Előző cikkünkben már jeleztük, hogy az MLSZ funkcionáriusainak egy része nem igazán barátja a számítógépnek.
A labdarúgás fórumán minden előadó előszeretettel hivatkozott arra, hogy kevés a regisztrált labdarúgó Magyarországon. Ezt alátámasztották statisztikai adatokkal is.
Ahogy haladtunk előre az előadásokban, úgy nőt a regisztrált labdarúgók száma.
Reggel a Pest Megyei Szövetség elnöke még csak 116000 labdarúgóról beszélt, azonban Nyilasi Tibor déli előadására ez a szám már 147000-re duzzadt.
A labdarúgás stratégiai programjának hatásfoka már mérhető, hiszen röpke pár óra alatt, több mint 25 %-os növekedést értünk el.
Azt már Hofi Géza, a szocialista tervgazdálkodást kipoentírozó előadásból tudjuk, hogy hogyan kell az egy születő disznóból papíron ötöt csinálni, hogy teljesüljön az ötéves terv.
Ugyanilyen matematikai statisztikával próbálta meg igazolni létezésének jogosultságát a Góliát is, hogy hozzájuthasson az állami pénzekhez. Igaz a Góliátos testnevelők szakmai munkája meg a nullához konvergált, de papíron a vezetők jól és eredményesen dolgoztak.
Az új futball program egyetlen hatékony értékmérője csak az lehet, hogy sikerül-e feltámasztani a tetszhalott állapotban lévő magyar labdarúgó kultúrát?
Ha igen, akkor a mostani vezetők, szakemberek jól dolgoztak.
Ha nem, akkor lehet sok százezer játékosunk, lehet sok nagyszerű pályánk, nőhet e nézőszám, áramolhat temérdek pénz a labdarúgásba, de ez senkit nem fog érdekelni. Mert a számok alapján lehet, hogy jól dolgoztunk, csak elveszítettük hagyományainkat, a “dunamenti iskolát”. Azt az iskolát, melynek egyre kevesebb ismerője van ma már, hiszen lassan kihal ez a generáció is.
Lehet, hogy úgy fogunk járni, mint Ausztria, ahol a ma embere semmit sem tud az osztrák csodacsapatról, mely játékkultúrája a magyarral volt egy szinten a 30-as években.
Ausztriában van pénz, van pálya, van néző, és van globalizált labdarúgás. Csak éppen a bécsi walzerra emlékeztető futball nincsen, és feltehetőleg már nem is lesz.
