Ferenczi Attila írása
Varga Zoltán emlékének ápolásához a következő is hozzátartozik.
Amikor Varga Zoli hazajött Magyarországra, nem sokkal később megjelent a “Varga Zoli disszidál” című könyv.
Ezt a könyvet elolvastam, és akkor azt mondtam magamban:
– Úristen! Ez az ember a labdarúgásnak egy olyan dimenzióját tudja (nemcsak lábbal), amit mi földi halandók fel sem fogunk.
Bevallom, akkor még nem esett le nekem gondolatainak lényege.
Később, amikor feldolgoztam a magyar tradíció szellemi örökségét, és publikáltam A TRADICIONÁLIS MAGYAR LABDARÚGÁS ALAPELVEI című könyvemben, akkor értettem meg tanításait.
Ebben a könyvbe beleszerkesztettem Varga Zoli leglényegesebb alapvetéseit.
És itt szeretnék leszámolni azzal a legendával, hogy Varga Zoli megosztó személyiség volt.
Mert ez NEM IGAZ!
Varga Zoli művész volt. És olyan művész, aki hétköznapi nyelven (nem elvontan) fogalmazta meg a labdarúgás művészi lényegét.
Az egy másik dolog, hogy a hatalmon lévő favágók, a művészi megállapításokra úgy reagáltak, hogy Varga Zoli összeférhetetlen.
Holott csak arról volt szó, hogy a magyar demokrácia a középszer hatalma, és nem tud mit kezdeni a ZSENIKKEL.
Így nem tudtak mit kezdeni Varga Zoli gondolataival sem, mert fel sem ismerték annak zsenialitását.
Pedig ha a foci azon az úton indult volna el (pl. 1968 Marseille, 1974-1978 követelményrendszer, 1997 UEFA rendszerű edzőképzés), ami az ő gondolkodását meghatározta, akkor ma nem itt tartanánk.
És sajnos Varga Zoli halálakor kell szembesülnünk azzal is, a magyar zsenik, úgy halnak meg, hogy a sírba viszik a tudásukat.
Tehát sokkal inkább volt, a magyar szakma a művészi tudás befogadására nem érett, mint Varga Zoli megosztó.
A talpnyalók, a karrieristák, a favágók, a hatalmon lévők azok, akik terjesztik, hogy Varga Zoli megosztó volt.
Varga Zoli integráló személyiség volt, aki génjeiben hordozta a magyar tradíció szellemi örökségét, csak nem volt érett a tömeg befogadni gondolatait, és ezért bántották.
Így sok, jelenleg hatalmon lévő, most elszámolhat a lelkiismeretével, hogy minimum egy szöget ő is bevert Varga Zoli koporsójába, és rajta keresztül a magyar fociba is.