Folytatjuk helyzetértékelésünket a magyar futballiparágról. Jelen cikkünkben a magyar labdarúgó akadémiákat vesszük górcső alá. Azt az akadémiai világot értékeljük, amelyeket megalakulásukkor a magyar futball kitörési pontjának véltek . És amely szemmel láthatóan eddig nem teljesítette küldetését.
A 2013-as Double Pass jelentés világosan leírja, hogy mik azok a gyenge pontok, amiken az akadémiáknak változtatni kellene, mind szervezetileg, mind szakmailag.
Az MLSZ még azt a problémát sem tudta, tudja megoldani, hogyan vigye keresztül egy adott klubnál, hogy bevezessék azokat az ajánlásokat, amik a külsős értékelő cég javasolt.
Egyik ilyen sarkalatos pont, a helyi klubkultúra kialakítása, amelyet mind a mai napig nem sikerült egyik klubnak sem megoldani utánpótlás szinten. Pedig a Double Pass még azzal sem volt tisztában mikor felvetette ezen ötletét, hogy elvileg nyitott kapukat dönget, mert a tradicionális klubjainknak volt valamikor egy sajátságos, rájuk jellemző egyedi stílusuk.
Ide sorolható: MTK, FTC, Újpest, Rába ETO, DVTK, Honvéd, Vasas.
Ezen klubok up csapatainak a saját múltjuk mutatná azt az irányt, amerre menniük kellene. Azonban még odáig sem tudunk eljutni, hogy egy adott klub felismerje saját gyökereit.
Lásd az MTK u21 BL, vagy a jelenlegi u19 FTC-Rába ETO nézhetetlen meccsét, amelyet élőben szenvedtem végig.
De akár idevehetnénk a Puskás Akadémiát is, amely a nevéből kifolyólag nem játszhatna akármilyen futballt, hiszen a név kötelez.
Azaz, egy Puskás névvel, aki a labdarúgásunk ikonja és múltunk pontos DNS-vel rendelkezik, ott nem lehet a fizikai képességek irányába fordítani a képzést.
Ott a játéktudás kiemelt minőségének kell előtérbe kerülnie, vagy ha nem, az sem baj, de akkor a Terminátor FC a megfelelő névválasztás. Illetve olyan edzők kiválasztása sőt edzőket irányító vezetők személyének is azt kell tükröznie, hogy a labdarúgó tudással ők maguk is rendelkezzenek és ebben higgyenek. Természetesen, ha így van, akkor elnézést. Ha nem, akkor pedig pontosan látható „egy kicsi porszem a gépezetben”.
Ugyanezen felvetések elmondhatóak a Kubala Akadémiáról, ahonnan, csak nem akarnak – a névadóhoz méltó -, képzett játékosok kikerülni.
A lényeg:
Az akadémiáknak pontos szakmai víziójának kell lennie és ehhez kell igazolni a szakmai vezetőket és edzői stábtagjaikat. De, ha nincs meg a klubjuk víziója, csak folyamatos kapkodás és eltévelyedés jöhet ki belőle labdarúgók helyett. Mint, ahogy ezt megtapasztaltuk az akadémiai rendszer kb. 13 éves működése során.
Kérdem én.
Milyen vízió lehet pl. a Puskás Akadémián – a tévedés jogát fenntartva -, ahol az elmúlt 13 évben 7 különböző felfogású szakmai vezető volt eddig (Mezey, Bognár, Gelei, Tajti, Horváth, Szalai, Liszkai)?
Akadémiáink ahelyett, hogy játékosokat képeznének, nevelnének, elindultak az igazoló klubbá válás útján. Az MTK akadémiája járt az élen ezzel, már a megalakulása pillanatában. Azzal, hogy U14 alatt még csak korosztályokat sem tartott fenn, helyette leigazolt egy komplett csapatot. Tehát az igazolásra, igazolásokra alapozta U15-től az egész „nevelését”. Amit aztán pár „látó” vezető és edző kivételével senki sem látott át, vagy nem is akart átlátni. Talán csak azok hőbörögtek még, akiket „kifosztottak”, azaz elvitték játékosaikat. De itt az MLSZ és a média is beszállt ennek nem felismerésébe. Ezzel pedig egy „jó” mintát mutatott a magyar labdarúgásnak. Aztán a többi akadémia megszaporodásával ez tovább gyűrűződött és egy egészen kifacsart rossz mintát adott futballunknak. Volt rá példa, mikor a Szombathely igazolta le a legjobb játékosokat a megfelelő emberek, megfelelő helyen való lehetőségeik révén. Aztán a Bp. Honvéd vette át ezt a szerepet. Állítólag volt mikor 70 millióért igazoltak utánpótlás játékosokat. Ebből is jól látszik, hogy aki több pénzt áldozott erre, vagy jó helyen volt, jó időben, így meg tudta szerezni a legjobb játékosokat, ezzel pedig el is vitték a „pálmát”(a semmit nem érő ifi bajnoki címet).
Az természetesen senkit sem zavart, hogy például az MTK közel 10 év dominanciás igazolásai ellenére, mely közel 200 játékost is jelenthetett, egy nemzetközi szintű játékost sem tudott felmutatni. Bár ők nem így látják és láttatják, sőt a 15 évesen igazolt játékosaikra bátran kimondták, hogy ők nevelték. Amire, – mint jeleztem -, érthetetlen módon a média is ráerősített. Aztán ezt a „sikeres mintát” vette át minden akadémia és a nevelő klubok helyett, igazoló klubokká váltak.
Ami még mind a mai napig tart, csak az erőviszonyok változtak, most éppen a Puskás a bajnoki esélyes, mert oda igazolnak az ifi válogatott játékosok.
Ezzel mi a gond?
Először is az, hogy a játékosokat nevelő kis klubok előbb vagy utóbb azt fogják mondani, hogy mi értelme nevelni a játékosokat, ha úgy is „kifosztanak”. Pedig el lehetne érni ezt az érzést úgy is, hogy van értelme munkájuknak, hiszen nekik éppen ez a dolguk.
Viszont az MLSZ kitalált egy olyan produktivitási indexet, ami révén az igazoló akadémiák fölözik le az MLSZ támogatási pénzt. Ráadásul újabb öngóllal most az MLSZ-nél arról beszélnek, hogy a 6-14 éves kornál látnak komoly gondokat a képzésnél (már említettük ez éppen a Bozsik programja az MLSZ-nek), mégis úgy találták ki, vagy hagyták kitaláltatni valakivel a produktivitási indexet, hogy ez a korosztály képzési munkája szinte ne is legyen érdekelt a képzésben.
Szinte ördögi kör jött így létre, mert
az U7-U12 éves játékosokkal foglalkoztatóknak nem érdeke nevelni, az akadémiák pedig nem nevelnek, mert ők igazolnak
(lásd. scouting program erősítése).
Ebből az jöhetett ki, hogy az alsó korosztályban nem nevelünk, a felsőkben, pedig azért nem, mert majd veszünk úgy is egy csapatnyit. Természetesen így a nevelő edzők el is tűntek a labdarúgásból, mert ezen hibák után nem is kellettek ebbe a rosszul felépített rendszerben. Pont azok tűntek el, akiknek meg kellene váltani, menteni a labdarúgást.
Eszmefuttatásunkból tisztán látható, hogy egy-két átgondolatlan, vagy önös érdeket előtérbe helyező döntés hová juttathatja az eddig befektetett energiákat.
Ráadásul az igazolások, arra fókuszáltak, hogy kik azok a játékosok, akik pillanatnyi előnyt hozhatnak? Ezek pedig az akcelerált játékosok (koruknál idősebbek).
De mivel egy adott klubnak nincs futballfilozófiája, így az igazolások lettek hangsúlyosak, ami aztán azt hozta, hogy így az igazoló vezetők, edzők, scoutok kerültek előtérbe. Ők pedig arra specializálódtak, kit honnan hozzanak és pillanatnyilag ki segít nekik. Míg azok az edzők, akik meglátták volna, hogy kik lesznek az igazán értékesek, azok először háttérbe, aztán teljesen eltűntek.
Ezt még inkább fokozta, hogy az akadémiák évenként igazoltak újabb és újabb játékosokat és emiatt természetesen a pár hónapja, vagy éve igazolt focistájukat küldték el. Csak az aktuális szituációban gondolkodva döntöttek. De ők már nem is tudtak másban gondolkodni.
Kérdés az lenne, hol a felelősség?
Mert a kötelező az lenne, hogy akit igazoltak, abból ki kell hozni a legjobbat. Ez úgy történt meg, hogy nem a játékosból, hanem a posztból hozták ki a legtöbbet. Azaz, ahol nem voltak elég erősek oda gyorsan igazoltak, nem pedig a meglévőt képezték volna jobbra.
Ezzel be is következett az egyéni képzés eltűnése, mert fölöslegessé vált, mivel ha van pénz, akkor veszünk játékost.
Ha hozhatok mást arra a posztra, akkor ezzel nem kell vesződni (igaz ezt a Double Pass tisztán látta)
A fentiekkel „természetesen” szinkronba került az ismert UEFA szabály kijátszásával való trükközés. Amit már észleltek az egész világon, hogy mindenki igazolásokban kezd el gondolkodni és ezért az UEFA azt mondta 60 km-es körzeten belül lehet csak igazolni. Azaz, hogy ne „rablók” legyenek a labdarúgásban, hanem nevelők (természetesen ezt mi nem vettük észre, vagy nem akartuk észrevenni). Ha ezt a szabályt betartanák vagy betartatnák, akkor annak eredményeként a nevelőedzők kerülhetnének előtérbe. Mivel akkor minden akadémia tudná, hogy nem igazolhat játékost kénye kedve szerint, tehát a meglévőkből kell a legtöbbet kihozni. Azaz dolgozni kell, így
- az egyéni képzés,
- a posztspecifikus képzés,
- a csapat, csapatrész edzés stb az elvárandó.
De ha az akadémiák betartanák a 60 km szabályt, akkor felmerül a kérdés, mi lenne például a Puskás Akadémiával, a Kisvárdával, az MTK, a Honvéd stb. akadémiáival. Belenyúlnak a rendszerbe és felborulna az egész. Pedig nem kellene kitalálni semmit, csak mint mindig, a magyar tradíciót megfigyelni.
Az Újpest, Honvéd, BVSC vagy vidéken Szeged, Győr, Pécs stb. szinte csak a saját kerületéből, körzetéből, megyéjéből toborzott és nevelt fel játékosokat. De nevelt is, mert nem tehetett mást. Régen szinte elképzelhetetlen volt, hogy Zalaegerszegről 18 év alatti játékost Budapestre hozzanak. Így viszont bekövetkezett, hogy mindenhol nevelő klubok és nevelőedzők dolgoztak.
Ezen tényezők és az általuk kialakult rendszer, vagy a szabályok kijátszása miatt, kérdésessé válik az akadémiák létjogosultsága nálunk. Tulajdonképpen az önrendeződésbe, önszerveződésbe belenyúlva, egy „deformálódott” rendszert hoztak létre.
Ez is a „jól bevált” idegen kultúrák utánzásának szüleménye, illetve a szabályzások átgondolatlansága és az önös érdekek előtérbe kerülésének „termése”.
Meg kell-e szüntetni az akadémiákat?
- Ha azok a számok igazak, amit hallani, hogy például óriási az akadémiák közötti fluktuáció.
- Vagy még ijesztőbb szám, hogy az akadémiák játékosainak egynegyede befejezi a labdarúgást az akadémiai évek után. Még egyszer írom, befejezi a labdarúgást.
Ezt látva, talán jobb lenne, ha ott maradnának a gyerekek, ahol kitűntek. Mert „viccesen” azt lehetne mondani, hogy
a mi akadémiáink arra szakosodtak, hogy a legígéretesebb játékosainkkal, aprólékos, de nagyon alapos munkával abbahagyassák a labdarúgást.
Hozzá kell tenni tőlünk nyugatabbra is már változtattak ezen a hibákon és próbálják az utánpótlás játékosaikat családoknál elhelyezni. Mert a környezeti hatások és a nevelése is elbicsaklott több játékosnál, akik az akadémiai kollégiumokban nevelkedtek.
Természetesen a szülők, menedzserek szeme előtt megvillanó euró milliókról és ezért „mindent megtevő” viselkedésükről is lehetne beszélni.
Megoldást nem nekem kell megtenni, mert erre meglennének azok az akadémia vezetők, akik viszont sokan nem is a labdarúgásból jöttek. Így nem is igen érthetik az összefüggéseket.
Ezért segítek. Így felsorolnék, néhányat.
- Klubkultúra létrehozása,
- stílus és tradíció megvalósítása,
- átgondolt nem súgóktól érkező szabályozók kialakítása,
- szakmai igazgatók felülbírálása,
- egyéni érdekek félretevése,
- nevelő klubok és edzők megbecsülése (most már kitermelése is kell),
- alulról jövő kezdeményezések átgondolása,
- az eddigi felelősség nélküli súgók kiiktatása,
- sógorok komák kihagyása,
- szakmai kerekasztal létrehozása, de ami a legfontosabb
- a felelősségvállalás, tehát a döntések felelőseinek megjelenése.
Összegezve hülyeségeinket!
Sok elképzelés nélküli vezető által vezetett, sok vízió nélküli akadémia, sok edzője, a sok scout által leigazolt sok játékost, sok elképzeléssel, sok éven át oktatja. Nem csoda, ha ettől a játékos sokkot kap és sok akadémiai év után, sokan visszavonulnak.
Természetesen az akadémiák kikérik maguknak, hogy bárki is kritizálni merje döntéseiket, felelősségmentes tevékenységüket és szakmai munkájukat, miközben a vak is látja:
- épkézláb játékost képtelenek kitermelni,
- az up meccsek nézhetetlenek,
- a csapatok játéka, vízió hiányában stílustalan és tele vannak szakmai hibákkal.
Szakmailag az igazság a következő.
Ha egy akadémia leigazol egy általa tehetségesnek vélt játékost, akkor még mindig van elegendő ideje arra, hogy kiemelkedő szakmai munkával korrigáljon a játékos tudásdeficitjén.
Azonban a rossz, vagy nem létező vízió miatt, a rengeteg edzés ellenére elmondhatjuk, hogy
a magyar focista olyan sokat edz, hogy nincs ideje megtanulni futballozni. (by Kelemen Attila)
És hogy miért korrigálhatók még ekkor is a képzési hiányosságok?
Azért, mert egy játékos, a mérkőzés 97 %-ban labda nélküli munkát végez, támogató játék formájában, ami oktatási kérdés.
Ez a statisztikai szám vonatkozik a támadásra és a védekezésre együttesen.
(Számítás menete:
Tiszta játékidő: 60 perc. Egy játékosnál lehet a labda arányosan elosztva 3 percet. Ezt viszonyítva a 90 perchez (hiszen amikor a labda nincs játékban, akkor is helyezkedni kell), 97 %-t kapunk.)
A labda nélküli játék kiemelt fontosságára, már elődeink is felhívták a figyelmet.
A futballban a legfontosabb a labda nélküli játék elsajátítása, mert nem az játszik akinél a labda van, hanem az, akinél lesz!
(by Kalocsai Géza-Feleki László)
Azonban a fenti tézisnek senki sem tulajdonít jelentőséget, mert igazoló edzőink megrekedtek azon a legalsó tudásszinten, hogy labda nélküliként “Helyezkedj passzsávba!”.
Az akadémiák nem csak szakmai hiányokkal küszködnek, hanem még a matematikai logikával is hadilábon állnak:
- amikor magyarázkodni kell az akadémiának, hogy miért nincs jó játékos a kimeneti oldalon, akkor a kis egyesületekre mutogatnak, hogy olyan falábú játékosokat adnak nekik, amivel már nem tudnak mit kezdeni.
- amikor meg dicsekedni kell, hogy kik kerültek ki az akadémiákról, akkor meg a kiváló munkájukat alátámasztandó sorolják az NB I-es játékosokat. Vi. ebben az esetben a saját szakmai munkájuknak tulajdonítják a “sikert” és nem a feladó kis egyesületnek.
Akkor most hogy is van ez?
Amikor magyarázkodni kell, akkor ők nem tehetnek semmiről, amikor meg dicsekedni kell, akkor meg mindenről ők tehetnek?
Az MLSZ Edzőképző Központja szervezésében 2015-ben Egerben bemutatkoztak az akadémiák. Bemutatójuk oly annyira jól sikerült, hogy a központilag feltett azonos kérdésekre, még csak megközelítőleg sem lehetett azonos választ hallani.
Értsd: ahány akadémia, annyi elképzelés.
A válaszok összehasonlítását még az is tovább nehezítette, hogy magát a kérdést sem sikerült azonosan értelmezniük.
Most képzeljünk el egy játékost, aki a képzésének időszaka alatt három akadémián megfordul. Szerencsétlen gyereket úgy összezavarják, aminek a végtermékeként megkapjuk az ügyeske magyar focistát, aki sok mindent tud, de semmit sem jól.
A lényeg!
A magyar futball egyik szereplője sem akarja elismerni felelősségét vesszőfutásunkban, mindenki valaki másra mutogat.
Az alábbi bölcselet pontosan leírja azt, hogy ebben a nihili körforgásban, miért mindig a magyar futball a vesztes?
A győztesnek mindig van egy terve –
a vesztesnek mindig van egy kifogása.
A győztes: „Engedd, hogy segítsek neked!” –
a vesztes: „Nem az én feladatom.”
A győztes minden problémára talál megoldást –
a vesztes minden megoldásban talál problémát.
A győztes összehasonlítja teljesítményét a céljaival –
a vesztes összehasonlítja teljesítményét a másikéval.
A győztes: „Ez nehéz, de nem lehetetlen.” –
a vesztes: „Ez lehetséges, de nehéz.”.
A győztes mindig egy része a válasznak –
a vesztes mindig része a kérdésnek.
Folyt. köv.