Írta: Militár Iván Barca Academy USA
Forrás: A cikk gondolatmenetét Javier Mallo: Complex Football című könyvében elővezetett és összesített kutatásai indították el.
Ez az időszak tökéletesen alkalmas a gondolatok, a megszerzett tudás rendszerezésére. Az utóbbi pár napban egy olyan speciális témával foglalkoztam, amiről magyarul még nem sikerült olvasnom. Kérem, olvassátok el és természetesen kritizálni és vitatkozni szabad.
A komplex rendszerekről
Nagyon magasról indítva: „Az egész több, mint a részek összessége” – mondta Arosztotelész.
Amikor a Google-be beírjuk, hogy „komplex rendszerek”, akkor magyar nyelven egy Kindler József által írt könyv ugrik elénk 1977-es dátummal. Az igazság az, hogy társadalomtudományi és természettudományi körökben más-más okból, de a komplex rendszerek ideája már megjelent a 70-es évek előtt is. Ha Aquinói Szent Tamás munkásságát csak a felszínről vizsgáljuk meg, láthatjuk, hogy a lélek és test egyben valóságát és szétválaszthatatlanságát régóta tényként kezeljük. Azonban a globalizáció előrehaladásával a komplex rendszerek vizsgálata mostanra több értékkel rendelkezik. Megígérem, fociról is lesz szó.
Az ELTE TTK Fizikai Intézete így írja le a Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék oldalán: „A komplex rendszerek egy új, fiatal tudományterület, ami azt kutatja, hogy egy rendszer részei hogyan hozzák létre az egész rendszer együttes, kollektív viselkedését és a rendszer hogyan hat kölcsön a környezetével. Komplex rendszerek vesznek körül minket: A társadalom emberekből, az agy neuronokból, a molekulák atomokból, az időjárás áramlatokból áll össze és mind-mind egy példa a komplex rendszerekre. A komplex rendszerek tudománya átnyúlik a természettudományok, a mérnöki, gazdasági és orvostudományok hagyományos területein. A részek és az egészek és ezek kapcsolatának bizonyos kérdéseire fókuszál, melyek a hagyományos tudományok számára is fontos.”
Fontos megemlíteni, a tudományban a komplex rendszerek vizsgálata a szintetizáló gondolkodásmód (egyik) eredménye. A komplex rendszerek vizsgálatában a fontos, hogy megértsük: a rendszeren belül a részecskék saját tulajdonságokkal rendelkeznek, a részecskék kapcsolatban állnak más részecskékkel, és a kapcsolat a részecskék között ugyancsak saját tulajdonságokkal rendelkezik. Továbbá, talán még fontosabbként, a részecskék és az általuk kialakult nagy egész és a körülölelő környezet közötti kölcsönhatás befolyásolja a nagy egész tulajdonságait és az azon belüli kapcsolatrendszereket. Egy mondattal leírva: minden mindenre hatással van, minden mindennel összefügg.
A komplex rendszereknek vannak alaptulajdonságai: (1) rendszerek alkotják, (2) komplexek, vagyis a részecskék tulajdonságai nem írják feltétlenül le az egész tulajdonságait, (3) az alkotó rendszerek non-lineáris (de akár hierarchikus) kapcsolatban állnak egymással, (4) új, önálló tulajdonságok előbukkanása jellemzi, ami nem következik a részecskék tulajdonságaiból, hanem a részecskék kölcsönhatása idézi elő. És ami a legfontosabb: (5) változásra és alkalmazkodásra alkalmas magas szinten.
A legkisebb részecske az ember. Az ember maga egy komplex rendszer, hiszen minden szervünk és a testünk minden részecskéje különböző feladatokat lát el, de a végén az ember mégis több, mint azoknak a szerveknek az összessége. És akkor a lélek (szentlélek, kinek mi) szerepéről való társalgást már tényleg csak az említett Aquinói Szent Tamás fanatikusaira hagynám. A következő egység a család, ahol a családon belüli dinamika és az egyén közötti kapcsolat fontossága egyértelmű. A családok összessége adja a nemzettséget, és a nemzettségek összessége adja az emberiséget. Ez persze egy leegyszerűsített képlet, de elképzelni a végtelen kapcsolatrendszereket és az egyének egymásra hasított kölcsönhatásait már tényleg lehetetlen, ha az emberiség egészét vizsgáljuk. És akkor el is érkeztünk a futballhoz.
Komplexitás vs Klasszikus Gondolkodás
Stephen Hawking jósolta: „A következő évszázad a komplexitás évszázada lesz.”
A futball, mivel egy ultrakomplex játék, így nehezen leírható. A futballtörténelem elején csak egy játék volt, később elkezdték vizsgálni, majd elérkeztünk ennek a vizsgálat próbálkozásnak a csúcsára nagyjából a 70-es, 80-as évek tájékán. Az edzők és futball filozófusok néhol szovjet, néhol nyugati oldalról, de mégiscsak analitikus módon álltak bele a futball elemzésébe. Erőnlét, technika, taktika, és pszichológia. Mondhatni, Descartes kezdte, Neil Warnock befejezte, de ez még viccnek is rossz. Descartes ugyanakkor tényleg azt mondta, hogy a problémákat a lehető legegyszerűbb részecskékre kell lebontani és a legegyszerűbbtől haladva a bonyolultabbakig kell megoldani. Ez az elv a tökéletes gép tökéletes leírása. Ha az ember képes elvonatkoztatni a környezettől akkor tudja a részecskéket a saját minőségükben elemezni. Ugyanezen az elv mentén, ha problémák akadnak a csapatunk labdatartásával, akkor a passzokban van a hiba. Le kell bontani a labdatartás nagy egységét a legkisebb részecskére, ami maga a passztechnika. Nem meglepő, passz-koordinációs gyakorlattal kell kezdeni az edzést. Hiszen hogyan tudnánk jobban passzolni a meccsen, ha nem tanulunk meg precízen passzolni első lépésben? Ragadjuk ki a részecskét a környezetéből, a passzt az ellenfél és a különböző dimenziók alkotta rendszerből. Különböző variációkban, attól függően, hogy a játékrendszer mit követel meg (háromszög vagy rombusz, éppen, ami), de a passz-koordináció a kijelölt gyakorlatsor.
Ugyanilyen, de talán fontosabb példa a játékosok fizikális felkészítésében jelentkezik. Hányszor mondtuk már, hogy száraz futással nem lesz futball-értelemben vett „fittebb” a futballista. De ne kételkedjünk, fartlek futással sem. Sőt, labdával való bóják közti ingázással sem. Ismételve az előbbi példa tanulságát, száraz futással csak a száraz futás képességet lehet javítani. Labdával való futással csak a labdával való céltalan futást lehet javítani.
De miért alakult ki az analizáló gondolkodásmód a futballban és miért terjedt el ennyire? A válasz valójában nem olyan bonyolult. A természettudományokban is az analizáló gondolkodásmód a leginkább használatos, az emberek egész egyszerűen ebben találják meg a saját maguk kényelmét. Közben a futball profi lett, rengeteg pénz találta meg már az 50-es évektől is kiemelkedően. Ha pedig pénz, akkor teljesítmény. Ha teljesítmény, akkor optimalizálás. Ha optimalizálás, akkor adatgyűjtés. Adatokat könnyű analizálni, a matematika és a statisztika kiváló eszközöket nyújt. Ezért hisszük azt, hogy aki többet fut, az jobban akarta a győzelmet. Híres sztori, hogy Angliában azért kezdték előre rúgni a labdát és felszedni a második labdát, hiszen valamelyik zseni („Charles Hughes, az angol futball Mezeyje” – Ferenczi Attila) azt találta mondani, hogy a gólok nagyrészét kettő vagy annál kevesebb passz előzi meg… A számok nem hazudnak, vagy mégis?
Fontos kitérni arra a bezárkózó gondolkodásmódra, ami lebontja a nagy egészet kicsi részecskékre, azokat a kicsi részecskéket javítgatja, majd egyszerűtől a bonyolultabbig összerakja. Ennek a procedúrának a végén pedig kijön a nagybetűs teljesítmény, amit majd alátámasztunk mindenféle adattal, főleg futásmennyiséggel, ami persze alátámasztja a pszichológiai rátermettséget is. Ez a rendszer bezárkózó, de ez nagyon jól jön a mindenkori edzőnek. Az edző feladata egy ilyen rendszerben a részecskék javítgatása, amit csakis lineáris módon lehet véghez vinni. Példának okáért: az edző a meccs utáni elemzésében feltárja, hogy a csapat gyenge volt helyzet kialakítási mutatókban: tiszta helyzetek és kapura lövések száma, mondjuk. A következő héten a stáb feladata ennek a hibának a kijavítása. Az edzők egész héten a labdarúgók passz és mozgástechnikájával elsőként, a különböző helyzetekből való passzolási opciókkal másodikként, végezetül az említett két részben elsajátított módszerekkel próbálkoznak csapatszinten, kérlelve a játékosokat, hogy legyenek veszélyesebbek. Ez a rendszer bezárkózó és az edzők szerepe ezáltal látványosan felértékelődik. Gondoljunk bele, egy ilyen rendszerben nincs helye a diskurzusnak. Az edző jelöli ki a hibát, ő mondja ki a megoldást. Ha be tudod mutatni a megoldást, akkor nagy eséllyel te játszol a hétvégén. Nem volt elég helyzet? Szélen 2v1, felpassz a csatárra, visszateszi, beindul… Különösen veszélyes helyzet, ha még működik is a rendszer pillanatnyilag. Ha az edzésen százszor begyakorolt ellenfél nélküli támadásvezetés éppen bejött a hétvégén, az edzőnek nincs más alternatívája, mint megismételni ugyanazt az edzést, talán kis változtatásokkal a gyakorlatokban.
Külön téma a gyakorlatok megismétlése. Ha a futball csapatot komplex rendszernek tekintjük, akkor a nagy egész (a játék) értelmezése és annak javítása (az edzést) a változási képességre kell összpontosuljon azzal együtt, hogy elfogadjuk a kiszámíthatatlan természetét. Így, ha ugyanazt az edzést vezényeljük le, a csapat képes lesz ahhoz a gyakorlathoz egyre jobban alkalmazkodni és egy idő után optimalizálni fogja a fizikai és mentális befektetett energiát. Másképpen mondva, úgy fog tűnni, hogy egyre jobbak a játékosok egy bizonyos gyakorlatban, de igazából csak abban a bizonyos gyakorlatban lettek jobbak. Miért hasonlóak az edzések sok helyen még mindig? Mert akkor nem kell újra értelmezni a problémát, mélyen belelátni a dolgok miértjébe. „Same old, same old”, mondja az angol.
Ebben a rendszerben az edzői stáb motorikusan hajtja végre az elvártakat, egyre jobban alkalmazkodva ehhez a mechanikus gondolkodásmódhoz. Ebben a rendszerben maximális hatalom van az edző kezében, hiszen ő menedzseli a fejlődést, ő állítja be a fejlődési ívet. Hovatovább ő az, aki a részecskéket feljavítja és össze is rakja a végén. Tovább gondolva, ha az edző és a játékos is az edzőt tekinti a fejlődése kulcsszereplőjének, az edzői viselkedés teljesen megváltozik. Az edző képtelen szembenézni a futball valódi természetével, a kiszámíthatatlansággal. Folyamatosan instruálja a játékosait, ide fuss, oda passzolj. A játékosok ezáltal folyamatos igénnyel lépnek fel az instrukciókhoz és nem tudják magukat kiismerni új környezetekben. Röviden: nem tudnak alkalmazkodni. Ha pedig nem tudnak alkalmazkodni, jöhet Csank János, Urbán Flórián, de akár a TV-ből Gary Neville is: „Súlyos egyéni hibák miatt a vereség elkerülhetetlen volt”. Ezt követően természetes módon a videó kimutatja az egyéni hibákat, így nincs más hátra, mint a hibák kijavítása. Az edzők összeülnek, megállapítják, hogy a labdakihozatalban a középpályások nem kérik a labdát elég lelkesedéssel. A gyakorlat meg is van, most éppen ellenféllel: klasszikus labdakihozatalt gyakorló játék 8v7 a félpályán három kiskapuval, amiben a három belső középpályást folyamatosan utasítják az edzők az oldalvonalon. Ide fuss ebben a szituációban és oda fuss abban a helyzetben. Nem meglepő módon, a labdakihozatal a következő mérkőzésen sem fog működni, hiszen a játékosok nem tudják megoldani az ellenfél alkotta problémát saját maguk. Az edző pedig ugyebár nincs a pályán, hogy megoldja nekik.
Ennek van még egy velejárója is: néhol a vezetőedző már nem is vesz részt az edzés levezénylésében (ez a szó, hogy levezénylés már rosszul is hangzik), hanem delegálja az edzői stábnak. Miért? Azért, mert a futball kiszámíthatatlan és megismételhetetlen játékszituációkból áll. Ha pedig kiszámíthatatlan, akkor csakis értelmezni lehet és kiszámítani nem. Először értelmezni megtanulni, majd megérteni kellene. A kiszámíthatatlanság az edzői ego kitüremkedésében bezárkozást von maga után. Ez a bezárkozó, analitikus rendszer pedig nagyon is a kiszámíthatóságra esküszik. És arra, hogy az edző totális kontrollban legyen a csapatát illetően. És el is érkeztünk a problémához: nem szabad abszolutizmusokban beszélni és konkrét szituációkból megoldásokat levezetni. Összeálló gondolatok, probléma javaslatok, és a játék abszolút értelmezése kell. A környezet és a csapat kölcsönhatásának a vizsgálata szükséges. A környezethez való alkalmazkodási képesség javítása szükséges a saját vízió alkotta kereteken belül. Erre nyilván sokan nem képesek és ezt elbújtatva konkrét játékszituációkról, erőnléti állapotról, illetve egyéni hibajavításról fognak csak megnyilatkozni. Ennek következménye az, hogy technikai hibajavítás ezreit halljuk edzéseken, illetve a vezetőedző a gondolat megosztás rizikója helyett távolról figyeli az edzésen történteket. Persze, amikor az edzés végi edzőmeccs következik, a vezetőedző – a vezető részét a szónak és a munkának komolyan véve – belép az edzésbe és egy totálisan ellentétes gondolatmenetet folytat a játékosokkal, hiszen ő maga nem volt része az edzés felépítésének. Másfél óra edzés, kemény munka, csak semmi fejlődés, sőt.
Mindezeket hívja bizonyos szakirodalom Klasszikus Gondolkodásnak.
Kimondhatjuk, a Descartes-i gondolatmenet előrébb tolta a szekeret. Az emberek elkezdtek tudományos igénnyel fellépni a futball vizsgálatában, ugyanakkor a szekér megakadt. Ekkor jött Rinus Michels, Yohan Cruyff és a Totális Futball koncepció, ami már a nevében is érezhetően a komplexitás felé mutat. A Totális Futball leírása helyett egyezünk ki abban, hogy Cruyff egy új gondolkodási út felé mutatott utat. Ez az út pedig a komplexitás kérdése.
Bármilyen csapatsportban maga a csapat egy miniszocializáció (ami pedig egy komplex rendszer), annak kölcsönhatásaival és viszonyrendszereivel. Minden mindennel összefügg, semmilyen változás a szocializációs rendszerben nem történik anélkül, hogy maga a rendszer ne alakulna át egy teljesen új rendszerré. Nyilván, minél nagyobb a változás a rendszerben, annál könnyebben észrevehető a kapcsolatrendszerek megváltozása. Mindenki észrevett már egy ilyen változást az életében. Az a pillanat, amikor az alsósok tanítónénije elköszön és a felsősöknek mostantól különböző kémia, fizika, magyar, matek és földrajz tanárok tartják az órát egy darab tanítónéni helyett. A testnevelés órán kialakított kapcsolatrendszerek a gyerek-tanár és a gyerek-gyerek viszonylatban is teljesen megváltoznak, amint verset kell mondani irodalom órán. Az önbizalommal teli sportoló a hátsó sorba húzódik kapucniját a fejére tolva, a labdával ügyetlen zseni pedig több házifeladatért lobbizik újfent bizonyítva, hogy ő a kémia tanár kedvence. Egervári Sándornál Hajnal Tamás volt a kapitány, Dárdainál nem. Szalai kontra Pintér, ugye. Amint a kapcsolatrendszerek kialakításáért felelős részecske (az edző), mint új egység, belépett a rendszerbe, a többi hozzávaló egymáshoz viszonyított kapcsolatrendszere új rendszerré alakult. Szalai vezérré válhatott kitaszítottból, és a Szalait addig bíráló játékosok, a játékosok között kialakult hierarchia rendszerében hátrébb sodródtak. Akik szimpatizáltak Szalaival (gyanítom, jóval több ilyen eset volt), azok pedig értelemszerűen előbbre. Azáltal, hogy a rendszerbe belépő, a hierarchia magasfokán álló része a rendszernek (az edző) megbontotta az addig kialakult kapcsolatrendszereket, minden egyes addigi kapcsolatrendszer újraszerveződött.
Ezekre lehet mondani, hogy nem újdonság. Valóban, ha eddig eljutott az olvasó, láthatja, a komplex rendszerek természettudományi mivoltát már nem kérdőjelezi meg senki sem. De a sportban, szűkebben nézve, a modern futballban ez ma elbújtatott titok, nem széleskörben használt és értett koncepció. Nincs más hátra, mint ennek az információhalomnak a mai életünkre vetett hatását vizsgálni. Mit jelent ez az egész az edzésekben? Mit jelent meccs közben? Hogyan tudunk ehhez alkalmazkodni és a saját filozófiánkba illeszteni? Talán a legegyszerűbb, ha egy pár példán keresztül nézzük a komplex rendszerek vizsgálatát és futballra gyakorolt hatását.
Folyt. köv.
A főszerkesztő megjegyzése:
Örömmel tölt el, hogy a világ futballja is elindul a rendszerelvű gondolkodás irányába. Ajánlom e témában az alábbi magyar szakirodalmat. Megjelent: 1999
Megrendelhető: ferenczi.attila59@gmail.com
