“A magyar edzői kar nem,hogy a labdarúgó szakmához hozzátenni nem tudott, de még a végbement fejlődési tendenciákat sem ismerte fel!” – értékelte Pillinger Mihály a magyar tradíció ismerője,edzőink 1970-2006 közötti munkásságát.
A magyar szakma természetesen kikéri magának a fenti megállapításokat.
Nos! Nézzük a tényeket!
1970 utáni időszak. Mit mond Kovács Ferenc mesteredző?
“Olyan stílust erőltettünk magunkra ami idegen tőlünk. Olyat akartunk alkalmazni, ami soha nem volt a miénk. Akartuk a holland, akartuk az angol, akartuk a német stílust. Csak azt nem, amit mi évtizedeken keresztül tudtuk és genetikailag bennünk volt és van.”
„Mindent átvettünk, ami nem illett ránk, ugyanakkor magas szinten játszotta az ellenfél.”
1980-as évek:
A Marseille vereség utáni válsághelyzetben (1969) a szakmát irányító vezetők nem látták a kitörési pontot. Csúcsténykedésük az 1974–1978 közötti követelményrendszer, melynek egyik megalkotója dr.Mezey György volt. Verebes József volt az, aki megmutatta a Rába ETO csapatával az utat. Természetesen a szakma élesen támadta és ott gátolták a munkáját ahol tudták.
1987:
A világ labdarúgásába bejön az új Sacchi – féle területvédekezés. Magyarország ezt 2002 környékén, vi. 15 év késéssel kezdi tömegesen átvenni. Telepítője: Henk Ten Cate holland edző.
1997:
Indul az új UEFA licences edzőképzés, az UEFA ajánlását figyelmen kívül hagyva. Hiszen az UEFA azt kérte a tagországoktól, hogy az UEFA ajánlásokat illesszék saját hagyományaikhoz. Ezt a mai napig nem sikerült megoldani. További probléma, hogy az UEFA – holland játékmodellt sikerült úgy átszabni Both Józsefnek, hogy a lényeg elveszett belőle. Erről majd egy későbbi cikkben visszatérünk.
Mindeközben a magyar tradíció a világ legkorszerűbb játékelméletét hagyományozta ránk, és ezzel a lehetőséggel nem élünk.
Ezek után a felcsúti szakmai napokon, mint a magyar tradíció könyv írója, próbáltam az edzőkollégákat rávenni a tradíció szakanyagának megvételére.
Az eredmény NULLA. Az edzők úgy néztek rám, mintha melltartót szeretnék elsütni nekik. Miután az edzésbemutató nem kötött le eléggé, így már csak poénból tettem fel a keresztkérdéseket az edzőknek:
– Miért nem vesz a tradíció könyvből?
Nagy élvezettel hallgattam a kényszeredett válaszokat, hogy tulajdonképpen, miért nem képzik magukat? A legszebb történet az volt, amikor megkérdeztem a Budafok képviselőjét:
– Te Balázs! Miből képzed egyáltalán magadat? Pályafutásod alatt vettél valaha szakkönyvet?
– Igen vettem. Lénárt Ágota pszichológia könyvét, és a Tóth – Pári könyvet!
No komment!
A fociban egyenesen sikk lett a NEMTUDÁS. Vajon befeküdnénk-e egy olyan orvos keze alá műtétre, aki 1960-ban végzett az egyetemen és azóta nem képezte magát? Mert a mi magyar edzőink évtizedekkel ezelőtt szerzett tudással képzik a gyerekeket. Amit a polgári életben nem tennénk meg, az a fociban teljesen normális.
Az már csak hab a tortán, hogy a Puskás Akadémia partneregyesületeknek illenék ismerni a magyar labdarúgó tradíciót.
Azon persze meg sem lepődtem, hogy a maga az Akadémia sem ismeri saját hagyományainkat, hiszen a Puskás tradícióra hivatkozó képzési rendszere köszönő viszonyban sincs a magyar labdarúgó kultúrával.
Felmerül a kérdés, kinek ír a szakíró, ha nincs rá igény?
Miközben siránkozunk, hogy gyenge a magyar foci, nem árt ha tudjuk. A foci színvonala és az labdarúgó iparág szervezeti tudása között egyenes arányosság van. Minél képzettebbek az edzők, annál jobb játékost képeznek.
Mert minden területen a szürkeállomány a kitörési pont.
Csak pont a fociban nem.