Bocsánat MLSZ! 21. rész

Cikksorozatunkban próbáltunk segíteni az MLSZ-nek, hogy rávilágítsunk azokra az anomáliákra, mik az okai annak, hogy nem fejlődik a futballunk, még a legnagyobb jó szándék ellenére sem. Elemeztük, hogy mik lehetnek a kitörési pontok, rávilágítottunk, hogy az MLSZ stratégiai programja már kiinduló pontjában elvi hibás, hogy a Bozsik program kontraproduktív, hogy csak egy pénznyelő gépezet, nulla eredménnyel. 

Legutóbbi cikkünkben reklamáltuk a 2020-2025 közötti stratégiai programot, melyet Csányi Elnök Úr elképzelése szerint, – elkészülte után -, vitára bocsát az MLSZ.

Azonban be kell látnunk, figyelmetlenek voltunk, mert a 2019. májusi MLSZ közgyűlés videójából kiderült, hogy maga a program már 2019 “kora nyarától fut” és amely “egy össznépi gondolkodásból állt össze”  (by Nyilasi Tibor, Szakmai Bizottság Elnök), vi. nyilvános vitára bocsátani értelmetlen. 

Úgyhogy ezúton kérünk elnézést az MLSZ-től, ahelyett, hogy a már futó programjának végrehajtásán dolgoznánk, ehelyett, reklamáljuk annak a létét, ami már nemhogy létezik, hanem már alkot és gyarapít is a magyar futball javára. Úgyhogy, 

Bocsánat MLSZ!

A Szakmai Bizottság Elnökének gondolatai 18:06-tól megtekinthetők.

Folyt. köv.

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Hol a 2020-25 közötti szakmai program? 20. rész
Close