Az ész trónfosztása, avagy amikor a tudatlanság apáról- fiúra száll

Évek óta előfizetője vagyok az Arcanum digitális adatbázisnak, ahol régi szakcikkek lelhetők fel. Jelenleg a sportteoretikusok és a TF szakírásait olvasgatom. A magyar sporttradíció cikkei nagyon mély gondolatokat tartalmaznak kb 1970-ig, majd fokozatosan teret nyert a semmitmondás. 

A tudatlanság csúcsterméke az alábbi cikk, amely 2 éves kutatás eredménye és amelynek mind témafelvetése, mind a téma megközelítése totálisan tévút.  

Forrás: EGYETEMI HALLGATÓK LABDARÚGÓTUDÁSÁNAK FEJLŐDÉSI TENDENCIÁI A TF-EN ELTÖLTÖTT ÉVEK SORÁN (Kalokagathia, 2011 A TESTNEVELÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR KÖZLEMÉNYEI)

Szerzők: ifj. Tóth János Tóth János Hamar Pál

A szerzők közül, apa és fia, ma már doktori címmel rendelkeznek.

Az a tény, hogy futballtól idegen gondolkodásmód doktori címet kaphat, mutatja azt, hogy milyen szinten lehet a Testnevelési Egyetemen a doktori képzés. És a sporttudományos életet szintén minősíti, ahol ilyen szakcikk egy tudományos lapban megjelenhet.

Nézzük a konkrétumokat! 

Az áltudományos cikkből idézetteket pirossal írjuk, megjegyzéseinket feketével.

Nézzük a szakcikk kezdő sorait!

Összefoglaló
A sport világában az utánpótlás korosztályból a felnőtt korosztályba lépés fontos állomás. Ez a váltás a sportágak nagy részénél egybeesik az egyetemi évek megkezdésével. Tanulmányai idején a legtöbb TF-es hallgatónak lehetősége nyílik saját sportága folytatására, de már felnőtt szinten. A szerzők szerint az egyetemen eltöltött évek során a TF-es labdarúgó-hallgatók egyéni és együttes sportági teljesítménye pozitív irányba fejlődik, ezáltal segítve át a játékost a felnőtt mérkőzések többletterhelésén.
A vizsgálat kétéves időszakában kilenc TFSE-s játékost mértek fel, és hipotéziseik alátámasztására a mérkőzéselemző vizsgálati eljárást alkalmazták. Eredményeik azt mutatják, hogy a TF falai között eltöltött évek alatt a labdarúgó-hallgatók mozgáskoordinációja kis mértékben, de pozitív irányba fejlődik, mozgásuk letisztul, hatékonyabbá válik.

A kutatás kulcsgondolatai kiemelve: 

  • átmenet ifikorból felnőtt korba,
  • labdarúgótudás,
  • egyéni és együttes teljesítmény,
  • mérkőzéselemzés,
  • mozgáskoordináció, mint mérkőzéselemzés eredménye. Amiben a szerzők szerint összegződik, a labdarúgótudás és az egyéni és együttes teljesítmény.  

Azt mondanunk sem kell, hogy a szerzők cikkükben nem definiálják sem a labdarúgó tudás, sem az egyéni és együttes teljesítményt, amit elvileg vizsgáltak kutatásaikban. És azt sem vezetik le, hogy mi köze a mozgáskoordinációnak a játéktudáshoz.

Véleményünk szerint ahhoz kutatás nem kell, hogy megállapítsuk, két éves edzésmunka hatására a játékosok mozgáskoordinációja valamennyit fejlődik, hacsak nem labda nélküli nagysúlyos edzéseket végeztetünk velük. Illetve nyilvánvaló, hogy fejlődik játéktudásuk azáltal, hogy ifimeccs helyett felnőtt meccset kénytelenek játszani.

A cikk elején indított összefoglalójában már kérdésként merül fel bennünk, mi az a hozzáadott többlet, amit a szerzők a magyar futballnak akartak adni 2 éves kutatásuk eredményeként?

Mert álláspontunk szerint,  csak a publikációik számát akarták növelni, ami a tudományos életben mérőszámként funkcionál, illetve azt a látszatot kelti, hogy az illető munkaidejében dolgozik és gondolkodik.

Az hogy maga az egész cikk értelmetlen és a szerzők csak saját rossz problémamegközelítésüket és felvetésüket demonstrálják benne az végülis senkit sem érdekel, mert feltehetőleg még a szerkesztőbizottság sem olvasta el.

Haladjunk tovább a dolgozatban, mert az okoskodásnak még nincs vége! De azt el kell ismernünk, hogy a következőkben írt problémafelvetés a cikk legütősebb része, amely egyedül hivatott többletértéket adni a cikkhez. Igaz, ezt viszont nem a szerzők alkották meg, hanem az egyetemi hallgatók minőságbiztosításban rögzített visszajelzései.

Bevezetés
A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karára kerülve szembesülhetünk azzal a nézettel, hogy

  • az intézmény megöli az élsportot,
  • a TF mellett nem lehet sportolni,
  • az erre hivatottak számára az itt eltöltött évek ebből a szempontból fölöslegesek.
  • Az ide felvételt nyert hallgatók visszafejlődnek,
  • értelmetlen, s a pályájuk során használhatatlan dolgokat tanulnak.

A hallgatók minőségbiztosítása során nyert visszajelzés elég lesújtó, hiszen amint látható a sok negatívum eljutott  az oktatókhoz is. Ahol az oktatók szereptévesztésbe kerülnek, mert nem önvizsgálatot tartanak, hanem azt akarták bebizonyítani, hogy a hallgató rosszul méri fel saját tapasztalatait és érzéseit. Lásd a következő sorokat.

Ezekben a teóriákban lehet néminemű igazság, de ez leginkább a hasznosíthatóság kérdéskörét érinti. Véleményünk szerint a saját területén – hazai és nemzetközi viszonylatban is – „zászlóshajónak” tekinthető TF-en a legmodernebb oktatási és kutatási módszerekkel, eszközökkel, s gyakorlatokkal dolgoznak, az itt töltött idő semmiképpen sem lehet csak negatív hatású. Végső soron a TF-ről olyan szakemberek kerülnek ki, akik a legkorszerűbb sportszakmai és tudományos képzést kapják, olyanok, akik a jövő nemzedékét nevelik, oktatják majd.

Egy felsőfokú oktatási intézményben elsődlegesen a sportgondolkodást, másodlagosan problémamegoldó értő tudást kellene átadni és nem gyakorlatokban gondolkodó edzőket kitermelni. Vagyis a cíkkírók tökéletesen nincsenek tisztában azzal, hogy saját bevallásuk szerint is tévúton járnak.

Verebes József mesteredző, aki 1980-as években állította modernizációs pályára a magyar futballt, a következőket nyilatkozta:

  • Amit a TF-en tanultunk labdarúgás címszó alatt, az BORZALMAS volt!

Értsd: 1978 (ekkor végzett Verebes a TF-en) és a cikk írása között (2011) eltelt 33 év és semmi sem történt fejlesztés címszó alatt. Ugyanazt a semmit rágják körbe-körbe az oktatók.
Mivel a sommás elítélő vélemények a labdarúgóképzést is érintik, arra vállalkoztunk, hogy objektív mutatók mentén igazoljuk az állítások valótlanságát.

A tudományosnak álcázott kutatások egyik nagy blöffje az objektív mutatókra való hivatkozás. Mégpedig azért, mert az objektív mutatókat a jelenséget vizsgáló szubjektuma hozza létre, vagyis azt, hogy mit mér, mire figyel, mire kíváncsi a vizsgálatot végző személy? Jelen cikkben a későbbiekben látni fogjuk, hogy a megfigyelő szubjektuma, milyen paraméterekre helyezi a hangsúlyt, ami reprezentálja futballgondolkodását.

Meglátásunk szerint a TF-re általában ifjúsági játékosként bekerülő labdarúgó-hallgatók olyan sokoldalú képzést kapnak, amely biztosítja a további fejlődésüket. Az egyetemi évek során teljesítendő különböző elméleti és gyakorlati követelményeknek való megfelelés hozzásegíti őket ahhoz, hogy egyénileg és a csapatjátékban is előrelépjenek, fejlődjenek. A TF-es labdarúgó-játékosnak sokkal több mozgásos tevékenységben kell teljesítenie, mint bármely más csapatban játszó játékosnak, illetve mint neki, saját magának azelőtt, hogy bekerült volna az egyetemre. Mindez a képzését sokoldalúvá teszi, illetve egy erős motoros képességalapot biztosít. A TF-en jelentős számban jelennek meg a kiegészítő sportágak szerepét betöltő tantárgyak, melyek – amellett, hogy a monotonitást csökkentik – a hatékonyság növelését is szolgálják.

Foglaljuk össze az eddig leírtakat!

A szerzők problémafelvetésükben megállapítják, hogy

  • a hallgatók kimondottan gyengének tartják mind az elméleti, mind a gyakorlati képzést,
  • használhatatlannak tartják a tanultakat,
  • időpocséklásnak tekintik a TF-re járást, illetve
  • kifogásolják sportpályafutásuk megfeneklését.

Majd a kutatók arra vállalkoznak, hogy bebizonyítsák a hallgatók visszacsatolása, utólagos értékelése nem helytálló. Hiszen az oktatók szerint, – akik jelen cikk szerzői -,  ők kiemelkedően dolgoznak.

Értsd:

  • A szerzők elvitatják azt a jogot a hallgatók részéről, hogy minőségbiztosítás keretén belül értékeljék a TF oktatásának minőségét. Miközben az egyetem kérdezi meg a hallgatót, majd felháborodik azokon a válaszokon, amire ő volt kíváncsi.
  • Elvitatják azt, hogy a hallgatók hogyan élik meg az elfecsérelt éveket, hogyan élik meg saját sportpályafutásuk tönkretételét?

Az az álságos kommunikációs színjáték külön megér egy misét, amit a TF oktatói kommunikációs szinten évtizedek óta folytatnak.

30 éve járok tudományos konferenciákra. Minden alkalommal elmondják, hogy a TF-t ért kritika egy része jogos”, de azt már nem teszik hozzá, hogy konkrétan mi az amit jogosnak tartanak, mi az amit tesznek a probléma kiküszöbölésére.

Annak sem adnak hangot, hogy akik a kritikát megfogalmazzák sportgondolkodóként, azt a kritikájuk okán nem engedik oktatni a TF-n, noha tudásuk, publikációs munkájuk okán erre érdemesek lennének.

Azt sem teszik nyilvánossá, hogy akit kritizálnak téveszméi miatt, az nyugdíjas koráig miért hagyják fix állásban egyetemi oktatóként.

Azt sem kommunikálják, hogy a tévtudást hogyan örökítik oktatóként generációról – generációra. Lásd jelen cikk szerzőit, ahol a tudatlanság apáról – fiúra száll.   

Haladjunk tovább a cikkben!

Hipotézis
Feltételezésünk szerint a TF falai között eltöltött évek során a labdarúgóhallgatók mozgáskoordinációja pozitív irányba fejlődik, mozgásuk letisztul, hatékonyabbá válik.

Feltételezzük, hogy a TF-en megszerzett tudásukra alapozva a labdarúgók sportágukban eredményesebbé válnak, sportágspecifikus mutatóikban fejlődés következik be.

A kiinduló “összefoglaló” gondolatokban még

  • játéktudást,
  • egyéni és együttes teljesítményt akartak értékelni a szerzők,

hipotézisükben már

  • mozgáskoordinációt,
  • eredményt és
  • sportágspecifikus mutatókat kutatnak.

Vagyis még semmi sem csináltak a szerzők, de már önkényesen eltérnek az általuk választott eredeti kutatott témától. Az külön megérne egy misét, hogy mi összefüggés van a kutatók által nem definiált játéktudás (a cikk kiinduló címe), a mozgáskoordináció és a rossz szubjektum által megalkotott objektív sportágspecifikus mutatók között és az végképp érthetetlen, hogy ezen semmit sem mondó adatok hogyan függnek össze az oktatás minőségével. 

Vizsgálati eljárás, adatfeldolgozás
Hipotéziseink alátámasztására a mérkőzéselemző vizsgálati eljárást alkalmaztuk. A felméréshez használt mérkőzéselemző lap – Tóth és Pári (2008) nyomántéthelyzetben, mérkőzésen vizsgálja a játékos technikai készségeit, annak sikeres, avagy sikertelen kimenetelét. A TFSE labdarúgócsapatának játékosait a 2006-2007-es és a 2007-2008-as idényben vizsgáltuk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy szezonról szezonra milyen módon változott a sikeresen végrehajtott technikai elemek száma.

A mérkőzést a csapat vívja, ugyanakkor az elemzés során a megfigyelők az egyént nézik. Ez az ellentmondás azonban nem izgatja a szerzőket. Az, hogy miért nem, az a következő piros sorokból ki fog derülni. Mert a szerzők szerint az egyes játékosok elemzése során nyert eredményt csak össze kell adni és megkapjuk a csapatteljesítményt.

A vizsgálatunkhoz használt mérkőzéselemző lap kiváló visszajelző, értékelő funkciót tölthet be, hiszen az abból nyert adatokkal a játékos visszamenőleg is nyomon követheti a mérkőzésen nyújtott teljesítményét. Ugyanakkor az edző számára is hatékony eszköz lehet, hiszen nem csak az egyes játékos munkáját láthatja, hanem a csapatrészek, illetve az együttes csapattevékenységek minőségét is megfigyelheti, ellenőrizheti.

Technikai elemek:

átadás 
Rossz átadás 
Szerelt
Szerelték 
Kapura lövés

Kérdésként merülhet fel az olvasóban, hogy a technikai készségeknek mi köze van a játéktudáshoz? Ez kb. hasonló, mint amikor Gárdonyi: Egri csillagok című művében nem a művészi mondanivalót, a tartalmat elemzem, hanem azt, hogy a regényben hány db “a” betű, hány darab “b” stb. betű van.

Miért nem nyerhetünk objektív képet még csak megközelítőleg sem a játékosok mérkőzésteljesítményéről a vizsgált paraméterek alapján??

Azért mert, “Futballban a legfontosabb a labda nélküli játék elsajátítása, mert nem az játszik akinél a labda van, hanem az akinél lesz”. (by Kalocsai-Feleki-Holics) Ezt az egyszerű bölcseletet, amit elődeink hagyományoztak ránk alátámasztja az a tény is, hogy egy játékos a meccs 95-98 %-ban labda nélküli munkát végez. A szerzők meg elemzik a játékos 2-5 %-os munkáját kitevő labdás tevékenységét, azt sem funkcionálisan.

Vagyis a cikk szerzői nem azt a mutatót mérték, akik miatt kialakulhat a folyamatos játék, hanem azt aki csak követője lesz a felkínált lehetőségeknek, amit vagy felismer a labdás vagy sem. Arról nem is beszélve, hogy azon játékosok nem kerülnek értékelésre, akik megosztják mozgásukkal a védők figyelmét, de nem játsszák meg. Miközben lehet, hogy ők teremtették meg, vagy éppen ők kényszerítették ki a labdát kapó játékba hozatalát. Máshogy fogalmazva a kutatók, a következményt mérték, és nem az okot.

Összefoglalás, konklúziók
Vizsgálati eredményeinkből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a TF falai között eltöltött évek során a labdarúgó-hallgatók mozgáskoordinációja kismértékben ugyan, de pozitív irányba fejlődik, mozgásuk letisztul, hatékonyabbá válik. Ezt az évfolyamról évfolyamra mutatkozó, nagyrészt pozitív tendenciák alátámasztják, de mivel az egymintás t-próba számítási eredményeivel ezen a téren szignifikáns eltérést nem kaptunk, az első hipotézisünk statisztikailag nem igazolódott be.
A második hipotézisünk olyan értelemben beigazolódott, hogy a TF-en megszerzett tudásukra alapozva a labdarúgók sportágspecifikus mutatóiban fejlődés következett be, mivel a sportági órák száma és a teljesítmények között egyenes arányosság figyelhető meg. A magasabb sportági óraszámban tanuló hallgatók jobb teljesítményt értek el társaikkal szemben. A feltételezésünk azon része viszont, hogy a TF-en megszerzett tudásukra alapozva a labdarúgók sportágukban eredményesebbé válnak, nem igazolódott be. Ezt az egyéni mutatók egyértelműen igazolják.

Ha már tudományos kutatásról beszélünk, annak egyik feltétele, hogy a vizsgálati körülmények állandóak legyenek. Márpedig a két bajnoki időszakban, amikor vizsgálták a játékosok játékhelyzetmegoldásainak eredményét a körülmények eltérőek voltak. Mások voltak a saját csapattársak, mások voltak az ellenfelek és az azokat alkotó játékosok, mások voltak a pályakörülmények, mások voltak a játékvezetők és mások voltak a játékhelyzetek és más volt az eredmény, más volt a stratégiai cél, más volt a mérkőzéstaktika stb. Vagyis az eredendően rosszul kiválasztott megfigyelési szempontok és a totálisan más körülmények okán sem szabadott volna semmiféle kutatásba sem belekezdeni, mert a mérési adatokból semmiféle következtetést nem lehet levonni a labdarúgás számára. Mint ahogy a kutatók is elismerték méréseik értékelésekor, hogy a semmin dolgoztak 2 évig.

Máshogy fogalmazva a történteket.

Közpénzből, 2 éven keresztül az egyetemen értelmetlenül kutattak, amiből a magyar futball semmit sem profitált csak azt, hogy megállapíthassuk, hogy sportoktatóink és az azt alkalmazó intézmény saját funkciójának sem felel meg.
A játékosok csapatteljesítményét együtt vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a teljesítmény-visszaesés túlnyomó részt a frissen bekerülő elsőévesek miatt következik be, ugyanis negyed- és ötödéves hallgató a vizsgált személyeken kívül nem volt a csapatban, a többiek pedig fejlődést mutattak. Ebből következik az új játékosok csapatba építésének nehéz feladata. A hatékony csapatépítő munka esetén a fejlődés így is csak folyamatában mutatkozik meg.

“Az egész több, mint a részek összege.”

Vagyis az egyének összegző vizsgálatából az egészre következtetést levonni totális hozzá nem értés. Ez kb. hasonló ahhoz, amikor a Trabant minden alkatrészét titánra, aranyra, gyémántra, ezüstre cserélem, majd megállapítom, hogy miután értékben drágább egy Forma 1-es versenyautónál, ezért jobb is. Miközben a szerkezet a teljesítményhordozó és nem az alkatrész.
Reményeink szerint munkánk eredményei segítenek rávilágítani arra, hogy a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán a sportági tantárgyak elméleti és gyakorlati oktatása mennyire képes elősegíteni egy sportoló fejlődését.

A hallgatók visszajelzéseikben világosan elmondták az egyetemnek, hogy nem fejlődtek, értelmetlennek találták az ott eltöltött időt. Ezt a nem fejlődést alátámasztotta egy rossz kutatás, majd a nem fejlődést a cikkírók beállítják fejlődésként.

Na ezt kapd ki Kedves Olvasó!

De hogy érzékletessé tegyük a “kör négyszögesítését” egy példát mondanék el.

A szakácsképzőben megállapítják hogy rossz a hallgató vizsgamunkája, a palacsinta. Majd a tanárok megvizsgálják hogy a tanuló felkészülése közben, milyen gépész, biológiai, villamos, ének – zene és rajz könyvet olvasott el? Ezután a tanárok megállapítják, hogy nincs összefüggés a felkészülés során olvasott szakirodalom és a palacsinta minősége között és konklúzióként megállapítják, hogy az oktatásuk sikeres volt, jó úton halad.

A TF-es labdarúgók fejlődéséhez pozitív módon járulnak hozzá a különböző sporttevékenységek. A sokoldalú képzés így elősegíti a sportági előrelépésüket nemcsak a gyakorlat, hanem az elmélet terén is. Ezért is tűnhet Magyarországon követendő példának az az Amerikai Egyesült Államokban kiválóan működő rendszer, miszerint az egyetemi (pl. az amerikaifootball- vagy kosárlabda-) csapatok támogatása minden irányból igen magas. A kiemelten támogatott egyetemi labdarúgás, meghatározó pozícióba kerülve, kiemelkedő lehetőségeket biztosíthatna az egyén, a csapatok, s végső soron az egész magyar labdarúgás fejlődéséhez, felemelkedéséhez.

Értsd: a versenyző úgy érzi, hogy a TF-es időszak alatt nincs sportági fejlődés (eredeti problémafelvetés), majd a kutató megállapítja, hogy van előrelépés, amit egyébként az általa mért statisztika sem támaszt alá. Majd a gondolati káosz után felvetik a szerzők, hogy a TF-nek adjanak sok pénzt, mert a minőségbiztosítást adó hallgatók szerinti elégtelen képzést szeretnék még hatékonyabbá, vagyis még rosszabbá tenni. Mert úgy gondolják, – a kutatásuk alapján szemmel láthatóan zavart gondolatokkal – tudnának segíteni a magyar futballon.

Jelzem, sikerült.

Ez volt 2011-ben.

Amint az elmúlt 11 év mutatja, sikerült nekik továbbra is visszafejleszteni a magyar futballt. Mert szakmai vonalon semmi előrelépés nem történt. Változatlanul nincs futballértelmiségi réteg, nincsenek futballteoretikusok, futballgondolkodók, nincsenek szakmai publikációk, nincs szakmai vita, nincs vitakultúra. Amely egy felsőfokú oktatási intézménynek feladata lenne. A kutatásban hivatkozott Tóth – Pári kettős egyetemi jegyzete megalkotta a legjobban úszó labdarúgó képzési koncepcióját, amely kiadvány a vicc kategóriájába sorolható, hasonlóan, mint jelen írásban értékelt áltudományos cikk. Ugyanakkor elégtelen szakmai munkájuk okán ifj. Tóth és apukája, a mai napig az egyetemen dolgoznak. Változás azóta sem történ ott, csak annyi, hogy a Semmelweis Egyetem nevet lecserélték Testnevelési Egyetemre.

És hogy legyen valami tanulsága is az Olvasónak!

A mérkőzésteljesítmény 

  • az eredményben,
  • a játék képében és 
  • a játék folyamatában ölt testet.

Ebből kifolyólag a csapatteljesítményt elemző kérdésfeltevéseinket is ehhez a megközelítéshez kellene igazítani. 

Az eredeti címben jelzett játéktudás leginkább a játékintelligenciával, játékműveltséggel, játékolvasással írható le, amely talán a játékos egyéni és csapatszintű döntésképességével (by Sisa, Istvánfi) azonosítható.

Bukovi óta tudjuk, hogy a focit fejjel játsszák, a végrehajtás eszköze a láb”.

Vagyis a felmérésben az agyat, a szándékot kellett volna mérni és mindezt a társak kapcsolatrendszerében stílusfüggően. Az agy elemzéséhez viszont gondolat is kellene, ami viszont szemmel láthatóan nincs. Mert a szerzők még azt sem ismerték fel, hogy kutatásukkal az egyetemi hallgatók visszajelzéseit támasztják alá, miszerint értelmetlen időtöltés a TF-en tanulni, mert mert nem kapnak átfogó sportági gondolkodást.

 

You May Also Like

Cikkajánló. Olvass bele!
Amikor a zavar fokozódik
Close