A tudásdeficit változatlan jelenléte a labdarúgó pályán

U17-es válogatottunk felkészülési tornát játszott Hollandia, Spanyolország és Portugália ellen. Mint labdarúgó szakírónak, az eredmény indifferens volt számomra, mert a mutatott játékra voltam kíváncsi. Elég idegesítő volt, hogy alig nézek bele a meccsekbe és rengeteg, visszatérő típushibát lehet látni a csapat játékában. Elsődlegesen a játékosok szándékával van a probléma, ami alapjaiban befolyásolja, hogy nem tud folyamatos játék kialakulni a játéktéren.

A laikusoknak elmondanám, hogy a labdarúgó pálya nagy mérete miatt, ha az ellenfél nem képvisel sokkal nagyobb játékerőt, mint a saját csapatom, akkor minimum fel kell tudni vinni a labdát az ellenfél 16-osáig, beadó, vagy kapura lövő pozícióig. Ennek feltétele a tökéletes támogató játék. Azonban mindez csak vágyálom számunkra. Mégpedig azért, mert futballbuta edzőink vannak, akik a saját szakmájukból tudogatnak is valamit, meg nem is. Nem viccből nincs hazánkban rajtam, Sisán, Militáron, kívül folyamatosan publikáló labdarúgó szakíró, mert majd minden edző, nem rendszerezett tudással rendelkezik. A meccselemzők nagy része lelkes blogger, akik maximum azt tudják megmondani, hogy mit, miért láttnak a meccsen, de hogy milyen szakmai alternatívák vannak a probléma kiküszöbölésére, és azt hogyan kellene leoktatni, abba már beleszagolni sem tudnak.

Ami a bosszantó, hogy játékszervezésből eddig kb. 10 könyvet írtam, amelyekből a játékosokat képző akadémiák egy darabot sem vettek. De ugyanígy van vele Belvon Attila is a magyar válogatott U17 edzője, aki ráadásul velem járt UEFA A licencre. Amikor megkérdeztem tőle, “mondd Attila, te miért nem veszel tőlem szakkönyvet?”, a válasza az volt. “Vizuális típus vagyok!” .

Ez 2004-ben volt és azóta sem változott semmi. Értsd: a világfutball fejlődésével párhuzamosan a tudásdeficit folyamatosan nő nemcsak Belvon fejében, hanem a vele koherens magyar szakmában. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy az edzőképző szakanyagai ugyanabból a szakmai bázisból dolgozik és ugyanazt a semmit rágják körbe-körbe évtizedek óta.

De ugyanezt a nem tudás utáni vágyat elmondhatom a tv szakértőiről is, akik valamikori labdarúgók, jelenlegi edzők. (Nyilasi, Bozsik, Simek, Horváth, Bücs, Juhár, Várhidi, Sebők, Korsós stb.)

Ezek a szakértők úgy szakértenek, hogy a futball játékelméletéhez még alap szinten sem értenek. Az alapfogalmak használatáról és azok értelmezéséről még csak elképzelésük sincs. Emiatt szakszerűtlen, pongyola, primitív mondatok, lózungok, klisék, közhelyek zuhataga hagyja el a szájukat.

Jó lenne, ha ezek a volt “sztárok”, játékosok megértenék, hogy egészen más műfaj egy csapaton belül, egy adott posztot ösztönösen, tehetségük okán, ráérezve ellátni, mint a labdarúgást lemodellezni, érthetővé, oktathatóvá tenni.

Szakíróként – úgy gondolom -, joggal teszem fel a kérdést:

  • Mi a bánatnak írok szakkönyveket, ha a magyar elitet képzők, “szakértők” azzal a minimális vággyal sem rendelkeznek, hogy okosodjanak, tanuljanak saját szakmájukból?

Miközben a tudás hazánkban rendelkezésre áll, le van írva, hogy mit kéne tenni a játék menetében a különböző stílusok esetén. Azzal csak a labdarúgásban mondunk újat, hogy

  • Egy (futball)nemzet ereje a kiművelt (szak)emberfők sokaságában rejlik!

A spanyolok, a hollandok azért voltak jobbak ezen a tornán, mint mi, mert okosabb, futballintelligensebb edzőik vannak, minek következtében jobb játékosokat képeznek. 

De hogy rátérjek az alapproblémára!

A magyar szakmának szemmel láthatóan fogalma sincs a labdához pozícionált alakzati játékról.

Figurális játékban és mélységi játékban, – kötött pozíciókban – gondolkodnak. Megjegyzem ezt is rosszul teszik.

28 percet néztem meg a spanyol magyar meccsből és csak a legjellemzőbb hibákat vettem ki. 

A vérnyomásom felment, mert felháborít az a fajta dilettantizmus ami áthatja a magyar futballt. És a főkolompos, a háttérben csendben meghúzódó edzőképzés (MLSZ és TF), akik olyan edzőket képeznek évtizedek óta, akik utoljára a tanfolyamon vettek a kezükbe szakjegyzetnek titulált mesekönyvet, aminek legfőbb erénye, hogy színes érdekes lapokkal van tele, érdemi futballgondolat nélkül.

Nézzük a konkrétumokat!

 

 

És tanulságul egy elemzést teszek közzé, kézilabda szakcikkből, ahol leírják, hogy milyen stílust jelenít meg a spanyol kézilabda.

És milyen érdekes?

A spanyol kézistílus pontosan analóg a spanyol futballstílussal.

Forrás: MET 2022/2

A spanyol játékosokra sokszor mondják, hogy “komputer agyú játékosok”, amely azt jelenti, hogy a kéz, szem és a láb összehangolt tevékenységében olyan programozott tervszerű pontos megoldásokra képesek, mint kevesen a kézilabda világában. Ezek a tulajdonságok nem véletlenül vannak jelen: up nevelésük alapfelfogása a játékosság, a támadás – védekezés harmóniájába helyezett játékszituáció megoldás, és az ehhez célszerűen kialakított kondicionálás. A spanyol válogatott nem figurákban gondolkodik, hanem un. taktikai elvek mentén halad, egy olyan szokásrendszerben játszik, amely egyedülálló, rájuk jellemző és folyamatosan bővítve hosszú évek alatt alakították ki. Nehéz ellenük védekezni, mert türelmesen kivárják a legmegfelelőbb pillanatot, amikor egy védő hibázik, és a legfontosabb, hogy a széles vonalú támadás elvéhez tartják magukat, vi a rendezett védelem elleni játékukban tudatosan minden támadó posztra tesznek terhet. Sokan próbálták már megfogalmazni a spanyol stílus legjellemzőbb jegyeit, azt gondoljuk, az előbb leírtak alapján a titok nem abban van amit játszanak, hanem ahogyan játsszák.

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Már látszik a fény az alagút végén ……
Close