Válasz Szabó Lászlónak

Előzmények:

Rapport Richárd, hazánk jelenlegi legjobb sakkozója hazát váltott. A magyar trikolort felcserélte román színekre. Ezen tény okán Szabó László a Magyar Sakkszövetség és a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, minden létező médiafelületen elmagyarázza az egész történtet a saját szemüvegén keresztül. Az Indexen megjelent írása okán egy facebook bejegyzést tettem, ahol rávilágítottam, hogy a jelenlegi sportrendszer nem a tudásra van felépítve, hanem a lojalitásra. Ebből kifolyólag Rapport lépése törvényszerű volt, miszerint tudóként menekült a tudatlanok táborából.

Illetve volt még egy megjegyzésem, hogy Szabó László, mint az MPB elnöke támogatta az MSÚSZ működését, majd az Év Sportolója választásnál az ő médiacége volt a főszervező, mely munkájáért pénzt kapott az MSÚSZ-től, attól a szövetségtől, melyet ő támogatott, MPB elnökként.

Szabó László eredeti bejegyzésemhez kommentet fűzött, melyre az alábbiakban válaszolok. Írását  dőlt betűvel szedjük:

A Paralimpiai Bizottság soha, egyetlen fillérrel SEM TÁMOGATTA a Magyar Sportújságírók Szövetségét (ez dokumentumokkal igazolható TÉNY) 

Cáfolat:

Az alábbiakban mellékelek részleteket az MSÚSZ éves beszámolójából, a 2020-as, a 2021-es tényadatokkal, valamint a 2022 évi tervszámokkal.

A dokumentumokban tisztán látható, hogy nemcsak a Paralimpiai Bizottság támogatta az MSÚSZ működését, hanem a Magyar Sakkszövetség is, ahol szintén elnök Szabó László.

Az Év Sportolója Gálát nem az én cégem szervezi, hanem kifejezetten én saját magam, a cégeimnek soha SEMMI KÖZÜK nem volt hozzá (pont azért figyeltem erre nagyon, hogy ne lehessen leírni olyanokat, amiket Te, ismeretek nélkül ost terjesztesz), én magam ingyen végzem a kreatív produceri munkát (mert elkötelezett vagyok, mint Te) ezt a munkát sok éve (nem elismerést várok érte, puszta TÉNYközlés)

Megjegyzésem:

Mérlegképes könyvelői végzettségem is van. Jogi értelemben lehet, hogy nem vesz részt a céged a szervezésben, de te vagy az esemény fő arca és önmagad által is bevallottan te vagy a főszervező. . Ezer olyan szabályos trükk van, amikor az ingyen végzett kreatív produceri munkád ellenértékét BŐVEN megkapod. Lásd pl. a Puskás musicalt, ami állami támogatással fut teltházak előtt. Igaz, hogy a nézők döntő része ingyen jeggyel tölti meg a nézőteret, mert nincs elég fizetős érdeklődő. Egyébként ilyen hátszéllel, amit a munkáidhoz kapsz az államtól, én is szívesen dolgoznék “ingyen”. És itt őszintén bevallom Neked, irigy vagyok Rád, mert Te minden szellemi termékedet létre tudod hozni, míg én nem. A kettőnk közti különbség annyi, hogy amit én megalkotok, az időtálló, az igaz lesz 200 év múlva is, míg amit Te megalkotsz, az legfeljebb a mának szól, időleges.

egy másik posztodban írtad, hogy én nemhogy nem segítettelek, de gátoltalak. MIKOR? MIBEN? Miben tudom én segíteni a Te futballreformista munkádat? Mi közöm nekem a magyar labdarúgáshoz, azon kívül, hogy szeretem, elkötelezett vagyok irányába (megint ez az elköteleződés!), és néha írok róla, mert van véleményem róla, ahogy Neked és sokan másoknak is . Gátoltalak volna a munkádban? Miért tettem volna? Hogyan lett volna erre nekem módom? Tényleg nem is értem….

Cáfolat:

2010-ben került hatalomra a Fidesz. A sport stratégiai ágazat lett. Úgy volt, hogy az amúgy is diktátori hajlammal megáldott dr. Mezey Sportállamtitkár lesz. Minden bizonytalan volt, minden forrásban volt. Mindenki helyezkedett, mindenki várt és kereste a kapcsolatokat az új vezetéssel.

Ekkor 2010.12.13.-án írtam levelet Nyilasi Tibor akkori Sportigazgatónak, hogy kifejtsem fejlesztési javaslataimat, amelynek alapja a futsal lenne. Természetesen Nyilasi jó magyar szokás szerint lepasszolta az ügyet, nehogy bármivel is foglalkoznia kelljen. Így irányított el hozzád (dec 15.-i e-mail), mint az újonnan létrejövő futsal “ad hoc bizottság vezetőjéhez és egyben a szakállamtitkárság tanácsadójához”. (megj: szó szerinti idézet Nyilasitól)

Január 27.-én találkoztunk, ahol felvázoltam és levezettem Neked, hogy az MLSZ akkor készülő Stratégiai programja úgy rossz, ahogy van, mert egy “eszme nélküli, program és  cselekvési terv”, mely nem a múltra, hanem tévesen, a jelenre adaptált.

Az élet azóta igazolta akkor állításomat, mert a magyar futball nemzetközi szinten 1 m-t nem lépett előre. Ami részsiker volt/van, az mind a külföldi tudástőke eredménye és nem a rendszer összhatása.

Ezen játékelméleti levezetésem összegeztem neked írásban, mely után még 2 db e-mailt írtam kérdésekkel fűszerezve, amire a mai napig nem kaptam választ.

2011 júliusában Futball-Fesztivált szervezett a céged Telkiben, ahol társsportágként meghívtad a sakkot. A fesztivál szlogenje: “mindenki jelenjen meg ezen a rendezvényen, aki valamilyen formában kapcsolódik a labdarúgáshoz.” 

Ezen a programon szerettem volna részt venni a kiadványaimmal, ill. a fesztivál profiljába vágó Foci-sakk nevű oktató játékommal. Úgy gondoltam, hogy személyem bőven belefér az általad meghirdetett szlogenbe.

Mondtad, hogy semmi akadálya, elirányítottál a titkárnődhöz, aki közölte, hogy fizetnem kell a jelenlétért. 

Ezt a dolgot sérelmeztem írásban Nálad, amire szokásod szerint nem reagáltál.

Rá 1 évre 2012 decemberében szervezőként részt vettél a Labdarúgás Fóruma rendezvény létrehozásában. A fórumon szerettem volna előadni és kiállítani, ebben kértem segítséged. Természetesen ebben sem segítettél, ellenben sok szeretettel meghívtál a rendezvényre látogatóként.

2020 júliusában a BEAC csapata edzői pályázatot írt ki. Az az egyesület, ahol Te vagy az alelnök. A BLSZ 3-as edzői pozícióra pályáztam.

Nem nyertem.

Történt mindez úgy, hogy még egy személyes megbeszélésre sem kaptam lehetőséget.

2021-ben a megjelenő új könyvemre kértem tőled támogatást. Kérésemre még csak nem is reagáltál.

az, hogy ….írok, ennek semmi más oka nincsen, mint a Te munkád iránti respekt. Tisztelem az elhivatottságodat és elkötelezettségedet.

…. nagy tisztelettel figyelem jobbító szándékodat, azzal együtt, hogy – miután nem értek a labdarúgás elméletéhez, bár szeretek olvasni, írni róla, de kizárólag véleménycikkeket – valójában fogalmam sincs, hogy mennyire van igazad és mennyire nincs.

Cáfolat:

A munkám iránti respekt egy szokásos vezetői lózung. Ti. ha ismernéd a munkám – mint ahogy nem ismered -, akkor tudhatnád, hogy általános sport-játékelmélettel is foglalkozom és nemcsak labdarúgással.

Ilyen kiadványom,

  • A magyar sportkultúra eszmerendszere, ill.
  • Programozott döntés a labdarúgásban, mely felülír, minden jelenlegi döntéselméleti tanítást a sport területén. Itt jegyzem meg, amiről feltehetőleg nincs tudomásod, de 2 db sakkszakkönyvben is szerepelnek gondolataim (Hardicsay és Mihók). Megjegyzem, hogy az is a vicc kategóriája, hogy a saját elméleteikre büszke és zárt kört alkotó sakkozók,  értéket látnak a munkámban, míg más sportágak a labdarúgással együtt, nem.

A másik nagy lózung, ami szintén a munkám nem ismeretét támasztja alá, hogy azt írod:

  • fogalmam sincs, hogy mennyire van igazad és mennyire nincs.

Már ezerszer elmondtam, de úgy látszik, nem elégszer:

A rendszerelméletet, mint interdiszciplináris tudományt ültetem rá a sportra, ill. elődeink szellemi örökségét közvetítem az utódok felé. Vagyis megkérdőjelezni munkám igazságtartalmát, az a rendszerelmélet nem ismeretét jelenti, ill. elődeink sportsikereit kérdőjelezi meg.

Összegezve:

  1. Úgy gondolom, hogy a magyar labdarúgás károkozója voltál, hogy önmagad által bevallottan nem értesz hozzá, majd felelős pozíciókat vállaltál el, minek eredményeképp téves folyamatok beindításában játszottál főszerepet, mely rossz folyamatok ma is futnak.
  2. A tudást nem menedzselted, a tudókat kirekesztetted, nem adtál nekik teret, miközben beosztásodnál fogva megtehetted volna .
  3. Az elmúlt 11 évben, többször több alkalommal lett volna lehetőséged segíteni, hogy az általam feltárt tudás a rendszer része legyen. Ezt nem tetted meg, a futballnak és a magyar sportnak kárt okoztál, mert hagytad a rendszert a félműveltségben.
  4. A bemutatott dokumentumok bizonyítják, hogy állításoddal ellentétben a Sakkszövetség és a Paralimpiai Bizottság támogatta az MSÚSZ-t. Segítségedért a számlát bőven benyújtottad a média felé. Lehet, hogy bért nem fizettek Neked, de amíg Te a jelenlegi Rapport helyzetben körbe tudod kampányolni a médiát, addig nekem pl. a könyveim megjelenéséről 1 mondat nem kerül be a médiába.

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Taktika a terület, idő függvényében
Close