A Nemzetek Ligája második mérkőzésén a magyar labdarúgó válogatott bravúros győzelmet aratott a görög válogatott ellen. A finn meccs utáni Rossi és a görög meccs utáni MLSZ elnöki nyilatkozat mögött, mélyebb futballfilozófiai, futball értelmezésbeli, futballfelelősségi tartalmak húzódnak meg.
Mire gondolok?
Bódog Tamás, Dárdai Pál többször elmondta már, hogy „a magyar futballból az őszinte szó hiányzik”.
- Ha nincs őszinte szó, akkor nincs párbeszéd.
- Ha nincs őszinte szó, akkor nincs problémafelvetés és nincs gondolatcsere.
- Ha nincs őszinte szó, akkor nincs a rendszernek visszacsatolása és nincs minőségbiztosítása.
- Ha nincs őszinte szó, akkor a rendszerben dolgozókat maga a futballfejlesztés nem érdekli, hanem egy dologért küzdenek. Meggátoljanak minden innovatív gondolatot, a koncepcióval rendelkezőket kiszorítsák a döntéshozatalból, így biztosítsák saját és mindig az események sodrában tehetetlenül vergődő struktúra létét.
Ezek után Csányi Sándor őszinte beismerése rávilágított az MLSZ sokszor szakmaiatlan döntéshozatali mechanizmusára.
„Jó volt látni ezt a csapatot! Nemcsak a győzelemnek örülök, hanem annak is, hogy a mutatott játékban egyértelműen érezni lehetett az előrelépést. A folytatásban is ezt várjuk, hogy lépegessen előre, fejlődjön a magyar válogatott – mondta a Nemzeti Sportnak Csányi Sándor. – Úgy gondolom, jó döntés volt Marco Rossit kinevezni. Hogy túl késői döntés volt ez? Lehet, hogy igen, és ez az én hibám. Engem győztek meg arról, hogy Georges Leekens a megfelelő ember, de úgy gondoltam: inkább később váltsunk, mint hogy ne tegyünk semmit. Nagyobb hiba lett volna a belga kapitánnyal elindulni a Nemzetek Ligájában, mint kapitányt váltani az utolsó pillanatban, ám ez a mérkőzés meggyőzött arról, hogy ha Georges Leekens kinevezése nem volt jó ötlet, jól tettük, hogy váltottunk.”
Az eddig szövetségi kapitányok elhitették az MLSZ elnökével, hogy az egyhetes összetartások alatt lehetetlen komoly, szervezett csapatjátékot kialakítani. A kirúgott, lemondott kapitányok standard nyilatkozata volt, hogy „nem várták meg, amíg beérik a munkám”, „nem hagyták befejezni, amit elkezdtem”.
Az MLSZ elnöke maximálisan magáévá tette ezen gondolatokat, melyet meg is osztott a közvéleménnyel:
„ …… kvalifikációs meccsek előtt az a néhány nap nem elegendő arra, hogy a szövetségi kapitány felkészítse a játékosokat, azt a klubcsapatoknak kellene.”
Erre jön Rossi, aki már azzal bravúrt hajtott végre, hogy az alacsony költségvetésű és közepes játékosállományú Honvéddal bajnok lett. Tette ezt úgy, hogy az NB I-ben egyedüliként tudott korszerű, nyugat – eruópai szintű területvédekezést játszani.
Vi. Rossi korábban már bizonyított, hogy klubszinten tudatos, szervezett csapatjátékot tud kialakítani. A kérdés csak az volt, hogy pár nap alatt mit tud megvalósítani futballvíziójából a válogatottnál?
Már a finnek elleni meccsen láthattuk, hogy teljesen tudatosan történik a pályán minden.
Nincs álló játékos, aki tétován, tanácstalanul gondolkozik a pályán, amit a szurkoló tévesen akaratgyenge, rossz hozzáállású játéknak értelmez.
Rossi sok olyan magyar edzői lózungot megdöntött, ami megmételyezi a magyar szakmát és gátolja a feljődést.
- 1. Rövid idő alatt, pár edzéssel ki lehet alakítani szervezett, tudatos csapatjátékot. Nem kér éveket arra, hogy megvárja, amíg összeszoknak a játékosok, hanem ő maga az, aki az összműködést megtervezi és kialakítja.
- A magyar játékosnak nincsenek fizikális gondjai. Az Egervárinál és Pintérnél, a 70. perc környékén elérkező fizikai fáradtságot, megfelelő mentális felkészítéssel ki lehet küszöbölni. Ti. korábban, minden meccsünk „sorsdöntő” volt, ami a nem reális helyzetértékelésből fakadt. Ennek következtében, a játékosokra túlzott teher rakódott, amely pszichés nyomás a mérkőzésen, az idő előrehaladtával, lassan kiölte a játékosokból a dinamikát.
- A csapat mindenki ellen a győzelem reményével, és nem a vereség elkerülésével lép pályára.
- Rossi túllépett Baróti azon tanításán, ami egy működő futballkultúrában evidencia:
„A válogatott csapat játékstílusa, mindig a vezető csapatok stílusát kövesse.” Mert Rossi pár nap alatt olyan játékot tanított be, amelyet nyugaton játszanak, de a magyar NB I-ben egyik csapat sem.
- Rossi szakított a Magyarországon elterjedt és a csapatok oktatásánál használt parciális képzési metódussal, ahol a meccsen, a játékos rakja össze a futballt. Szövetségi kapitányunk globális oktatást alkalmaz, ami gyorsabbá teszi a megértést, az összműködés kialakítását és ami a lényeg, a pályán az történik, amit ő akar.
A magyar edző, amikor kirúgják, mindig elmondja, hogy „a lelkiismeretem tiszta, mert én mindent megpróbáltam”.
Ez a fajta beállítódás gátolja a fejlődést, mert az edző sose néz önmagába. Nem inspirálja az önértékelésre, nem inspirálja a problémafelvetésre, nem inspirálja a fejlődésre, a tanulásra.
Gyakorlatilag a problémát delegálja a környezetére, vagy a vezetőre, vagy a játékosra.
Mit mondott Rossi a finn meccs után?
„A felelősség az enyém!!!”
Ez a fajta megközelítés maga után vonzza, a hogyan lehet jobban, a hogyan lehet másképp, a hogyan lehet innovatívan, a mi lehetett a hiba kérdéseket.
De ez a fajta attitüd maga után hozza az őszinte szót, ami elérte az MLSZ elnökét is.
Korábbi cikkünkben már levezettük, hogy a magyar futball válságának egyedüli oka, a futballkultúra kihalása.
A kultúra szellemi termék, értelmezések és szokások rendszere. Létrehozói a játékosok és az edzők. Vagyis a Miért beteg a magyar futball? kérdés megválaszolásakor pontosan láthatjuk, hogy szakmai problémával állunk szembe.
Minden további érv, ami a magyar futball gyengeségének okaként hoznak fel, – rossz az infrastruktúra, nincs pénz, buta az újságíró, fogalmatlan a vezető -, a folyamatot erősíti, vagy gyengíti, vi. katalizátorként vesz részt a történetben, de nem okként.
Remélhetőleg, most már az egész futballiparág örökre megtanulta Rossi példáján keresztül, hogy a futball legfontosabb szegmense az edző személye.
Mert ő az, aki a játékképet kialakítja.
És nem mindegy, hogy valaki ugyanazzal ecsettel szobát fest, vagy művészi kompozíciót. Mert a létrehozott játékkép tesz különbséget a jó edző és a rossz edző között és nem a fejében lévő tárgyi tudás.