Tom-Jerry 4-0

A magyar-holland mérkőzésen macska – egér játék folyt.

A tulipánosok gyakorlatilag azt csináltak csapatunkkal, amit akartak.

A mérkőzés részletes elemzését, szakmai tanulságait, a hollandok, meccs előtti utolsó edzését a Futball Tréner újság 2011-1 számában tesszük közzé.

A vereség sok kérdést vet fel. Az egyik:

Előre lépett-e válogatottunk az utóbbi félévben?

Mert lehet, hogy közösségépítés terén előreléptünk, barátok vagyunk, és happy az edzőtáborba jönni (megj: már csak azért is szeretnek válogatottjaink válogatott meccset játszani, mert legalább pályára lépnek.), de hogy szakmailag nem igazán találni előrehaladást, az biztos.

Mert lehet, hogy az ellenfél jobb, mint mi, és lefociznak minket, amikor védekezni kell. De, amikor nálunk van a labda, akkor olyan tanácstalanság lesz úrrá csapatunkon, hogy nézni is rossz.

Nézd meg az alábbi Tom és Jerry bejátszást.

Magyarország máris átvette a labdarúgás fórumán a spanyol kolléga által tanított alapvetést.

Miszerint az utánpótlás válogatott, ugyanabban a stílusban játsszon, mint a felnőtt válogatott.

(megj: igaz, hogy ezt a tanítást már 1954-ben kimondta Mándi Gyula, aki az Aranycsapat edzője, és az “MTK iskola” képviselője ill. kialakítója volt.).

Mert az utóbbi napokban játszott az U17, az U21 és a felnőtt válogatott. A vereségeken kívül, még egy valamiben egyeztek meg, hogy az elképzelés minimális szintje sem volt felismerhető a csapatok játékában. Az azonos játékfelfogásról és játékértelmezésről nem is beszélve.

Miközben egy irányban kéne haladni.

Kíváncsi lennék, hogy Egervári Sándor, Róth Antal, Bene Ferenc szövetségi edzők, valaha, valamikor beszéltek-e együtt az azonos szakmai irányról?

Ami a poén.

A holland védelem áttörését, és a holland csapat ledermedését nem válogatottunk lenyűgöző játéka hozta létre, hanem a pályára beszaladó két szurkoló, akiket a stadion nézőinek óvációja közepette kaptak el a biztonsági őrök.

Nézd meg a dermedten álló holland védelmet.

You May Also Like

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Enter the text from the image below
 

Cikkajánló. Olvass bele!
Nesze neked Bozsik program!!! 1.
Close