Meghalt Törőcsik András, cselkirály, aki egy személyben reprezentálta a magyar tradíció kicselezős futballját, amit pontosan azok a szakemberek tűntettek el, – Mezey és Both -, akik őt felfedezték. Mezey és Both szellemi öröksége az edzőképzésen keresztül még mindig él, szembe menve Törő hitvallásával, melyet a lényeglátó Újpest drukkerek “Táncolj Törő!” rigmusban összegeztek.
Mely mondatban benne volt a játék élvezete, a labda és a játék szeretete, a játék ritmusa, a lazaság, a mozgás koreográfiája, az érintés finomsága, és az ellenfél becsapása, az a szellemi párbaj, ami feszült a labdát vezető és uraló Törő, és az ellenfél hátvédje között.
Jelen írásunkban megpróbálunk valamiféle összegzést adni e hányatott sorsú zseniről, hogy mit is hagyományozott ránk játékával, virtuozitásával?
Mint ahogy mondottuk, az UEFA edzőképző segedelmével a magyarok kicselezős futballja helyébe 25 éve – kivéve a Sisa időszakot -, a kipasszolós futball lépett,
- ami kiszámítható,
- ami sablonos,
- ami előre látható.
Jellemző, hogy az edzőképző felvételijeinél, a hallgatóknak semelyik szinten sem kell cseleket, cselkombinációkat bemutatniuk, nem kell belőlük vizsgázniuk, miközben ezzel már jelezni lehetne a leendő edzők felé, hogy a csel, a futball kiinduló szegmense.
Még a magyar nyelv is segít a futballidentitásunk orientálásában.
Mert mit CSINál a játékos a pályán a játékhelyzet megoldása közben?
- CSELekszik. Vagyis olyan mozgásfeladatot hajt végre, aminek szellemi tartalma van, aminek a funkcionális célja, az ellenfél becsapása, félrevezetése, tévútra orientálása.
Törőcsik első üzenete:
- A kicselezős futballt oktasd!
Ennek következménye az, hogy a felvételi anyagába bele kellene tenni a cseleket, cselkombinációkat, mert ezzel is jelzem ennek a technikának a fontosságát, elsőrendűségét a képzés folyamatában.
De a cseleken keresztül emléket lehetne állítani a nagy magyar cselkirályoknak is, mert mindegyiknek volt egy jellegzetes megoldása, csele, amit csak ő alkalmazott.
Mi sem lenne kézenfekvőbb, ha a cselt, a mozdulatot, ami hozzájuk köthető, róluk neveznénk el, hasonlóan, mint a “Puskás – csel” esetében, ami elnevezés talán egyedüliként nyert teret a szakmában.
Hiszen Törőcsiknek is volt egy jellegzetes csele, ami már a feledés homályába veszett, de Nyilasihoz, Détárihoz, Szőke Pistihez, Zámbó Sanyihoz, Bene Ferihez is volt köthető olyan csel, olyan mozdulat, ami az ő szabadalmuk, ami hozzájuk, a játékukhoz volt köthető. És minimum megérdemelnék ezek a játékosok, hogy a cselek elnevezésén keresztül nevük fennmaradjon az utókornak.
Ehhez viszont az kellene, hogy az edzőképző tisztában legyen hagyományainkkal – a kicselezős futballal -, minek következtében a cseleket
- feldolgozni,
- csoportosítani,
- tipizálni,
- periodizálni,
- funkcionálisan értelmezni,
- kategorizálni kellene, és nem csak úgy nagyvonalúan odavetni az edzőképzés során, hogy oktasd a cselt a játékosnak, miközben az edzőnek egyetlenegy cselt sem tanítanak meg az edzőképzésen.
1. ábra: Részlet az UEFA C anyagból
Mert az édeskevés, hogy leírják az edzőnek, hogy oktasd a cselt és a korábban felsorolt részletekből semmit sem tanítanak.
Hogy értse az olvasó ennek a pongyolaságnak a súlyosságát, ez kb. olyan, mint amikor azt mondja a tanár a gyerekeknek az iskolában, hogy “írjatok fogalmazást az őszről, de használjátok az “a” betűt is mondandótokban, amit igaz hogy még nem tanultunk, de azért próbáljátok meg!”.
Gondolom, hogy érzékeli az olvasó a helyzet abszurditását!
Márpedig nálunk az edzőképzés során ez az abnormalitás van. Utalunk valamire egy jól hangzó lózunggal, konkrétum nélkül.
Törőcsik második üzenete:
- Válj eggyé a játékkal! Élvezd minden momentumát annak, hogy uralod a labdát, és ezen keresztül uralod a játékhelyzetet, uralod a játékot!
Törőcsik harmadik üzenete:
- Legszebb öröm a káröröm! Törekedj az ellenfél becsapására, ellehetetlenítésére, elbizonytalanítására, hogy sohase tudja – éppen -, mit akarsz csinálni!
A magyar szakmának és a kényszer szakanyagyártóinak ismételten segítünk, mégpedig egy 1950-es szakkönyv idevágó részletével, demonstrálva azt, hogy milyen mély gondolatokat hagytak ránk elődeink és milyen mély gondolatok nincsenek benne a jelenlegi edzőképzésben.
Mert 25 éve úgy neveljük fel a jövő edzőnemzedékét, hogy mélybutaságban tartjuk őket. Lásd Törőcsik óta nincs jól cselező magyar labdarúgó, pedig Törő 33 éve visszavonult.
Nézzük a részletet!
Részlet: A labdarúgás alapfogalmai 2. című szakkönyvből. Részletek az alábbi weboldalon: https://www.futballszakkonyv.hu/
“Az edzők a passzolást rendszerint a cselezéssel állítják szembe. Ez azzal magyarázható, hogy a cselezésre gyakran ragasztják az „egyéni játék” nem hízelgő címkéjét. A kérdés lényege abban áll, hogy vajon a cselezés a játék meghatározott pillanatában alkalmazva legjobb eszköz-e a helyzet megoldására vagy sem?
Az a játékos, aki a cselezést csapata érdekében a csapatának általános taktikai tervével egyezően alkalmazza, kollektív módon játszik. Amikor a játékos cselezéssel megkerül egy vagy két ellenfelet és maga köré vonja a többieket is, az utolsó pillanatban megválik a labdától, hogy átadja azt szabadon álló társának, hogy az gólt lőhessen. Ekkor játéka kollektív, bármily elkeseredett egyéni harcot is folytat. Így válik a cselezés a kollektív játék eszközévé.
Minden labdarúgó játékos tudja, hogy
- ha az ellenfelet cselezéssel fenyegetjük, de a cselezést ritkán alkalmazzuk, akkor könnyen adogathatjuk a labdát.
- Ugyanez megfordítva: ha az ellenfél átadást vár, akkor egy váratlan csellel könnyen átjátszhatjuk őt.
Például, ha a védő egy jól cselező játékossal szemben csak azzal a gondolattal foglalkozik, hogy nem hagyja magát kicselezni és nem támad rá, hanem várakozó állást foglal el, a támadó ez esetben nyugodtan minden sietség nélkül át tudja adni a labdát, tehát adogat.
Így tehát, amint látjuk, a jó passzoló játék csak abban az esetben eredményes, ha a támadók úgy játszanak, hogy a védőknek állandóan cselezéstől kell tartaniuk és ezzel lekötik őket. Ellenkezőleg, a cselezést hatásosan akkor alkalmazhatjuk, ha váratlanul, azaz ritkán használjuk az adogató játék általános menetében.
Lehet, hogy a cselezés elő sem fordul a játékban, de egy okos cselező, a cselezés fenyegetésével is játszhat.
A cselezés egyáltalán nem gépies pótléka a passzolásnak, hanem szerves kiegészítő része.
A játékos a cselezést csak akkor kockáztathatja meg,
- ha ez nem veszélyes a saját kapujára nézve, emellett meg van a lehetősége annak, hogy a labdát játékostársának átadja,
- ha nincs átadásra lehetősége,
- ha a cselezés valószínű sikere esetén nagyobb lehetőség nyílik a támadás elindítására, vagy góllövésre, mintha a labdát játékostársának átadja.
Ha a cselező csak egy játékost cselez is ki és magára vonja a másikat, rést tör az ellenfél védelmén, mert a védő már elhagyja az általa fedezett játékost, aki így hozzájuthat a labdához és így magára vonja a harmadik védőt, aki szintén őrizet nélkül hagyja az általa fedezett játékost.
A sikeres cselezés azonnal számbeli fölényt ad a támadó játékosnak a védők felett és ezzel együtt cselekvési szabadságot is.
Semmi sem idegesíti a csapat védőjátékosait jobban, mint egy jól sikerült csel a védelmi vonal bármelyik pontján. Nem is szólva arról, hogy mennyire demoralizálja a játékost a tehetetlensége egy jó cselezővel szemben.”
Nyugodj Békében Törő és folyasd a táncot!
Futballüzeneteidet tovább éltetjük! ……….., ha hagyják a futball nem értői, favágói, futball-félművelt napszámosai.
