töri: ládd hát,
ő felemel, őriz,
övé a jövő is,
és pirulás nélkül
eljátssza végül
legszebb darabját:
hogy ő a – szabadság.
Hol zsarnokság van
az van a fűben, fában,
a fülelő falakban,
templomban, papban,
ott van
a vergődő gondolatokban.
Dolgozz, unszol, szorgos legyél,
mert tudja jól: belőled él,
agyadból pumpál,
megoszt, megejt, korrumpál.
Dossziéd van: lapozza,
sorsod ő kormányozza;
bármily keserves,
markába vesz, beszervez,
gönceibe bújtat,
fölvonultat,
hogy ünnepeld,
zászlaját, jelvényét cipeld.
Minden pontról
ő a kontroll,
posztokat
ő osztogat,
törvényt hoz és ül,
bilincs és rendjel nála készül,
ő a vádló, a védő,
aki beléd lő.
Drótján ráng, aki övé lett,
s ráfogja: ez a közélet;
a színtér csupa pompa,
a díszletek bolondja;
miközben kinevet,
kinevez:
elefánt lesz a bolha,
és szolgál szimatolva,
s ha jól ível az útja,
feltör a pereputtya.
Kiszemelt ülepek
gyülekezői a testületek;
szabványos a köszöntés
és egyhangú a döntés,
akárcsak a buta
áldisputa;
mert refrén ugyan a közérdek,
az örök ámen: egyetértek.
Elkötelezve
senki sem tesz keresztbe:
egy húron pendül,
aki már fent ül,
ki töpreng itt talányon?
mindenre van kánon.
És milyen precíz hiú protokollja!
Ábrázatát folyvást eléd tolja;
ó, nem
szégyenlős e pónem!
Pazar parádét rendez, tarka tornát,
nyúlványai öblös tévécsatornák,
övé az éter,
hogy eloszoljon minden kétely,
övé a nyomda, újság,
ő közli, hogy mi újság.
A hírközlés, a sajtó
kezes szajkó:
szelekciója roppant pontos,
mindenről tudni miért fontos?
a kellemetlen kireked,
hallgass eunuch-híreket!
A herélő heroldok
megszolgálják a zsoldot,
és orrodnál fogva vezet
a csodálatos nyelvezet:
ha kell, derűs nappal az éj,
az intervenció – segély,
ha a felek egymást tapossák,
az teljes nézetazonosság.
Kártyalapok a fogalmak,
nem tetszik? menj a falnak!
Az áldott egyhangúság
jármát hordják a múzsák.
Szebbet ki is kívánna,
fölcsendül a hozsánna.
Bérelt ecsetek, tollak
buzgón maszatolnak,
véső, kamera, kotta,
szőttes és terrakotta,
a színész, a szerep
előtte tiszteleg.
Eleven tananyagként
tör rá az iskolákra,
kongresszus, fórum, ankét
az ő igéjét rágja;
a moslékjában túr a
teljes tenyészkultúra.
Hol zsarnokság van,
az van a változásban,
ha lazít a gyeplőn,
tompít a kereplőn,
mert gyötri a sérve,
mert fogytán az érve.
Ha lemeze leforgott,
beígér egy reformot;
boncai, a górék
tudják, mi a jólét –
nem hasból ígérnek
a millió szürke egérnek,
kiktől hemzseg az alagsor.
Csak hát annyi a faktor!
A nem várt, a külső,
a belső, elülső,
a hátsó, a rejtett,
a rég elfelejtett.
És annyi a csóró,
mint réten a kóró,
s mind enne és inna,
ölelne, aludna,
s a mindenségre
pislog – már mérne…
Mi jöhet még itt,
a mindenségit!
S az úton az eszme
ott áll keresztbe –
el kéne tolni –
a tyúk sem tud tojni,
a traktor se menni,
a búza teremni
ettől a roncstól -,
de rajta a foncsor,
tömjén száll körötte,
s épp az ő jötte,
mit áldani kell,
mert úgy szól a dogma
büszkén pufogva:
belőle származik minden siker.
S most már hátulról tolják
a fejlődés motorját,
a száraz ténnyel szemközt:
a cél nem szentesíti
az álló- és forgóeszközt.
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
a félig bevallott csődben,
a félig feladott gőgben,
a görcsös okoskodásban,
alakoskodásban.
Kitartottjai védik –
végső leheletéig.
1972